Volt egy Nagymamám

 Belépett a boltba. Az ajtó felett vidáman csilingelt a kis csengettyű. Azonnal megérezte az olajos fapadló ismerősen szúrós szagát. Kikerült pár zsákot és tétován odalépett az L alakú pult végéhez, ahol a boltos éppen cukorkákat rakosgatott szélesszájú üvegekbe. "Mit adhatok?" - kérdezte nyájasan. "Kezit csókolom, csokoládét kérek... Kedvencet"- tette hozzá suttogva a kicsi. Már érezte is szájában azt a mennyei tejeskávé ízt. Előrelépett és összeizzadt apró tenyeréből a pultra ejtette forintjait. A boltos egy pillantással felmérte, jó szeme van ehhez: "Kevés lesz." - mondta. A kislány ijedten hátrált és azonnal könny futotta el a szemét. Tétován álldogált egy percig, majd villámgyorsan megfordult és kiszaladt, csilingelt utána az ajtó. Futott hazáig, két, három ház csupán, de a könnyeitől nem látta az utat. Otthon belevetette magát az ölelő karokba és csak sírt, sírt vigasztalanul. Nagymamája átölelve tartotta: "Ki bántott? Mi történt, szívem?" De nem tudta elmondani, hogy kudarcot vallott ezen az első útján, hogy olyan messzire elment és lépcsőt mászott, kinyitotta azt a hatalmas ajtót és még köszönt is szépen, ahogy tanították, de mégsem sikerült, mert ő annyira kicsi a világ meg olyan hatalmas. Amikor lecsillapodott Mama megtörölgette az arcocskáját: "Na, mégsem dőlt össze a világ, gyere, segíts nekem főzni!" És már mentek is kéz a kézben a konyhába. Ebéd utáni szundikálás alatt valaki megkopogtatta a bejárati ajtót. "Drága Jucikám, a kisunokája..." az ajtó becsukódott, fordult a zár. "Nézd csak, kincsem, a boltos néni utánad hozta " és felragyogott a nap, a Mamácska kezében ott volt az élénksárga papírba burkolt csokoládé és a kislány érezte, hogy valahol mégiscsak jó ez a világ, mert van valaki, aki az ilyen apróságok apró örömeivel is törődik.