2014. május 25., vasárnap

A barátaim


 Benevezett csapatunk a Kemencés és Hagymás Grillfesztiválra, ami a jövő héten lesz.  Ez nálunk szinte hagyomány, sok vidám napot töltöttünk már együtt sütkérezéssel. Most összeültünk, hogy megtervezzük, kipróbáljuk a menüt. Nagy örömünkre kibővült a csapat Nórikával, így elhatároztuk, hogy nevet változtatunk. Julika javasolta, hogy a külsőnket is: legyen mondjuk álszakáll. Erre Imi megjegyezte:
  - Concita Wurst csapat lesztek.
Mondtam, hogy ahhoz nem álszakáll kell, hanem jó erős borosta. "Mr. Darcy" ötlete:
  - Akkor majd addig nem borotválkoztok.
Jó kis csapatnevet találtunk hozzá és igen vihogós kis brainstorming jött össze. Megbeszéltük a dizájnt, a színeket, a kellékeket, kiosztottuk a beszerzési feladatokat, végül felfaltunk mindent, majd minőségi ételfotókat nézegettünk, mikor már nem fért belénk több. Megint eltelt egy délután barátok között, nagyon jó volt, szeretem az ilyen napokat.

Fotó: Google képkereső

2014. május 24., szombat

(Angry) birds

Voltak először a galambok. A mi verébdeszkánkon szerettek üldögélni. Viszonylag hamar meguntuk a töménytelen galambkakit - átköltöztettük őket Szomszéderzsiékhez. Már a galambokat. Ekkor egy verébpár költözött a tető alá, azóta nagy- és dédszülők, a verébkaki kisebb. Nemsokára megpillantottuk a baglyot a tetőtér ablakában. Szerencsére Szomszédibolya felől (értsd: bagolykaki nem játszik). Azután meghallottuk a harkályt. A villanykarót kopácsolja. A rigók gyönyörűen énekelnek. Most megjelentek a seregélyek is. Élethűen utánozzák a biciklicsengőt, a telefont, a nyikorgó kaput, a kocsi risztóját és a krákogást is. Párszor megszívattak, hogy valaki áll a kapu előtt. Ehhez még jön az udvaronként legalább két kakas (nulla időérzékkel: bármely órán képesek kukorékolni, viszont csak néhánynak van rekedt, agyondohányzott hangja) pár liba és kacsa (nem néma) és a legjobbak: a kacagó gerlék. Tiszta madárrezervátum, lehet irigykedni.

2014. május 23., péntek

A csiniszandál


  - Imi vett Marcsinak egy szuper gyógyszandált, kaphatok én is egyet? - és rebegtettem hozzá a szempillámat a hatás kedvéért.
  - Hát nem is tudom... - így "Mr. Darcy" - talán beszélned kéne az Imivel.
De később megvette. Imi. Nem, nem: Mr.D. vett nekem egy szépséges gyógypapucsot. Csak kicsit kellett sírnom érte.

2014. május 21., szerda

Szuper tv2

Egy overallos pasas magyarázza, hogy így meg így csaljuk be az elszabadult méheket és akkor már biztonságosan elszállíthatók. A riporter megkérdezi, hogy mi van, ha valami balul üt ki? Erre a pasas:
  - Csak annyit szoktam mondani: méhraj-befogó vagyok, ha futni lát, próbáljon lépést tartani velem!

2014. május 17., szombat

Emelt alapú...


"Mr. Darcy" a tanulmányairól beszélgetett a Kamasszal. (Igen, lehet tudni, hogy én ezalatt leszedtem az asztalt, betöltöttem a mosogatógépet, porszívóztam, teregettem...) Ilyen kifejezések röpködtek:  nápolyi sext, alapkettőzőtt egy sext, kvinthiányos ötszeptim.
  - Mondd még egyszer - így az atya.
  - Emelt  alapú  négy  szűk  szeptim - türelmesen a gyermek.
  - Ez a valami egy dolog?
Nem bírtam tovább:
  - Nem ez az egész családja...

2014. május 16., péntek

Zsebtücsök

  - Nem médegyet, hanem médegyszer!! - kiált rám dühösen.
  - Jól, van jól, öreg vagyok már, félreértettem - próbálom békíteni az egérmakettet.
  - Nem vad öjeg, Dója vad - mondja kedvesen. És már szállhatunk is fel a buszra, ahová perceken belül be fog zárni, hogy én sikoltozva kiabáljak segítségért és ő kiszabadíthasson. Mert most éppen hős.

Klímaszerelők


 - Két kérésem lenne...- kezdtem a bemutatkozást követően. Majd, miután  végigtrappolták sáros bakancsban a kérót, halkan hozzátettem:
  - Akkor csak egy: a bejárati ajtót be KELL csukni - a cica miatt!
Szinte mindig sikerült. A többit utáltam.

Fotó: Google

Zsebtücsök

Dackorszak. Az indokolatlan ellenállás időszaka.
  - Milyen szép pöttyös zoknid van! - dicsérem az apró lábravalót.
  - Nem! Poty-tyos! - ő, kiáltva.
  - Nem? Akkor milyen?
  - Nem pottyos - súgja. Nem lehet könnyű három évesnek lenni. Pöttyös zokniban.

Fotó:Google

2014. május 10., szombat

A masszázsról

Fotó: Google
korábban én szinte semmit sem tudtam. Na jó, azt mindenki tudja, hogy létezik  ilyen, de nálam az úri huncutság- kategóriába esett. Most viszont, hogy nem egészen öt nap alatt "Mr.Darcyval"  három különböző masszázsban részesültünk (köszönet érte Timinek és Erzsikének) azt kell mondjam: tévedtem. Hetek óta először tudok jajgatás nélkül kiszállni az ágyból, az az izom, ami fájdalmasan összehúzódott minden egyes lépésnél, most vidáman futkározik, simán fel tudok állni, le tudok ülni. És ehhez csak az kellett, hogy Timi észrevegye a problémát és már az első kezelés után sokkal, de sokkal jobban érzem magam. Feleim, keressétek meg a nektek megfelelő kezelést, kérjetek szakértő segítséget és feltétlenül próbáljátok ki! Fájdalommentes szép napot mindenkinek!