Kihozza? Ki.

Fotó:Google

 Kis zegzugos, sáros utca a falu szélén. Becsengetek. A ritka kerítésen akkora "Harapós kutya"- tábla, mint a fejem. Jó, akkor nem megyünk túl közel. Percek múltán egy férfi jelenik meg, gyanakodva végigmér.
  - Jó napot kívánok, a hagymáért jöttem! - így én, nyájasan.
  - A Karcsi küldte? - ő, gyanakodva.
  - Igen, a Karcsi - én, megnyugtatóan.
Óvatosan szemügyre vesz. Úgy 3 percig.
  - Én kinyitnám magamnak - tanácsolom.
Megteszi. Most az utcán méreget. További 3 perc.
  - Be tud állni?
  - Hogyne, beállni még beállok, de, hogy a cirka 40 fokos lejtőn megpakolva a sárban nem tudok kijönni az udvarról az szinte biztos.
  - Akkor mi legyen? - aggodalmaskodik.
  - Ki kell hozni a hagymát - javaslom én, a kreatív.
  - Maga kihordja? - ötletel.
  - Biztos nem - hárítok csípőből.
  - Nem hozott senkit, aki megpakolja?
  - Nem mondták, hogy hoznom kell valakit pakolni.
  - Hááát akkor nem tudom, hogy lesz megpakolva, mert nekem súlyos műtétem volt, meg leszakadt a szemem, az asszonynak kivették a veséjét...és sorolja az élettel összeegyeztethetetlen hiányosságaikat vég nélkül. Én udvariasan végighallgatom, mert nem vagyok egy tapló.
  - Hát jó, akkor én leléptem, beszéljék meg a többit Karcsival, viszontlátásra! - mondom, hogy nem vagyok tapló.
  - Most elmegy?!
  - Mire várnék?
  - Ez a Karcsi egy szemét, mindig így intézi a dolgait.
  - Majd jól rúgja s...be a nevemben is.
  - Talán a napszámosok ki tudják hozni a hagymát.
  - Talán - így én, mert mit vitatkozzak.
És lőn. Kihozták.