2013. április 6., szombat
Kis délutáni szívbaj
Gondolataimba mélyedve lépkedtem felfelé a félhomályos, ódon épület lépcsőházában, mikor váratlanul elém toppant egy overallos, vödrös fickó. Én felsikoltottam, mire ő hátrahőkölt, a vödör meg hangosan csattogva hullott fokról fokra, szolgamód engedelmeskedve a gravitáció hatalmának. Ő valami elnézésfélét motyogott, én felnevettem és könnyeimet potyogtatva nyitottam be kezdés után két perccel a szülői értekezletre. Legalább láthatják, hogy nem esett messze az alma a fájától: hogy beszélget és nevetgél, na ez bizonyosan anyai örökség.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
Bizony, a szülők nagyon fegyelmezetlenek tudnak lenni.
Miért nem a baltás gyilkos? Az milyen izgi lett volna... :-)
Apukámtól örököltük az effajta "alvós" ébrenlétet... ő sokszor mellettünk is elment az utcán a gondolataiban elmélyülve. A gyerekeim azt mondták, ne jöjjek apám dolgaival, egyre inkább olyan vagyok, mint ő...
Remélem azért veletek is előfordulnak ilyenek!
jah, ezek olyan infarktus közeli "élmények" :)
...én lefejelem az illetőket inkább. Tudod, mikor nagy elgondolkodva megy az ember az utcán és az a 'lépek jobbra, lépek balra és mégis lefejelem' szitu gyakran előfordul velem...
Orsi,szerintem veled direkt akarnak "ütközni" a fiúk...
Megjegyzés küldése