2011. június 30., csütörtök

Hadüzenet


Tavaszodván három szép formájú karalábé palántára tettem szert. Vigyázva hazahoztam, porhanyós talajba elültettem, locsoltam majd minden este, néha még beszélgettem is velük, dicsérve a növekedésbeli iparkodásukat. Tényleg nőttek: nagy, húsos leveleket hoztak és golyócska- forma gumót. Nem baj, van még idő, majd megnő az is, biztattuk magunkat. Mígnem egyszer feltűnt, hogy óriási harapásnyomok vannak a szép, kifejlett leveleken. Csigára gyanakodtam és tüzetesen átvizsgáltam a növényeket, hátha meglelem a bűnöst, akit azonnal utcai száműzetésbe küldök. Semmi. Miután a leveleken a jóízű falatozás nyomai tovább szaporodtak, még aprólékosabb vizsgálat következett: a kutatási területet kiterjesztettem a növénykék két méteres körzetébe. Csiga egy szál se. Detektívösztönöm feltámadt: talán nem egy időpontban vagyunk jelen, én nappal keresem, ő meg éjjel csatangol. Ébresztő hajnali háromkor, kutatócsapat felfegyverzése zseblámpával, keresés indul! Óvatosan megközelítettem a területet, ahol a gyanús éjszakai hangokon kívül semmi sem hallatszott ( nem tudom, talán hangos csámcsogást vártam) és mozgás sem látszott. Már épp feladni készültem a dolgot, amikor a lámpa fénye megcsillant valamin: egy narancssárga meztelen csiga nyálas hátán. Alaposabban megfigyelve a részleteket kábé hatvanan lehettek, úgy első ránézésre. Mindenütt ott voltak. És zabálták a karalábéimat, a paprikákat, a paradicsomokat, a kukoricát és a zellert is válogatás nélkül. Atyavilág! Mihez kezdjek ezekkel? Tudom, hogy van valami vegyszer csigák ellen, de kérem azt a  paradicsomot még meg szeretnénk enni! Csak nem fogom lepermetezni! És ekkor beugrott a kézenfekvő megoldás (állatvédők most valószínűleg viharos gyorsasággal elkezdik ácsolni a keresztet, amire később felszögeznek) - só. Tavaly ugyanis, amikor pár püffedt randa narancssárga csiga ellepte a teraszunkat (annyira, hogy szegény kutya irtózott feljönni) akkor simán elsóztam őket. Ez az: szépen, akkurátusan besóztam mindegyiket. Picit haboztak, de sorban lefordultak a növényeimről. Pfúj. A következő hajnalon ismét támadásba lendültem: lesóztam a második hadosztályt is. Most itt tartunk. Remélem vége, bár néhány gerillatámadásra még számítok, ezért holnap hajnalban ismét sótartót ragadok a nyüvek ellen.
A ragadozó teteme.
A végére valami jó.

2011. június 27., hétfő

Meg kell hagyni

"Mr. Darcy" nem egy tipikus "háziember". Talán az egyetlen, amit szívesen elvégez: a fúrás. Bármit hajlandó többször is felerősíteni (elsőre általában ferde, ő töretlen lelkesedéssel, ám a vizimérték totális mellőzésével kiigazítja...némely falunk már egy ementálira hajaz). Ám máskor hiába nógatom, noszogatom: nem és nem. Az időjárás szélsőségei, úgymint: napsütés, eső, szél, hó, bárányfelhők az égen tökéletes indokot képeznek valamely munka el nem végzésére. Amikor arra kezdett célozgatni, hogy sokkal több nő nyír füvet, mint férfit,  besokalltam és kategorikusan kijelentettem, hogy sohadesohadesoha nem tanulom meg a fűnyíró kezelését. Erre beletörődött, hogy egy darabig még neki kell ezt elvégeznie. Most már egyre sűrűbben mutogattam neki az utcát, ahol akkora a bozót, hogy a Kamasz osztálya simán eltévedne benne. "Nem tetszik ez az angol gyep?!"- kérdezte ő megrökönyödve. Nemesi kastélynál a látogató dicsérte a pázsitot, mire a lord hűvösen: "Semmi az egész, csak gondosan kell nyírni és száz év múlva pontosan ilyen lesz." Na épp ez hibádzik nálunk: a gondos nyírás. Kifejeztem nemtetszésemet, mire ő sértődötten:
"Jól van, elmegyek én a sivatagba is víz nélkül érted. Csak majd emlékezzél rám." És borzasztó fájdalommal elhúzott füvet nyírni.

2011. június 23., csütörtök

Miért nem lett

nekem masszírozófejes tusfürdőm? Többször emlegették és úgy éreztem eljött az idő: be kell szereznem egyet. Piperék közé sodródtunk, megkérdeztem a kedves hölgyet: tart-e ilyesmit? Erre azt felelte, hogy szerinte nem is annyira jó a termék, tudom-e például, hogy milyen kicsi a masszírozó fej rajta? Rögtön beugrott, hogy miért aggódik. Megjelent előttem a kép, amint az aprócska fej először megpillant: "Ekkora test?!!! Mennyi munka!" és nyomban mély apátiába süllyed...Látjátok: ezért.
Kis városban lakunk, kerékpárral  járunk szinte mindenhova. Elsőbbséget kellett adnom és sikerült olyan szerencsétlenül megállni, hogy a lábam nem érte a földet, pedálozni meg az emelkedő miatt nem bírtam. Álltam ott, jobban mondva lógtam a biciklin és se előre, se hátra. A Kamasz nevetve hátrafordult: "Mi van, Micimackó, beszorultál?" Persze, hogy leestem a röhögéstől.
Kirándulás.
Száguldozás.
Őrült lengedezés.

2011. június 20., hétfő

Ballagás

 az olyan nemszeretem dolog. Kicsi a családunk, így sajnos se nekem, se a gyerekeimnek nem lehet(ett) olyan igazi nagy ballagási ünnepsége bajuszos-termetes, szűk nyakú ingben feszengő nagybácsikkal és körömcipőben, kiskosztümben parádézó nagynénikkel, nem lesznek ott tisztára sikált ing-nyakkendős unokatesók, akik rohangásznak a széksorok között és feldöntögetik a virágokat, meg nagymamák se, akik az otthonkáikat szürke szövetszoknyára és dzsörzé blúzra cserélnék, fájós lábuk kidudorodna az ünneplő cipőből. Mi kicsiben ünneplünk. Viszont szívesen csinálok díszeket, csokrokat ilyen alkalomra, mondjuk bármilyenre, az az igazság. Ezek a csokrok Esztinek készültek nagy szeretettel.
Rózsaszín, magától értetődően.
És kicsit fiúsabban, mert ezt az öcsitől kapja.

2011. június 19., vasárnap

Nézgélődtünk


Egy állatos boltban sétálgattunk. Mindent megnéztünk alaposan, "Mr. Darcy" szerint bőrlátásunk van: "Mit kell nektek mindent összetapogatni?!" és ráadásul izgatott kiáltásokat hallattunk: "Nézd, milyen édes!" "De cuki!" meg ilyenek. "De édes!" - utánozta Mr.D. a hanghordozásunkat és odafordult a pénztároshoz: "Így hívják a macskát". Az előttünk levő hölgy felkacagott és megfordult:" Tényleg, a miénket is."
Láttunk még tükrös falmatricát,
és ilyen vidám felmosót is. Ha már egyszer dolgozni kell...
És ha a felmosót letámasztod száradni, feltétlen legyen egy ilyen doboz mellette.
Ezt a himlős egeret nem tudtuk mire vélni.

2011. június 17., péntek

Nem ismertem

Így nézett ki fiatalon. Ugye, szép?
 nála különb háziasszonyt. Hogy patyolat tiszta volt, az csak az alap: mindig valami finom illat vette körül, nem tudom, hogy csinálta, hiszen még illatosított szappant se tartott soha. Ha sütött,főzött: tökéletes lett. Ha mosott, vasalt: hófehér, kikeményített abroszok kerültek ki a kezéből. De a csodavilág nekem, aprócska kislánynak, a kamrája volt. Ott mindig félhomály uralkodott, az ablakot sűrű szövésű függöny takarta: hogy nézne ki, ha valaki csak úgy belesne az utcáról?! Fő helyen trónolt a damaszt szalvétába szépen becsomagolt Kenyér. Talán három kilósan érkezett és egyre karcsúbb lett, míg az utolsó falatkáival kitörlődött a pörköltszaft és megkapta Mizörög, a kutya. És ott sorakoztak a befőttek: a sárgabarackok mindig nyájasan befogadtak egy-egy hófehér magot is, azután feltétlenül meggy, vagy cseresznye pirosa került, lekvárok külön sor, savanyúság szintén. Hosszú sorokban szépen elrendezve. Hozzányúlni nem volt szabad, de naponta többször megnézni azt igen. Abban a korban, amikor dúlt a konzervláz és szinte megkövezték a háziasszonyt, aki nem mirelitet főzött, az én nagyanyám rendre rakta el a csodaszép befőttjeit, hogy a téli ebédekhez legyen valami csemege. Nem emlékszem, hogy láttam volna, hogyan csinálja, ezért a befőzés nekem valahol a dél-amerikai esőtáncok varázslatával volt egyenértékű...
Túl sok cseresznye.
 És most tessék: termett egy gyerekkádnyi cseresznyénk. Világosan elmagyaráztam "Mr.Darcynak", hogy tök jól el tudom rakni a fagyasztóba, úgyis hulla üres és így télen minden nap tudok majd isteni cseresznyés lepényt sütni, nem és nem, tántoríthatatlan volt: itt befőzés lesz! Jaj. Próbáltam elszabotálni a dolgot: eldugtam az üvegeket - megtalálta. Ő, aki egyébként az orra előtt lévő sótartót se veszi észre, most Sherlock Holmest megszégyenítő módon kinyomozta! Azután munkabeszüntetéssel sztrájkoltam - leszedték maguk. És végül a megrendítő csapás: elhozta az édesanyukáját, aki mosolygósan, lelkesen levezényelte az egész hadműveletet: röpke 3 óra alatt el volt rakva az ipari mennyiségű cseresznyebefőtt. Hűű. Köszönetet rebegtem, Anyuka hazatért én meg csak néztem ki a fejemből: ez a nagy varázslat? Ki is pánikolt itten?

2011. június 15., szerda

Kis semmiség


Kincset leltünk. Felszereltük. Cica természetesen láb alatt."Mr. Darcy" odafordulva: "Vigyázz macska, mert te is így jársz!"
Vigyázott.
Ez tegnap érkezett.
Vizsgalapot készítettünk hegedű vizsgára.

2011. június 14., kedd

Az úgy van,

hogy "Mr. Darcyt" irtó nehéz kilökdösni a komfortzónájából. Kiadós ebéd után kötelező a szundikálás. Nem órákig, de azért kell. Ebbe rondítottam bele amikor egy jó előre lebeszélt programra próbáltam elcipelni. Pont alvásidőben. Már cserebogarasan elhelyezkedett (értsd: feküdt a hátán), mikor a kamasszal összetűzésünk támadt harisnyaügyileg. "Ha nem veszed le, nem megyünk sehova!" - zártam le a vitát. Mire Mr.D. azonnal felordított:" Nem akarja levenni, hiába szóltam neki, akkor most nem megyünk sehová, magadra vess!" és már aludt is...

Első lett.

Ezekről itt valaki váltig állította, hogy orchidea-váza. Rosszul tudja: ez cseresznye-váza. Nálunk.
 Nem dicsekvésképpen mondom (valójában de, csak az vesse rám az elő követ...) a kamasz első lett a debreceni TIT által szervezett levelezős matematika versenyen. Közel 400-an neveztek. Történelemből pedig a második. Itt a barátnőjével holtversenyben végeztek, mert mindketten imádják a történelmet. Ennyi versenyen vett részt a kamasz az idei tanévben:

 mindezt úgy, hogy minden nap délután visszajárt zenélni, ami még 6 km biciklizés naponta. És volt, hogy bőrig ázott, vagy szakadt a hó és korom sötét van felénk télen 5 óra után. De azért gondolkodott és megfejtett, számolt, okoskodott akár hétvégén is, mert szereti ezt is. Nagy dilemma: zene, vagy matek? Nagyszerű pedagógusok segítik mindkét részről, bátorítják, ösztönzik. Jövőre dönteni kell.
És hogy miért mondom ezt el? Az osztályfőnöküknek az a fixa ideája, hogy innen kerül ki a Bolsoj Balett komplett utánpótlása, ezért az osztály honlapjára (nota bene!) kizárólag csak a balettos fellépéseket és a rajzversenyeket engedi kiírni, egy történelem, esetleg matematika verseny még véletlenül sem szerepelhet az Eredményeink között.
De szerencsére egyenlőre vége, nincs több hajtás meg bosszankodás, most három hónapig tutira csak a nyári égen hancúrozó bárányfelhőkről fogok szonetteket írni Petrarca stílusában: "Ó, nyájas táj..."

2011. június 12., vasárnap

Megint


 ilyen pazar dolgokat tudtam szerezni. Vígan kifutotta az a néhány pár cipő, könyv, mezőgazdasági eszköz, amit eladtunk. Mindig megfogadom, hogy nem ítélek előre. Azután simán megteszem. Mert ki gondolná, hogy  a zománcos tepsi, ami még a nagymamám leszármazottja, az kell valakinek, ráadásul egy piros pöttyös kiskant(!)ával együtt. Gyerekkori szomszédaimmal találkoztam, megálltunk a mi lomunknál. Egyikük mutatta nekem a kamasz kinőtt blúzát, hogy az mennyire jó (tényleg iszonyat drága volt újkorában). Alkudozni kezdett. Nem és nem, "Mr. Darcy" hősiesen hárított. Mire én kedvesen mosolyogva (mint tudjuk: a mosoly a legértékesebb értékesítési eszköz!): "Fiatalember, ne legyen már ilyen kőszívű, adja oda ennek az asszonynak!" Megkapta. Eladók, vevők megtapsoltak. Mondjuk utóbbiak nem tudták, miért röhög a sor. Világos: jól jártam ezzel a pasival.
Ezt a pompás sütőt az utolsó pillanatban tudtam kicsavarni Mr.D. kezéből. "Persze, majd jó sok Misa Mackót sütsz vele, mint az elmúlt húsz évben, mióta megvan." Mire a kamasz: "Mi az a Misa Mackó?" Oké, akkor retro, azért nem adjuk el. És vettem még cicakosarat is fillérekért, mert a macskának valami beteges vonzódása van a szennyeskosarunk iránt: napjában többször is belemászik, azután fülsiketítő nyávogással parancsol oda bennünket, tudatván, hogy beszorult és valaki, vagy inkább mindenki azonnal dobja félre azt a hülyeséget, amivel szórakozik és nyomban szabadítsa ki őt!
Gonosz halacska valamisütő és Mr.D. szerint ezek csempék, amiket valaki már nem tudott felhasználni."Hogy lenne csempe, mikor homorú?!" "Hát azért nem tudták használni!" És mellesleg műanyag.
Gyerünk, nézzünk szét!

Kézzel faragott polc. Szép, ugye?





          Sziasztok, pihenjétek ki magatokat a hosszú hétvégén!

2011. június 10., péntek

Vásárolunk, vásárolunk

 Megkértük fiatal-felnőtt-fiunkat, hogy ugorjon már be a multiba, mert akciós az ezmegaz, hozzon belőle kettőt. Hazaérve bevágta az ajtót- durván beszólt neki egy pénztáros. "Hogy lehet ilyen pokróc, mikor mi tartjuk el!" - dohogott. (Ezzel mondjuk nem tudok azonosulni, több barátom/ismerősöm dolgozik ott nyúlfarknyi fizetésért és mégis mosolyognak és segítenek. Persze van aki olyan mosttemettemelamacskámat-arccal járkál naphosszat: nemhogy kérdezni, fél méternél jobban megközelíteni se mered!) Térjünk vissza a főcsapásra miszerint: eltartás. "Mr. Darcy": "Én biztosan nem... mert én  Jutkát (gyerekkori barátnőm) és  Erikát (gyerekkori szerelme) tartom el az ott dolgozók közül." Fff-nek felcsillant a szeme: "Tényleg, az én gyerekkori barátom is ott dolgozik!" Mr. Darcy engedékenyen: "Akkor te meg tartsd el őt!" Kedélyek lenyugodtak, lehet menni teraszozni.Csak előtte kétszer-háromszor megnéztük ezt.
 Piacon árul mosolygós pasi, mindkét oldalán egy-egy felkarózott növény. Vevő (rámutat a jobb oldali növényre): "Mennyi ez az uborka?" Pasi: "Ennyi, de nem az az uborka, hanem ez a másik ( bal oldal)." "Tényleg? Pedig úgy hasonlít!" Vevő összetalálkozik régi szomszédasszonyával puszi, puszi, hogyvagytok, majd visszafordulva: "Jó, megveszem." Fizet és magához öleli a jobb oldalit. "Mennyit fog ez teremni?" - kérdi búcsuzólag. "Jó sok sárgadinnyét!" - leheli a pasi utána.
Ő is lassan ffl lesz. Ilyen picike volt nemrég.

2011. június 9., csütörtök

Divat


Nem könnyű a kamasznak. Egyrészt a testi változás: édes kis semmiségből hirtelen felnőtt méretű-gondolkodású nőci lett, akitől megkövetelik az ehhez tartozó viselkedésformát (amit gyakorlás híján honnan is tudna?!) másrészt pedig most alakítja ki a saját stílusát: öltözködés-smink-frizura. Sajnos nem vagyunk abban az anyagi helyzetben, hogy az egyértelműen trendi ruhadarabokat, cipőt, ékszert megkaphassa, így sokat kell próbálnia, válogatnia a lehetőségeihez képest. De mi az, ami jól áll és menő is? Természetesen amit én javasolok az a sötét középkor, a gályarabok és/vagy fedél nélküliek viselete. Jó, tényleg nem vagyok egy stylist. Ezért is örültem annyira, amikor egy multiban nézelődve hosszas válogatás után kiperdült a próbafülkéből és angyali mosollyal az arcán megkérdezte szülőapját: "Milyen?" "Mr. Darcy" végigmérte és ennyit jegyzett meg: "Kurta." A felcsattanó röhögés odavonzotta az eladókat, de mi nem avattuk be őket. Az mondjuk megnyugtatott, amikor ma láttam egy termetesebb leányzót olyan pici sortban, hogy aggódnom kellett a varratok tűrőképességéért. Megfejtettem: EZ a divat.

2011. június 8., szerda

Elhatároztuk

hogy az eddig lomtár-lerakodóhely udvarunkat mediterrán terasszá alakítjuk. Mondjuk itt volt egy kis vita, mert szerinte terasz az, aminek teteje van, szerintem pedig ne akarjunk túl sokat: terasz az, ahova szépen kulturáltan ki lehet ülni és virágos óriáscserepekkel van körberakva. Erre törekedtünk. Baráti-családi összefogással ástunk és csákányoztunk, kitűztünk és téglát rakodtunk napokig. Szem előtt tartottuk a kőműves-mondást, miszerint "ha megáll: fal, ha ledől: járda". És szinteztünk precízen, majd simán eltértünk tőle. Mert ugye a tégla törött és megcsavarodott és különben is nekünk így jó csak legyen már kész, na. Közben jókat röhögtünk: amit sohasem mond egy kőműves: "Pista, ugorj már el a kisboltba és hozz egy joghurtot, amiben van bifidus essensis, meg egy kókuszos müzlit!" "Főnök, nem tudna kölcsönadni valami érdekes könyvet a paralel metakommunikációs zavarokról?" "A fele egye meg, ez nem függőleges!" Meg ilyenek. Közben főtt a pörkölt a bográcsban, azután rájöttünk, hogy teli hassal meg nem lehet dolgozni, így vidám beszélgetéssel töltöttük a délután maradékát. Atyám, mikorra lesz ez kész??!
Ez volt a kezdet. A még korábbi állapotot meg se merem mutatni.
Az étel: birkapörkölt.
Az ital.

Cseresznyének álcázva...
A szakértő.