Teljesen más

a stílusunk, az biztos. Ő azt mondja: "Fel, szélre, fel, szélre!", én: "jobbra, balra, jobbra, balra!", ő: "arra van valahun...", én: "100 lépés után jobbra". Szóval, kukorica-útvesztőztünk. Már ha van ilyen szó. Mert útvesztő az van, Kiszomboron. És mi ott vagyunk minden évben, mert szeretünk bolyongani, mert szeretünk együtt lenni, mintha elvesznénk, de azt is szigorúan együtt, ami hülyeség, mert az út ki van taposva, mondjuk, a tévút is. Nagy néha találkozunk más bolyongókkal, összemosolygunk, meg halljuk a többiek hangját, valahol távol. És örülünk, ha megtaláljuk azt a "hurkot", jelen esetben egy kereket, mert az idén a Ford T- modell képe van kivágva útnak. Ami azért is jó, mert az én drága nagymamám apukájának a testvére volt Galamb József, aki ezt az autót tervezte. Szóval jó volt, mert együtt voltunk és nagyokat nevettünk és végre megint egy családi program, ami nem került sokba, ám emlékezetes marad. A végén szíves vendéglátásban volt részünk: kaptunk kenyérlángost kedves mosollyal és játszhattunk: egy helyismereti totót töltöttünk ki, amiért ajándékot is adtak. Megint egy jól sikerült nyári nap, köszönjük, kedves Szervezők!