A zene forrása: Zs, mint Zsebtücsök

                                                                 "Ha-ha-ha havazik,
                                                                  he-he-he hetekig,
                                                                  hu-hu-hu hull a hó,
                                                                  hi-hi-hi jaj, de jó!"
Tudom mit gondoltok. Én is háromszor söpörtem havat ma. "Hi-hi-hi jaj, de jó!"

Jégvarázs

 Végre leesett az első hó, megvolt az MSZP- nagygyűlés, Anyuka ott volt, lázasan készülődött (fodrász, varrónő csatasorba állítva) és mikor megkérdeztem, hogy az (egyébként erősen Jobbikos) barátját miért nem viszi magával, ő felháborodottan csak annyit mondott:
  - Oda csak meghívásra lehet menni!
Nagyon lelkes volt:
  - Tíz millióan leszünk!
Mondtam neki, hogy kicsit túlzónak tartom a becslését...
  - Akkor tízezren!
Na, az esetleg.
Szóval: hó. Ennek örömére megnéztük a Disney legújabb gyöngyszemét. Azt kell mondjam, hogy elég nagy melléfogás volt, bárki is véleményezte náluk. Kezdetben még nem gáz: a szokásos lapos (és nótás) indítás, ebből még bármi lehetne, ám a folytatásban mindig mindenki indokolatlanul énekel. Szörnyű. Mint valami hóbortos operett, azzal a különbséggel, hogy ott fülbemászó dallamok feledtetik a bugyutácska szöveget, míg itt kínrímeken szenvedjük át magunkat, nem tudom nem felemlegetni az "életem -én telem" rímpárt, ami ugye, magában is debil. Két szereplő lopta be magát a szívembe (nem éneklés kapcsán) egy laza rénszarvas és egy hószörny. A többi karakter tipikus Disney: hatalmas fejű és hajzatú nőszemélyek, baltával faragott arcú pasik és a slep. A történet szinte kibogozhatatlan, legalábbis értelmetlen. Az énekhangok nem passzolnak a karakterekhez.
  - Ezeket még a fizikatanárom is leénekelné - kommentálta a Kamasz.
És tényleg, a jövő héten mennek színházba, ahol a fizikatanára (akit egyébként díjaz, szerencsénk van a fizikatanárokkal) lesz a Bob herceg. Nagy sikerrel. (Eddigi kritika alapján.)
Szóval, ha jót akartok nézzétek meg inkább a Croodék című családi mozit, ezerszer jobb.

Kihozza? Ki.

Fotó:Google

 Kis zegzugos, sáros utca a falu szélén. Becsengetek. A ritka kerítésen akkora "Harapós kutya"- tábla, mint a fejem. Jó, akkor nem megyünk túl közel. Percek múltán egy férfi jelenik meg, gyanakodva végigmér.
  - Jó napot kívánok, a hagymáért jöttem! - így én, nyájasan.
  - A Karcsi küldte? - ő, gyanakodva.
  - Igen, a Karcsi - én, megnyugtatóan.
Óvatosan szemügyre vesz. Úgy 3 percig.
  - Én kinyitnám magamnak - tanácsolom.
Megteszi. Most az utcán méreget. További 3 perc.
  - Be tud állni?
  - Hogyne, beállni még beállok, de, hogy a cirka 40 fokos lejtőn megpakolva a sárban nem tudok kijönni az udvarról az szinte biztos.
  - Akkor mi legyen? - aggodalmaskodik.
  - Ki kell hozni a hagymát - javaslom én, a kreatív.
  - Maga kihordja? - ötletel.
  - Biztos nem - hárítok csípőből.
  - Nem hozott senkit, aki megpakolja?
  - Nem mondták, hogy hoznom kell valakit pakolni.
  - Hááát akkor nem tudom, hogy lesz megpakolva, mert nekem súlyos műtétem volt, meg leszakadt a szemem, az asszonynak kivették a veséjét...és sorolja az élettel összeegyeztethetetlen hiányosságaikat vég nélkül. Én udvariasan végighallgatom, mert nem vagyok egy tapló.
  - Hát jó, akkor én leléptem, beszéljék meg a többit Karcsival, viszontlátásra! - mondom, hogy nem vagyok tapló.
  - Most elmegy?!
  - Mire várnék?
  - Ez a Karcsi egy szemét, mindig így intézi a dolgait.
  - Majd jól rúgja s...be a nevemben is.
  - Talán a napszámosok ki tudják hozni a hagymát.
  - Talán - így én, mert mit vitatkozzak.
És lőn. Kihozták.

Kamaszológia: pláza

 A Kamasz (szerencsére) nem az a tipikus plázacica. A minap mégis szükségszerűvé vált némi fellépőgúnya beszerzése. Így a barátnőjével, a barátnő nővérével karöltve ellátogattak a plázába, s míg azok belevetették magukat a ruhatengerbe, addig a Kamasz és a barátnő papája azon versenyeztek, hogy ki tudja hamarabb elérni az adott üzletben fellelhető egyetlen ülőalkalmatosságot és azon kényelmesen elhelyezkedve türelmetlenül sürgetni a próbafülkében tartózkodókat. A vesztesnek muszáj volt állva türelmetlenkedni. És ezt üzletről üzletre eljátszották...

Kamaszológia: kommunikáció

Elkészült az ebéd, mondtam a Kamasznak, hogy kerítse elő az ő JóÉdesApukáját. Telefonon beszéltek, hogy pár perc múlva hazaér.
  - Nem is tudtam, hogy elment! Te, nézz már ki légyszíves az ablakon, nekem úgy tűnt, hogy a kocsi itt áll.
  - Nem, nincs itt.
Nem hagyott nyugodni a dolog, meggyőződésem, hogy láttam az autót az udvaron.
  - Én mégiscsak megnézem.
  - Mit gondolsz rólam: nem tudok kinézni?!!- így a Kamasz felháborodva.
Kinéztem. Ott állt. Odahurcoltam a leányt és feltűnően rámutattam:
  - Autó.
  - Jaaa, hogy azon az ablakon?!

P.S.
  - Ezt megírom - én, röhögve.
  - Szerintem nem vicces, hogy te nem tudsz rendesen kommunikálni! - sértődötten elvonul.

Bölcsis

 A Zsebtücsök már igen ügyesen eszik kanállal, úgy, hogy közben kétkezes: akár a jobb, akár a bal kezében fogja is a kanalat, nem megy mellé egy csepp sem.
  - Milyen ügyesen megetted a vacsorádat, akár egy hercegnő! - dicsérem, mert előtte egy óráig hercegnő volt.
  - Nem. Vadok. Hercegnő. Kislány. Vadok. - közli sértetten és szigorúan néz hozzá.
Hohó, pajtás, én meg láttam az Ovizsarut, többször is!
  - Akkor csak annyit mondhatok, hogy ügyes kislány-módra etted meg az ételt!
Már kacag is és masírozunk ki a konyhába a tányérkával "aki nem lép egyszerre...", mert most meg katonák vadunk, ugye.

A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról, ugye?

 Karácsony előtti napokban Kecskemétre kellett mennünk autóalkatrészért. Mivel elhúzódott a keresgélés, kiszerelés, beugrottunk a "Madarasteszkóba" egy kis harapnivalóért. A frissen sültek mellett elhaladva megpillantottam, hogy sült csirkeszárnyat is lehet kapni, lelkesen mutogattam "Mr. Darcynak", hogy abból és csakis abból a csemegéből nekem három darabot, de tüstént! Mennyei volt: finom, meleg, ropogós (és főleg kész, nem nekem kellett vele gányolni)! Mondtam is, hogy ha erre jár szívesen veszem, ha meglep ezzel a finomsággal.
  - Ááá, úgysem megyek én nélküled ilyen helyekre! - legyintett az ötletemre.
Tegnap délutáni párbeszédünk:
  - Itt vagyok az A@channál, tankolok, hozzak-e valamit a vacsorához, úgyis bemegyek?
  - Te bemész az A@chanba, egyedül?! Mit veszel?
  - Az titok, majd este meglátod.
Megdobbant a szívem: micsoda ember, nem felejtette el a múltkorit, képes egyedül bemenni, hű és ha, meg konfettieső, ami szilveszterről kimaradt! Csináltam is neki finom vacsorát, magamnak értelemszerűen nem. Megjött és azt mondta:
  - Ha már úgyis kinn vagy, gyere, segíts becipekedni!
  - Becipekedni?! - sanda gyanú.
  - Nézd mit vettem! - és fülig érő szájjal, dagadó kebellel kitárta a kocsiajtó és benn figyelt...360 tekercs illatos WC papírguriga. Mert még emlékezett arra, hogy 2011 áprilisában is volt egy ilyen akció és akkor is bevásároltunk és milyen jó volt. Megüt a guta, de tényleg.
  - Most mi van?! - mert levette a metakommunikációt.
  - Csirkeszárnyra készültem - mondtam frusztráltan.
Mire ő:
  - Miért vennék én neked pont csirkeszárnyat?!

Hát így

 Ha röviden össze kellene foglalnom az utóbbi két hetemet, csak annyit mondanék: nyálka rulez! Volt ebben hányás, f.sás, ugatva köhögés, láz és ezek kombója, random. Amikor az egyébként vagabund gyerekem felhívott hajnali 3.20-kor, hogy hozzuk haza reggel, mert nem érzi jól magát, akkor már tudtam, hogy baj van. (Mint később kiderült: már egy órája hányt, a drága kis barátnője segítette ki, nem akarták felkelteni az ügyeletes tanárt.) És amikor megláttam: hófehér volt, csupa szem és szinte zörögtek a csontjai. Hazahoztuk.
Akkor jött "Mr. Darcy" a saját privát kis nyavalyájával. A Kamasz szerint én csináltam az egészet, mert olyat ő még nem látott, hogy mindketten a dögrovás szélén tántorognak, én meg piruettezve hordom a priznicet, osztogatom a lázcsillapítót, hajnali háromkor angyali mosollyal kínálgatom a Coldrexet, a Tantum Verdét, vagy a Heat-krémet, igény szerint. (Most meg 5.14-kor posztolok. A megszokás, ugye.) Lemaradtunk mindkét karácsonyi koncertről, a szilveszteri bulinkról, de legalább gyógyulnak, hurrá.