2011. szeptember 29., csütörtök

Ilyen vagyok?

A pasas benyitott a boltba, rám nézett, majd felkurjantott:
  - Tisztára, mint a Koncz Zsuzsa!
Elvörösödtem. Tudom, hogy nem vagyok elsőbálozó formámban, de azért legyünk őszinték: a tisztelt művésznő mégiscsak egy pár évvel... Tovább fikszírozott, (szinte hallottam, ahogy csikorognak a kerekek) majd helyesbített:
  - Ja nem, hanem az a bongyorkás abból a skatulyából!
A kis boltban mindenki töprengett. Egyedül én akartam menekülőre fogni, szívesen magára hagytam volna ezt az amatőr barchoba-csoportot, de a pénztáros is csak mosolyogva nézett.
  - Talán az Évára tetszik gondolni, a VV-ből? - bizonytalan tipp a parízerek mellől.
  - Na, ugye megmondtam, hogy tisztára olyan! - rikkantott fel elégedetten, majd elslattyogott a kenyerek felé.
Köszönöm, szóval a hiszti is kiül minden vonásomra... Viszont nézhetjük a jó oldalát is: Éva legalább hússzal fiatalabb és az alakja is egész jó. Szép az élet!

2011. szeptember 25., vasárnap

Mr. D. gyötrődik

 Bemelegítésként ordítozott velem egy kicsit.
  - Minek kellett lehúzni?! Nekem pont jó volt úgy - "Mr. Darcy"-nak a problémamegoldás első fázisa a hangerő emelése.
  - Húzd fel szépen, máskor is meg tudtad csinálni - instruáltam türelmesen a csukott fürdőszoba ajtó mögül.
Nem, most nem ömlött el a széles vigyor a képén, amellyel ki szokta jelenteni: "Szerencséd van, ehhez értek a legjobban!" Helyette dúltan körbetotyogta a nyoszolyát, majd kisebb összeggel megvesztegette a Kamaszt, így már ketten voltak a paplan felhuzatolásának gyötrő problémájára.
  - Fordítsd ki, majd fogd meg a csücsköket - javasolta a zsenge.
  - Nem, nem mászok bele, nem vagyok óvodás - jelentette ki jellemesen Mr.D.
Pedig dehogynem: több ízben is megtette, úgy belegabalyodott, mi a röhögéstől alig tudtuk kiszabadítani. (Ennél csak az a jobb, amikor "tükrös" huzatot kap a paplanjára, olyan prímán foglyul ejti magát reggelre!) Szóval megtette, kifordította, a leánygyermek a paplanhuzatos kezekbe passzította a takaró megfelelő végét egy lendületes mozdulat és ím, láss csodát: szépen beburkolva ott hevert az ágynemű.
  - Te gombolod be! - próbálkozott Mr. D.
  - Hogyisne, a te takaród - hárított a Kamasz és elvonult a szobájába magára csukva az összes ajtókat. Így amikor csöpögő hajjal fürdőköpenyben megjelentem a hálóban szépen megvetve ott állt az ágyunk friss illatú huzatba csomagolva. Ilyen borzalmak történnek szegény emberrel nap, mint nap.

2011. szeptember 23., péntek

Kis szürke életek (2. rész)


  - És hogy vagytok, Jucikám? - kérdezte Imi néni.
   - Köszönöm, megvagyunk. Tudod, a nyugdíj, meg szépen terem a kert és ott vannak a galambok is - Mama nem szokott panaszkodni.
  - Persze, a madarak - húzta penge vékonyra száját az idősebb nő.
Azután beszélgettek rokonokról, szomszédokról, arról a régi jó világról, meg, hogy a Karcsiéknak fia született ismét. A néni a kislányra mutatott, aki csendben üldögélt a hatalmas karosszékben, lábán félig lecsúszott a fehér térdzokni.
   - Itt ez a gyerek a nyakadon, minek dajkálod? Jobb lenne, ha visszamennél a trafikba félállásba, könnyebben élnétek!
  - Apja, anyja dolgozik, mihez kezdenének vele?  - kérdezte Mamácska.
  - Ott az a híres óvoda, oda mindet felveszik.
  - Apró ez még, egyre csak sírna, megpróbáltuk már.
  - Ha sír, hát sír, sír ott a másik is, majd megvigasztalódik!
  - Jaj, de elszaladt az idő! - kiáltott fel Mama. - Gyere kincsem, indulnunk kell!
Azzal felpattant, megölelte vendéglátójukat és már kinn is voltak a hatalmas hófehér ajtó előtt, amelyen hivalkodón fénylett a réztábla: "Grétzy Imola".
Mamácska dohogott:
  - Még, hogy óvoda, tudja is mit beszél, sose volt senkije. No, ne félj, nem lesz itt semmilyen óvoda!
Azzal kézen fogta a kislányt, aki csak riadtan pislogott mióta rámutattak, érezte, hogy itt most fontos dologról van szó, meg őróla is és figyelte, ahogy a magas, szikár csipkés gallérú öregasszony föléje tornyosul az ő kicsi, gömbölyű, kardigános Mamájának, mintha ártani akarna neki, de tudta: ő túl pici ahhoz, hogy közéjük vesse magát és megvédje. Így most sápadtan igyekezett lefelé a lépcsőn, minél távolabb ettől a vendégségtől! A ráncos öreg kéz átfogta az apró rózsaszínt és elindultak hazafelé. A házmester cirmos kandúrja kísérte őket a hatalmas kapuig, majd hosszan nézte, ahogy a két alak, a kicsi, aprókontyos, tündérszerű, meg a másik, még kisebb, koboldforma lassan távolodik az aláereszkedő szürkeségben.

2011. szeptember 22., csütörtök

Sp03

 Lementem a vízpartra, leültem a farönkre. Hoztam a kedves, szomorú könyvemet, Márait. Akkor kelt a nap. Eszembe jutott, hogy egy éve éppen itt találkoztunk először. Széles mosollyal közelített, fürdőgatyában és pólóban, rövid haján megcsillantak a vízcseppek. "Hahó, gyertek úszni, jó a víz!" - kiáltott felénk. Azután beszélgettünk, ő paprika pálinkát kínált körbe. És sokat mesélt nagy szenvedélyéről a barlangászásról, derűs mosollyal a hideg, sötét helyekről, a csapatról, a segítőkről. Láttuk, hogy ez az élete: munka, vagy hobbi, egyre megy, imádta csinálni. Őszinte volt és barátságos. Tegnap vártuk. És akkor valaki azt mondta, hogy Ő már nincs többé. Nézem a vizet, a lassan világosodó égboltot, ami itt hatalmas és próbálom értelmezni ezt a két szót: nincs többé...

2011. szeptember 20., kedd

Kis szürke életek (1. rész)

  "Gyere - fogta kézen Mama - meglátogatjuk Imi nénit." Ez a titokzatos férfinevű néni Mamácska rokona volt és a buszállomás mellett lakott egy régi bérházban. Nagy, nehéz kapun kellett belépni és ahogy elhaladtak a kapuboltozat alatt megcsapta őket a pincéből felszálló hideg, dohos levegő. Napsütötte belső udvarra jutottak ahol muskátlik virítottak minden lehető helyen: ablakokban, ládákban, dézsákban és volt ott egy nagy fa állvány is. "Poroló - mondta Mama -kiterítik rá a szőnyegeket és jól kiverik." A kislány nem értette pontosan a dolgot, de a verés szóra szorosabban markolta meg Mamácska kezét és megszaporázta a lépteit. A csigalépcsőn felfelé minden egyes foknál megcsikordult a magas szárú bőrcipő, de végül megérkeztek a hófehér ajtóhoz, amelyen cikornyás betűkkel ez állt: "Grétzy Imola". Becsöngettek és hamarosan megjelent Grétzy Imola személyesen: pókhálószerű arca alatt csipkegallér, a fekete ruha komorságát csak néhány csillogó ékszergomb törte meg. "Gyertek be" -mondta szívélyesen, s a kislány igyekezett minél távolabb húzódni, de szerencsére Imi néni ugyanúgy ódzkodott a nyálas gyermekpusziktól - "a szalonban teázunk". Senki mást nem ismert a világon, akinek szalonja lett volna. Nekik szobáik voltak, sőt: nagyszoba és kisszoba, másutt gang és veranda volt, de szalon csakis egyedül itt. Gyönyörűséges intarziás bútorok, nehéz brokát függönyök díszítették a szobát, de ami a legkedvesebb volt a kicsinek: apró porcelánszobrok álltak mindenfelé hófehér csipketerítőkön. Ott volt a Széplány, kezét nyújtotta a Lovagnak, aki ibolyát szedett neki csokorba, a hatalmas és rémisztő Medve: két lábra állva próbálta megfélemlíteni ellenfelét, a Cica belegabalyodva egy fonálgombócba, no és a Kislány a zongoraszéken, aki vígan kalimpált a lábával. És igen, ott állt a legeslegcsodálatosabb dolog a világon: egy zongora. Néha megengedték neki, hogy játsszon vele, ő olyan áhítattal ütötte le a billentyűket, mintha a Tamás-templom orgonáját szólaltatta volna meg. Elképzelte ilyenkor, hogy híres zongoraművész és csodaszép dallamokat tud előcsalni a hangszeréből. Mert a zene az valami földöntúli dolog, a zene ott áll Isten és az ember között félúton és csak a legjobbak birtokolhatják, a kiválóak. És ilyenkor nem fényűző koncerttermekbe képzelte magát, nem reflektorok fénykörébe, nézők tapsviharába, hanem egyszerűen csak elképzelte, ahogy Mamácska letekeri a fájós lábáról a fáslit, kényelmesen felpóckolja a lábait, elhelyezkedik a fotelban és ő játszik neki a zongorán csodaszép dallamokat, amitől elmúlik a fájdalom és megvidámodik a lélek. És ő szerető öreg tekintetével nézi ezt az barna kis apróságot, aki mindennél többet jelent neki a világon.  ( folyt. köv. talán...)

2011. szeptember 18., vasárnap

Egy hétköznap

Jó néhány tapasztalattal lettem gazdagabb. Tapasztalat 1. Mindegy, hogy hány óra óta forgolódsz álmatlanul, ha fél hatkor behunyod a szemed (csak arra a fél órácskára) tutira biztos, hogy hét óra után ébredsz, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindennel elkéstél. Tapasztalat 2. Ha a korábbi trikolór fogkrémedről megléptek a színek (a kéken kívül): szépen mosd le a hajzselét és nyomj fogkrémet a mellette lévő tubusból. Tapasztalat 3. Ha a bicajod olyan hangot ad ki, hogy :sssz-ssss-ssssz-ssss, teljesen felesleges megállnod, hogy kiszabadítsd a sárhányó alá szorult levelet, ugyanis defekted van, amit a szembe jövő szerencsésebb biciklisták mosolyogva közölnek veled. Szállj le és készülj öt-hat kilométer gyaloglásra! Tapasztalat 4. Ha valakinek nagy a családja, teljesen indokolt, ha szeptember 16-án karácsonyi ajándékot keresgél. "Nézd milyen jó az az övtáska!" -kiáltott fel. Megnéztem: tényleg jó, terepszínű, nívós sportszermárka. Ekkor hozzáfűzte: "Különösen síeléshez." Na most torpanjunk meg egy percre! Mi nem síelünk és ők sem síelnek. Nem is ismerek olyan, aki síel. (Na jó,hallottam már valakiről.) De ráadásul a síruha annyi zsebbel, erszénnyel mifenével van ellátva, hogy simán el lehet benne dugdosni a matyó múzeum kiállítási darabjainak felét legalább. Na mindegy, betudtam a karácsonyi eufóriának és rohantunk kávézni.

2011. szeptember 14., szerda

Csak úgy

 "Kislányom, légyszíves..ööö" - kezdtem, de azonnal rárepültem a sarokban arra a bazi nagy hálóra, amelyben méretes pók szunyált. Mire ők rázendítettek kórusban: "Őőő nem lehet én, én meg nem lehetek őőő, ugye?" (tájékozatlanok és családunkat kevéssé ismerők számára: Magyar vándor, amikor Anonymus megjelenik és nem tud bemutatkozni)és nyerítve röhögtek. Rajtam. Miközben én póktalanítottam az odút. Ez a hála...!
A magyar dal napján mi is énekeltünk pontban este nyolckor.

2011. szeptember 11., vasárnap

Ez volt

 "Lili, mondd meg, hogy mit vettél el tőle!' - fordult apuka emelt hangon a hatéves forma kislányhoz, aki némán rázta a fejét. Öcsi liluló fejjel ordított mellettük: "Elvette, a Lili elvetteeee!" "Azonnal mondd meg, hogy hova dugtad!" A copfos csészealnyi szemekkel tagadott. Erre  apuka szakértő módon a szemünk láttára átkutatta a feje búbjától a zoknijáig, majd reménykedő tekintete végigsiklott az árusok közötti betoncsíkon: mindhiába. Ekkor dühösen kikapta a kislány kezéből azt a virágforma valamit, amit az eddig olyan féltőn szorongatott, az üvöltő sarj kezébe nyomta, majd elégedetten távoztak. A lányka lehajtott fejjel kullogott utánuk.
 "Szabad?" - léptem oda a hórihorgas emberhez kezemben a telefonnal és az előtte lévő három-négy csészére fókuszáltam. "Persze" - felelte. Majd azonnal: "Míícsinál??!" "Egy képet" - válaszoltam riadtan. "Minek?" - faggatózott tovább emelt hangon. "Gyűjtöm" - gondoltam nem élezem tovább a helyzetet holmi blogbejegyzésre hivatkozva. "Na most azonnal törölje ki azt a képet, vagy szétverem a gépét!" "Bocsánat, már törlöm is..." (Nem akarom magam fényezni: tényleg NEM hangzott el így ilyen formán a kérdés: "Kérem, uram, megengedi, hogy lefotózzam a három bögréjét?", de mégis mire gondolt, amikor megkérdeztem, hogy szabad-e? Hogy táncolni akarok?)  "Szörnyű, milyen atrocitásokat kell még itt elviselnem, a szomszédasszonyom is, az a rohadék..." - folytatta liluló fejjel ( úgy tűnik a liluló fejek napját éljük). Átnéztem a mellette lévő aprócska asszonyra és a tekintetéből világosan kiolvastam, hogy ha én valami módon ártalmatlanná tenném a fickót, akkor ő két perc alatt úgy elásná a közeli fa alá, hogy a legprímább keresőkutyák se szagolnák ki. "Tessék, nézze meg, kitöröltem" - mutattam Nagyhangúnak a telefon képernyőjén a feliratot: törölve. "Még egyszer bocsánat" - mondtam és elindultam. De még hallottam a hátam mögül: "Úgysem hiszem el, hogy kitörölte. Maguk mind egyformák." Ja, és az egész egy rohadt nagy összeesküvés. Ellene.
 Furcsa mosollyal közelített. "Egy olyan pokémontazót akarok. Van?" "Sajnos nincs" - így "Mr. Darcy" - "vegyél labdát" -mutatta a pöttyöst. "Á, én már nem labdázok, nekem már barátnőm van, a teszkónál vár és sütit is szokott nekem hozni. Van ám pénzem: ezer. Papírból, igazi. Ha van rajta címer, akkor igazi?" - kérdezte. Mr. D. komolyan: "Biztosan igazi, a címeres az." "Akkor jó" - mondta s megnyugodva továbbállt. Még láttam, amint odahajol a szomszéd árushoz és titokzatos képpel közli, hogy ő bizony tudja:  Jézus legyőzte Istent. Nyilvánvaló vallási nézetkülönbségünk ellenére legszívesebben megöleltem volna ezt a nagyra nőtt kölyköt. Ott Dorozsmán, a nagyvásárban.
És most képek, értelemszerűen ne várjatok hát porcelánt!
Apró nyuszikák.
Ezt a szépséges 8 kilós nyuszit még ki is vette a gazdája a fotóhoz. Ha felnőtt lesz, akkor 12 kg lesz a súlya (fizikusok kedvéért: a tömege).
Limlom.
Kár, hogy sajnálom a foglyul ejtett madarakat, egyébként biztosan ilyenben tartanám.

2011. szeptember 10., szombat

Reggel

 Korán keltem. Halkan kióvakodtam papírjaimmal a konyhába (tényleg csak egyszer ejtettem le a tollat, meg egyszer a vonalzót...). Megszólaltak a harangok. Mire "Mr. Darcy": "Na tessék, a csörtetéseddel fölverted a papot!"

2011. szeptember 9., péntek

Elég régi

 Amikor megszülettem Apa három napig ünnepelt (értsd: ivott) a haverjaival (forrás: családi legendárium), hogy végre FIA született. A végre nem azt jelentette, hogy már három lány várta hőn a férfiutód megérkezését, csupán azt, hogy ezúttal életben is maradt. Koraszülöttként életem első pár hónapját inkubátorban töltöttem. "Olyan csúnya voltál, - mesélgette kedélyesen Apa - hogy a macska se vitt volna el." Ily módon szeretettel besorolt a táplálékláncba. Makacs természetem már korán kiütközött: "nem akartál a dajkával maradni, mindig csak utánam bőgtél" - mesélte később Anya. Tényleg, emlékszem, gyerekkorom legnagyobb félelme volt, hogy elszakítanak a családomtól. Erre később még prímán rágyúrtam az olvasmányaimmal: Álarcosbál, Fehér rabszolga, majd Nyomorultak meg Üvöltő szelek. Én úgy tudtam szenvedni minden Bronte-árvával, hogy csak na! Összességében elég apró lehettem, hiszen az egyetlen kiskori képemen, amin már fogakkal látszom, a fejem egy közönséges női zsebkendővel van bekötve. Mamám fényképeztetett le ezt követően, rémlik, hogy jött egy elég idegen bácsi hozzájuk, a Mami csokis tortát sütött nekem, amin meggyek voltak körben, meg "egérkaki" és leültettek a tortámmal a folyosóra az aszparáguszok elé. Volt gyertya is, három. Jellemzően játszóruhában és kopott orrú cipőben vagyok megörökítve - a családi kommunikáció nem nagyon működött, vagy egyszerűen csak nem szólt senkinek, hogy le akar fotóztatni. (Hogyisne, annyi mindenre kell az a pénz!) Így most akármikor megnézhetem a három gyertyás önmagamat. Jó dolog a fénykép.

2011. szeptember 8., csütörtök

Becsöngettek

 Jó, tudom, hogy -e, de ezt nálunk senki se mondja. Szóval iskola, hurrá. Mondjuk nem tudom, hogy a versenyeredményeket miért egy olvasásban kihívásokkal küszködő gyerek hirdeti ki, hacsak nem kimondottan az a cél, hogy a név elhangzása után a fél iskola a térdét csapkodva röhögjön, mivel a felolvasott név oly messze van az eredetitől, mint devizahiteles az utolsó törlesztőrészlettől (ha szabad ilyen szomorú példával előhozakodnom). De azért van jó is: jövő héten szülői értekezlet lesz, ahol is olyan halálfontos dolgokról fogunk késhegyre menő vitát folytatni, hogy például a ballagáson legyen-e egyennyakkendő és ha igen milyen anyagból. "Végre egy kis balhé!" - ujjongana a Mágnás Miska kevésbé ismert, ám erősen kleptomán nénikéje. Ilyen és ehhez hasonló horderejű dolgokra lehet számítani (feltétlenül tudnunk kell, hogy hány % volt a rontási arány magyarból a tavalyihoz képest, el ne felejtsem ellenőrizni az adatokat, így simán ki tudom számolni, hogy a tavalyi 70%-a, ami a korábbi 80 %-a volt, az pontosan...)  az érdeklődésre számot tartó események pl. versenyek időpontja csak a különösen bennfentesek számára kiszivárogtatható. Nálunk a szülők vagy a.) tesznek az egész gyülevész hordára, érdektelenség/időhiány miatt meg sem jelennek  b.) pont ellenkezőleg: ők a mindent jobban tudok-jobban is csinálom-hol a blokk arról az 5 Ft 60-ról (ami felkerekítve 6 Ft, ami lekerekítve 5, mint köztudott) a tavalyi elszámolásban??! c.) a szimplán csak normálisak, velük elég összenézni, már tudjuk, mit gondol a másik (kötelezettség letudása után meg jókat lehet röhögni az egészen). És belőlük van több. Mármint jelen. Bár nem kimondottan népszerű az a rendezvény, amely negyed házzal üzemel. (Bocs, a mozis múlt.) Szóval nagyon várom és feltétlenül tájékoztatni foglak titeket, hogy vajon lesz-e nyakkendő, avagy nem.
Szeretem egyénivé alakítani az ellenőrzőt.

2011. szeptember 6., kedd

Történés (szigorúan csak az én nézőpontomból)

 1.Felmerült a dolog, hogy Ismerős (egyébként jó és majdnem régi ismeretség) Anyukáját el kellene vinni Jani bácsihoz, a csontkovácshoz. Isten áldja Jani bácsit! Neki nagyon sokat köszönhetek, pár éve ő mentette meg a lábamat, amikor a magyar egészségügy ajtótól ajtóig küldözgetett hónapokig anélkül, hogy egyetlen pillantást vetettek volna kifordult térdízületemre. Az itt következő érzelmileg túlfűtött ám nyomdafestéket nem tűrő mondatot nem osztanám meg senkivel... 2. "Mr. Darcy" próbált hárítani, mondván: a mi kocsink kicsit műszakilag problémás (Nekem ezt így kommunikálta: "Ééértsd már meg, hogy nem vihetlek le ezzel az autóval a teszkóba!!") és az üzemanyag se bugyog még fel a kert lábánál (roppant elítélhető módon-jelzem). 3. Ismerős lelkesen felhívta Mr.D.-t, hogy ők mennek és nem akar-e betársulni a kocsiba. Mr.D. hasonlóan lelkesen betársult. 4. Ismerős újra, hogy neki valami közbejött, nem vinné-e el Mr.D. a nénit Ismerős kocsijával? Mr.D. beleegyezően: " Szívesen." 5. Mr.D kocsival érkezett a megbeszélt helyre és mi történt? 1.0-ás verzió: Mr.D. szépen elfuvarozta (amúgy jó és majdnem régi) Ismerős Anyukáját a MI kocsinkkal (műszakilag problémásan) pillangópusziért Jani bácsihoz. Szép az élet! (Lehet röhögni, már aki bír.)

2011. szeptember 4., vasárnap

Vendégség

 "Nem találom" - mondta aggodalmasan. "Mit?" - kérdeztük. "A hosszabbító végét (?!)" - felelte. " Talán érdemes lenne a MEGLÉVŐ végén próbálkozni, majd azt nyomon követve simán eljutsz a MÁSIK végére" - tanácsoltuk mi műszaki zsenialitással. Csajos klubot tartottunk: Fevi látott vendégül bennünket bájos provence-stílusú otthonában, pontosabban annak hatalmas teraszán. Kényelmesen elfértünk, szép kis kertben gyönyörködtünk a beszélgetés alatt. Tisztára olyan érzés volt, mintha egy többgenerációs olasz család piknikjén lettem volna: az asztal teli étellel, itallal, mindenki beszélt, néha többen is egyszerre, gyerekek szaladgáltak mindenfelé, fel-felcsapó nevetés, "hintázok-anyulökjééél" Macus kötött (és közben simán beszélgetett velünk, vérprofi), receptek cseréltek gazdát, fügét szedtek a hatalmas bokorról, "kérek kávét-nincs:elromlott a főző-akkor csak porosat!", "most öntsek rá vizet is?-viccelsz: kávé víz nélkül?!", "vigyázz, beszaladt a macska..sicc!sicc!" Reni horgolt, "ilyet akarok csinálni" - mutatta a hatujjnyi széles sálat, de kicsit megkínlódott vele, mire a huszonkét láncszem meglett. "Hagyd rá, majd otthon csendben megcsinálod" - javasoltuk neki. "Nem lehet, haladnom kell, ajándék lesz - holnapra." Ja, akkor húzz bele! Juhtúrós-csilis pogácsát sütöttem, ami elég nagy bátorság volt a részemről, mivel tudtam, hogy Limara káposztás pogácsával készül, ami remekül sikerült, pont, mint az enyém. (Szerintem. Bocs, Timi!) Boboce hatalmas búcsú-tortát sütött Éviéknek. Nagyon jó hangulatú délután volt. A kapuból még megnéztem azt a fát, a számukra legkedvesebbet: sudár volt és tökéletes olyan, amilyenné minden kisgyereknek válnia kellene. Isten rendelése szerint.
Ez Foncsi süteménye, szokás szerint gyönyörű.(http://szilvi-bisztro.blogspot.com/)

2011. szeptember 1., csütörtök

Mi az, hogy puncs?

 Csokoládé az van, meg citrom és eper, de puncs nem létezik. Ja, arra az italra gondoltok, de őszintén: kezeket fel, aki ivott már olyat! (Főleg abban az időben, kábé harmincnyolc évvel ezelőtt.) Nem, az nem számít amikor a buli végén egy nagy tálba összeöntögetitek a megmaradt piákat és beleborítotok egy üveg befőttet alibiből, az a bólé, aminek semmi köze a puncshoz. Fel nem foghatom, hogy a szocialista élelmiszeripar tisztességben megőszült cukrászai milyen indíttatásból adták ezt a nevet egy fagyinak, ami ráadásul még olyan színű is volt, amit a természet önmagában reprodukálni képtelen, csakis mesterségesen előállított kemikáliák összekutyulásával volt elérhető. Szerencsére még semmit nem tudtunk az "E"-kről, mint adalékanyagokról és különben is volt benne mazsola. Megettük.
kép innen: Google képkereső