- Segíthetek?
- Nem, nem, köszönöm, csak az emelkedő - próbálkoztam vinnyogva.
Összenéztek. Az emelkedő az egy dolog, hiszen ők is ezen járnak fel nap, mint nap, más út nincs. Csakhogy ők nem tudták, hogy én gömbölydedségem okán (7. hónap!) elakadtam félúton. Mr. D. megpróbált ugyan húzni a két karomnál fogva, de akkor kezdődött a tomboló röhögés és hamar belátta, hogy nem jutunk sehová. Így tehát mögém lépett, kinyújtott karjait a hátamnak feszítette és simán feltolt a várba a csukladozó röhögés ellenére. És azután én már hiába sóhajtoztam fennhangon az áhítattól, hogy "oh", meg "ah" különösen a vendéglátók füle hallatára, bizonyossá vált, hogy engem itt már senki nem tekint várúrnőnek jelen látogatásunk alkalmával.
 | |||||
| Ilyen meredek volt nahát! | Fotók innen: Google képkereső |
2 megjegyzés:
Csak megjegyzem, hogy el ne felejtsd (mert tudom, hogy nem nagyon süt mostanában a nap), hogy a rózsás anyagot még le kell fényképezned nekünk! a zugolvasó (ezt egyszer már leírtam egy másik ablakban ám!)
Köszönöm, hogy figyelmeztettél. Holnap remélem lesz egy kis napsütés, akkor elkészül a fotó. Tényleg nagyon szép (és nagyon rózsás) az anyag.Szia, további szép napot Neked!
Megjegyzés küldése