2013. március 4., hétfő

Na, ugye

Panaszra semmi okom: megkaptam a navigációt, így most már akár a világ végére is, ugyebár... és tényleg, valahol egészen messze elhatároztam, hogy beugrom az utamba eső kisboltba vételezni két sóskiflit és némi kefírt, de úgy döntöttem erre a kis időre nem kapcsolom ki a szerkentyűt (bekapcsolás, újraprogramozás miegyéb), lecuppantottam tehát a töltőjéről és lazán a kézitáskámba rejtettem. És akkor ott, a 346-os áfészboltban a parizeres pult és a tejes hűtő között tisztán csengő géphangon, szépen artikulálva megszólalt a táskám:
  - Az első lehetőségnél fordulj balra!
A mellettem álló fejkendős nénike kiejtette a kezéből a csészés Delmát, utóbb összeszedtem neki. Ám korunk gyermeke, egy térdig érő, égővörös hajú kiskrapek merőben másképp reagált. Fülig szaladó szájjal erősen megrángatva a rábízott felnőtt kabátujját, felrikkantott:
  - Anyuuuu, a néni robot? Ugye robot?!