2013. november 30., szombat

Jövök egy pulcsival

 Kellett valami kis bolyhos szürke a manósapkákhoz. "Mr. Darcy" előzőleg talált a tetőtérben egy ruhazsákot, ami a Kamasz téli ruháit rejtette (a felirata szerint). Mondtam neki, hogy mutassa meg az érintettnek, ő válogassa ki mit tud még belőle használni. És szépen elmentem kacsát kopasztani. Úgy 5-6 órával később látom, hogy a zsák vissza van téve a többi lom közé (ergo: a kiválogatás megtörtént). Gyorsan beletúrtam és megszereztem azt a szürke bolyhos pulcsit. Lett végre manósapka és egy csomó szívecske is! Estefelé a Kamasz előkerült a virtuális térből és szomorúan panaszolta, hogy egy csomó ruhája egyszerűen eltűnt.
  - Mire gondolsz?
  - Hááát, volt például egy szürke kapucnis pulóverem tavaly.
Mire én aggódva emeltem fel az apró szívecskét, amit éppen befejeztem:
  - Mondjuk ilyen szürke?
Ő elbődült:
  - A pulcsim!!!
  - Már úgyis kicsi volt - én (mentegetőzve).
  - Hogy lett volna kicsi, mikor idáig ért az ujja?! - billegteti az ujjait a kézfejétől tíz centire.
  - Akkor ezt megoldottam, mert most meg épp eddig ér az ujja - mutatom a vállam alatt tíz centire - de csak az egyik, mert a másik hiánytalanul megvan.
Mr. Darcy csak annyit tett hozzá:
  - "Aljas Malacka és ásótolvaj."

2013. november 29., péntek

Hideg van

 Vasalás közben (félreértés ne essék: én vasaltam) egyszer csak felugrott, közölte, hogy két kocsival megyünk az autószerelőhöz, hogy onnan vissza tudjam hozni.
  - Hogyisne! Tedd bele szépen a kocsiba a bicajodat és majd hazatekersz.
  - De hideg van!
  - Nem vagy cukorból! Ha én el tudom intézni az ügyeimet biciklivel nap, mint nap, neked sem lesz bajod egy tíz perces kerekezéstől.
Morogva elvonult, mire kedvesen utána kiáltottam:
  - Tudod: sapka, kabát!
Nem ismételném meg azt a kézjelet, amit mutatott...

2013. november 28., csütörtök

Őszi csajklub

 Barátnőim búcsúzkodtak a piacon:
  - Akkor szombaton fél háromra ott vagyok érted és megyünk.
  - Rendben.
Mire én (enyhe sértődöttséggel a hangomban):
  - Hová mentek ti szombaton fél háromkor nélkülem?!
  - Hozzád! Meghívtad a csajklubot szombatra.
 És eljöttek.
Összehordtuk az enni-innivalót, körülültük a hatalmas asztalt és annyit, de annyit nevettünk! Örültünk annak, hogy Évi hamarosan Anyuka lesz és Jutka pedig Nagymama megint. Hogy Marcsi egyre-másra kapja a felkéréseket, mert szeretik és tisztelik a munkáját. Egyébként ő egy hatalmas tál tápióka pudinggal érkezett, amit nekem kellett megfejtenem, viszont én csak a gránátalmát ismertem fel belőle. Egy kis segítség után (a tápióka és manióka rokonságán korábban igen jót derültünk a piacon) végül sikerült beazonosítani. Sziszi megmutatta a csodaszép őszi színű kendőt, amit köt, Macus pedig babatakarót horgolt, amit a kismama sok-sok jókívánság mellett átvett. És tényleg nem tudom, hogy került szóba, hogy valaki mindig tart friss galangát a hűtőjében, mire Marcsi pironkodva bevallotta, hogy neki csak szárított van otthon. Mi többiek pedig egy emberként esküdtünk, hogy vígan leélhettük volna az életünket anélkül, hogy egyáltalán hallottunk volna erről az izémicsodáról. Ami egyébként a tápiókapudingba is jó (ha jól értettem). Marcsi, lássuk be: kisváros -  kis gasztronómia.
( Pár nap múlva azt mondja nekem a piacon:
  - Miért nem főzöl egy jó kis levest a családodnak a zsenge reteklevélből?
  - Mert, mondjuk, szeretem őket?
  - Észre sem vennék miből van.
  - Ááá, fel sem tűnne nekik az a sok zöld levél a trutyiban!
  - Na, főzök én neked egyszer, hogy megkóstold, a tápióka puding is bejött!
Ekkor figyelmeztettem, hogy a barátságunk határait feszegeti...)

2013. november 27., szerda

Mr. Darcy esete a virágkötészettel

 Megkértem, hogy hozzon nekem kopogtató-alapot a nagykerből, meg is mutattam: ilyen. Fehér, vagy natúr színű kellene. Később hívott:
  - Találtam alapot, de fehérben nincs.
  - Milyen színben van?
  - Hááát ez...- hosszas töprengés után kivágta - lila, vagy inkább rózsaszín. Nem, nem inkább piros.
Na, ezt bontsuk ki szépen!
  - A lila, a rózsaszín és a piros az három különböző szín - mutattam rá - akkor melyik az mégis?!
  - Pirosas.
  - Piros a kabátod, olyan színű? - próbáltam segíteni gyógypedesen.
  - Nem.
  - Akkor?!
  - Nem tudom.
  - Könyörgöm, kérdezz már meg egy NŐT, hogy milyen színű!
Rövid keresgélés után hallom a háttérből:
  - Ciklámen.
  - Na, olyan pont nem kell, de ott ne hagyd, látnom kell azt a színt!

2013. november 26., kedd

Csomag


 - Csomagot hoztam - így a hang a telefonban.
  - Boltban vagyok, kábé három perc és jövök - feleltem ismeretlenül.
Ott állt az autó mellett és igencsak csúnyán nézett. Próbáltam mosolyogni, hogy enyhítsem kicsit a haragját, amiért is nem tartózkodom a nap minden pillanatában otthon és késleltetem (amúgy tényleg) fontos munkájában.
  - Rossz a címe! - mondta haragosan.
Na, komolyan megsértődtem. Príma kis címem van, amit a házszámmal is tudok igazolni (hogy az enyém, azt azzal tudom bizonyítani, hogy kulcsom van a kapuhoz és amit az is alátámaszt, hogy az odabenn tartózkodó véreb nem mar halálra belépéskor és... a tulajdoni lap merre is lehet, ha gyorsan beszaladok mennyi idő alatt is tudom előkeresni, hogy megmutassam neki?)
  - Szerintem semmi baj a címemmel - vágtam vissza.
  - Fél óráig tartott, amíg bejutottam a lépcsőházba, megmásztam az emeletet, erre maga elköltözött! - adta továbbra is a sértettet. Akkor leesett: a jóember valahogy megtudta a korábbi címemet és azon keresett, fel nem tudom fogni miért.
  - Tíz éve költöztünk - mondtam békítőleg, mert tényleg sajnáltam a lépcsőmászásért.
  - És miért nem jelentette a diszpécsernek?!! - ordított nem túl hangosan.
  - Akkor most figyeljen, elmondok néhány dolgot, mivel szállítmányozással foglalkozik hasznát fogja venni: a röghöz kötöttség intézménye megszűnt, történelmi ismereteim szerint...Ebből kifolyólag az emberek költözködnek, utcát, várost, országot cserélnek néha többször is, ahogy szociális és anyagi helyzetük lehetővé teszi. Azért, hogy mégis fellelhetőek legyenek, van ez a cím-hülyeség, ami pontosan megadja, hogy adott időben éppen hol elérhetőek. És ez az én aprónak nem nevezhető dobozomon is világosan fel van tüntetve, ami pont ott volt fél óráig az orra előtt, amíg várt a lépcsőháznál, simán le tudta volna olvasni, hacsak nem direkt fejjel lefelé tartotta. Arra a kérdésére, hogy miért nem szóltam a lakcímváltozásról a diszpécsernek csak annyit tudok felelni, hogy sajna még nem tudom kiszámítani, hogy ki, mikor küld nekem csomagot, ez is meglepetés, ami nem volt előre bejelentve. És nagyon köszönöm, hogy meghozta, ám néhány tánc- és illemóra nem lenne felesleges befektetés.
Azzal aláírtam, becipeltem (a csomagot) és nem hívtam meg kávéra a fickót.

"Ki lakik a dióhéjban...?"

 Fiatal konzisok az utcán.
  - Te, figyeld már, ez a kiscsávó úgy csámpázik előttem, sehova se haladunk, legszívesebben felrúgnám.
  - Hallod, te pénteken óvodába mész közmunkára, ott az ilyenből nem egy lesz, hanem harminc!
  - Az más.

2013. november 25., hétfő

Az utolsó

busz a Marsról, 10.30, szombat éjjel. Vidám társaság felszáll, egyikük fején teszkós Boldog szülinapot! csákó. Szórtan elhelyezkednek. Az első élesebb kanyarban a birthday-gyerek szép ívben lehányja az ablakot, az üléstámlát és a padlót is. Kebelbarátai önfeledten fotózzák telefonjaikkal.
  - Igazítsd meg a sapkáját, nem látszik!
  - A sapiiii! Vigyázz a sapiját le ne hányja!
Az ünnepelt is bele-beleszól néha:
  - Böeee!
  - Hallod, artikuláljál!! - instruálják mókásan.
A célállomás közeledtével felélénkül a diskurzus:
  - Te hozod le!
  - Én?! Hozzá nem nyúlok, te hozod le!
  - Biztos nem, én fizettem a jegyét!
  - Szerintem hagyjuk itt.
  - Nem hagyhatjuk itt, mégiscsak az ő tizenhetedik szülinapja!
Végül lekászálódnak, ottlétükről csak az átható hányásszag árulkodik. Happy Birthday.

2013. november 22., péntek

Ködharmat

Elég nagy ködben indultam a piacra. Éppen helyet kerestem a biciklimnek, mikor egy férfivel keresztezte egymást az utunk. Mindketten megtorpantunk, hogy a másik mehessen tovább. Ő udvariasan intett a kezével:
  - Tessék csak, hiszen olyan... - szemmel láthatóan elbizonytalanodott, majd kivágta magát - olyan harmatos a haja!
Megköszöntem és csöpögő fufruval végigvihogtam a piacot... A sapkásoknál azért megnéztem, hogy tényleg ázottkutya kinézetem van-e. Az volt.