"Kell ott fenn egy ország..."

A karácsonyi koncert után történt. Későre járt, mire hazaértünk, sötét volt. Behordtuk a dolgokat a lakásba, mindenki elfoglalta magát. Valahogy én maradtam utolsónak. Ő odajött és rám nézett. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillantást. Megsimogattam, ő csak nézett  szomorúan. Beszaladtam, hoztam neki egy tojást, nagyon szerette. Amikor legelőször kapott, szépen elvette a kezemből és fel-alá sétálgatott vele peckesen, szemmel látható volt: segédfogalma sincs róla, hogy mit kezdjen ezzel a micsodával. Kis idő elteltével a tojás alakjából kiindulva labdázni akart vele. Ekkor jött rá a felhasználás igazi módjára, úgymint: étel. De most csak megszaglászta és elballagott. Alakja beleveszett az udvar sötétjébe. Sajnos rohantam a dolgaim után. Másnap "Mr.Darcy" lépett ki először az udvarra. Falfehér arccal jött vissza: "Alíz beteg." Valami riadt zsibbadással reagálok a beteg állatokra. Nem tudom nézni a szenvedésüket. A közelükbe se tudok menni ilyenkor. Zokogva felhívtam kedves állatorvosunkat, hogy rögtön-azonnal-nyomban jöjjön, mert a mi kutyánk beteg. Ő ilyen, a leglehetetlenebb időben is jön, segít, ha tud. Most nem tudott. Nem volt mit tenni. Behoztuk Alízt, lefektettük egy pokrócra, melengettük, folyadékot adtunk neki, kétségbeesve sirattuk, de soha többé nem nyitotta ki a szemét. Vigília. Az ünnep előestéje.