Záras

Történt, hogy a Művésznőék beszorultak. Letört a kilincs a szobaajtóról. Azon nyomban felhívta a Nagyonöregfőbérlőnénit, hogy legyen kedves lakatost keresni és kiszabadítani őket. Miután kiderült, hogy Szegeden egyetlen egy lakatosmester, segéd, inas sem dolgozik péntek délután 5-6-ig, a néni saját erőből próbálta megoldani a feladatot: felkapta kulcsait és egy kedves unokaöccsel legott a helyszínre sietett. A bejárati ajtónál tétovázott kicsit: vajon az ő kulcsai nyitják-e, vagy a nővéréi, naná, hogy nem nyitották. A nővér nem volt elérhető. Megszületett a döntés: be kell törni. Azért a közbiztonságot igen jól leképezi, hogy egy belvárosi, zárt, többlakásos ingatlanba megérkezett a folyosószomszéd, egy Erasmusos diáklány és megpillantotta, amint egy vén spiné és évtizedekkel fiatalabb pasija épp felnyomja a szomszéd lakást, ő csak ennyit mondott:
  - Please... - vagyis legyenek szívesek odaengedni a saját ajtajához és szépen beslisszant. Benn sem lehetett állampolgárilag túl aktív, hiszen sem a rendőrök, sem a TEK, de még csak egy csóró lakatos sem jelentkezett a továbbiakban. Javaslat: ha valaha lakást kell feltörnötök, feltétlen vigyetek egy kötögető-horgoló nagymamát alibinek.
Miután a bejárati ajtóval végzett, az ifjú rokonnak csuklógyakorlat volt csupán a beltéri ajtó pozdorjázása és már ki is szabadultak az albérlők. Ezután megszögelte a bejárati felső részét, így, jobban megszemlélve, nem először történhetett ilyesmi, de főként a rutinja buktatta le. Majd a jövő hétre egy lakatos-asztalos kombó megjelenésének ígéretével elégedetten hazatértek. A szobaajtót pedig javasolták egy hokedlivel betámasztani...