2012. január 27., péntek

A "kaputnyitó"-rejtély

 Mióta ránk nyitotta azt a gyönyörű szemét, folyamatosan igyekezett kommunikálni velünk. Előbb csak szemkontaktus volt, érdeklődve figyelt, később viszont már egy kis dallamot énekelgetve biztatott bennünket, hogy nosza, lehet hozni a reggelit/ebédet/vacsorát. Azután pedig beszélni kezdett. Beszélt, énekelt, csacsogott álló nap, csak úgy gurultak széjjel a szavak, amerre járt. Ilyeneket mondott:
  - Apa beszélve hagyta a rádiót.
A nagytesókkal hancúrozva töltött hétvége után megállapította:
  - Az akváriumban lakó "hajcsárnak" is van egy "húg-hajcsárja", aki mindig megy vele.
  - Anya, ma olyan hideg van, fel kell vennünk a kaputnyitót is.
Mint minden anya ilyen helyzetben, én is nyomozóösztönömet és fejlett asszociációs képességemet latba vetve próbáltam a logikai bakugrásokat követve értelmezni a dolgot: kapu nyitás - kulcs - valami kulcsos ruha?- nem megy. Ő nézte egy darabig a töprengésemet, majd kiszaladt és diadalmasan hozta be a télikabátját a lecipzározható kapucnival! Természetes, hogy számára az a faramuci szó, hogy "kapucni" semmit sem jelentett (egyébként van értelme?), viszont a "kaput nyit" egy teljesen hétköznapi és indokolt kifejezés volt, napjában többször is hallotta.
Így mentünk azon a szeles reggelen "kaputnyitóval" a fejünkön óvodába.

2012. január 23., hétfő

Útinapló 3.

 Miközben Rodostóban megnéztük Rákóczi Ferenc egykori házát, némileg elfelhősödött tekintettel a saját kezével készített székét, (szegény száműzött fejedelem!) édesanyám meglepő üzleti ajánlatot kapott helyi fiatalemberektől, amelyben pontosan meghatározták a becsértékemet. Tevében. Mivel szülőanyám habozni látszott, grátisz hozzácsaptak néhány birkát is. Jó szülőm elgondolkodott, majd kedvesen visszautasította az ajánlatot. Talán a szeretet munkált benne, talán a praktikum...hiszen lássuk be: mégiscsak stílusosabb egy darab leánygyermekkel bebarangolni Isztambult, mint egy csapat tevével. A birkákról nem is szólva. Az alkuszok nehezen tágítottak, indokolatlan ellenkezésemet sem értették, amikor felajánlották, hogy míg a többiek tovább utaznak busszal, ők szívesen elvisznek engem autóval szinte bárhová. Szerencsére a csoport ragaszkodott a társaságomhoz, amiért a mai napig elmondhatatlanul hálás vagyok...
Kép innen.

2012. január 20., péntek

Na, mit találtam?

 Szó szerint idézném a "kis könyvet":
" Tájékoztatom a tisztelt szülőt, hogy a tanteremben a tanulók kötelesek a telefonjukat kikapcsolt állapotban a táskájukban tárolni. Továbbá bármilyen kép-vagy hangrögzítés engedély nélkül személyiségi jogokat sért. A fentieket gyermeke figyelmen kívül hagyta, melyre felhívtam az ő figyelmét is. Ezért a következő alkalommal komolyabb következmények várhatók."
Csak az igazság kedvéért: a gyermek nem fényképezett a telefonjával, sőt hangot se rögzített. A későbbiekben az engedély nélküli kép-, vagy hangrögzítés esetére fogom javasolni a deres intézményének visszaállítását, súlyosabb iskolai bűncselekményre pedig a bitófát is. Tisztelettel.

2012. január 18., szerda

Hagymatikum Makó

Végre elkészült. Gyönyörű lett. Mint városunkban több épület, ez a csoda is Makovecz Imre nevét dicséri. Ezt látnotok kell...


Vannak kültéri és beltéri medencék, csúcsminőségű szaunák, pihenőhelyek, persze büfé is és kártyaszoba, a kisgyerekes családokra is gondoltak, nekem tökéletesnek tűnt.


A látvány pedig lenyűgöző: az ívek, a színek harmóniája, az illeszkedések, a fények játéka... szerintem tiszta zene az egész.


                                          Ha tehetitek, látogassátok meg ezt a makói csodát!

2012. január 16., hétfő

Útinapló 2.

 Az első szállásunk Szófiában volt, egy szép,magas hotelben, ahol a korai vacsora után lehetőség nyílt "kötetlen városi sétára" (értsd: rózsavíz és valódi bőrkesztyű potom áron való beszerzése), majd elfoglalhattuk szobáinkat. Rögtön birtokba vettük volna a fürdőszobát, ám egy hatalmas csótány terpeszkedett a fajanszon, aki azzal fejezte ki jogos területigényét, hogy semmiféle noszogatásra nem volt hajlandó visszavonulni. Csak nézett ránk dühösen. Vagy szomorúan. Esetleg álmosan. Mindegy, feladtuk, végtére is ő van otthon. Szépen behúztuk a fürdőszobaajtót, egy törülközővel eltömítettük a rést igényesen, nehogy meggondolja magát az öreg és éjjel mégiscsak csatlakozzon a társasághoz, bekéredzkedtünk a szomszéd szobába (távoli nőrokonhoz) piperézni, majd ágyat bontottunk. Az, hogy a fajanszosnak igen népes családja van, csak akkor derült ki, amikor felhajtottuk a takaróinkat. Viszont ezek a szégyenlősebb fajtához tartoztak, mert szépen ezer felé futottak. Na, ekkor futamodtunk meg mi is: átköltöztünk távoli nőrokon szomszédos, ám csótánytalan szobájában. Én mondjuk egy karfa nélküli fotelban töltöttem az éjszakát, de legalább bebizonyosodott, hogy a heti három jógaóra nem csupán a rendszer elleni lázadás kifejeződése számomra, hanem kimondottan hasznos a hajlékonyság szempontjából. (Itt hallani vélem a gúnyos kacajokat: igen, ekkor tényleg hajlékony (és jógás) voltam.) Másnap kicsit gyűrötten, de töretlen lelkesedéssel utaztunk tovább.
         folyt. köv.

2012. január 15., vasárnap

Útinapló

 Finom török kávéval ünnepeltük meg barátnőm médiaszereplését, ez aztán előhozta az emlékeket...
Egyszer volt, hol nem volt... annyira régen, hogy talán nem is történt meg... Akkor édesanyám megunta, hogy az összes panelszomszéd a törökből vett aranyláncával ("fillérekért hozták, hidd el!") dicsekszik, osztott, szorzott és mivel korábbi tapasztalatai a piaci résekről igen pozitívak voltak (értsd az összes "csempészárut" sikerült haszonnal értékesítenie) arra az eredményre jutott, hogy a mesés Isztambult nekünk is látnunk kell a saját szemünkkel. Befizetett gyorsan egy IBUSZ útra és kiváltottuk a (pártunk és kormányunk engedélyezte) kemény valutát, majd az idősebb rokonok szintúgy. Szegény jó nagymamát egy hétig tanítgattuk, hogy arra a kérdésre, hogy minek neki a dollár, azt kell válaszolnia, hogy
  - Toblerone csokit akar venni a dollárosboltban és Chicco-babakocsit.
  - De Pannika néni, nincs is csecsemő unokája! - hiába, kisváros...
  - A gádorosi körösztjányomnak lösz - improvizált a  mama.
Szóval buszra fel! rutinosabbak már a Makó-táblánál elkezdtek inni, így zökkenőmentes utazásra számíthattak. Mi, többiek, meg aggódhattunk a vámon, hogy vajon megtalálják-e a dugipénzt, de szerencsére nem, pedig kiöntötték a kávét, kinyomták a fogkrémet, a testápolót, de csóró ibuszutas-társaságnak látszottunk, nem számítottunk nagy fogásnak.
folyt. köv.

2012. január 11., szerda

Mr. D. segít

 Nem vagyok az a megszállott barátkozó típus. Gyakran hetekig nem nézem meg az ismerőseim pillanatnyi képeit, sziporkáit, vagy a levelezésemet. Legutóbb 87 olvasatlan üzenet várt...  Így amikor néha feljutok, vannak páran, akik a visszajelzésemre várnak. (Egyébként köszönöm a bejelöléseket!) Szóval nevekben nem vagyok valami erős és hát a képek... Most komolyan, ki gondolhatja, hogy ha felrak magáról egy bélyeg nagyságú képet, amin kókuszdiót szüretel  bennszülöttekkel egy déltengeri szigeten, akkor a gyerekkori barátnője, aki nem látta cirka harminc éve a homlokára csap és felüvölt örömében, hogy nahát, ez csakis a Matildka lehet? Így elég sok ismerős felismeretlen marad, bocs. Néha "Mr. Darcy" is besegít az azonosításba, legutóbb így:
  - Tudod ki ez?! ...az a bögyöske a zsömle kislányával!
Kösz, nagy segítség volt.

2012. január 10., kedd

Nálunk...

 Fontos találkozóra készültem, smink, hajlakk, miegymás. Az ajtóból még (pozitív megerősítést várva ) visszaléptem "Mr. Darcyhoz":
  - Nem lapos a fejem itt felül?
Ő rám nézett, majd kedvesen válaszolt:
  - Hát tehetsz te arról?

2012. január 9., hétfő

Szép

 Élvezettel nézegetem stipje képeit, nagyon tetszik ez a "fehérbe zárt világ". Amikor hasonló stílust kerestem, akkor találtam rá Évi  blogjára, ahol elragadóan szép dolgok vannak. Ez adta az inspirációt ehhez a párnához, csak kicsit "Tildásabb" anyagokat választottam. Nem tudtam elszakadni a stílustól, ezért kellett még egy telefontartót, egy kulcstartót és egy "visszavárunk"-párnát is készíteni belőle. Ez utóbbiakat messzire költöző barátnőnk viszi magával emlékül, remélhetőleg.

2012. január 6., péntek

Celeb

  -  A fejlődési fokozatunk megállt egymástól - ezt tudta mondani azzal az édes kis szájával. Kiszerettek egymásból, na. Viszont akkor értékes idejét dalolászással kellene töltenie, nem hülyeségeket csacsogni riporterek mikrofonjába. Mert az, ugye, kicsit jobban megy.