2011. szeptember 11., vasárnap

Ez volt

 "Lili, mondd meg, hogy mit vettél el tőle!' - fordult apuka emelt hangon a hatéves forma kislányhoz, aki némán rázta a fejét. Öcsi liluló fejjel ordított mellettük: "Elvette, a Lili elvetteeee!" "Azonnal mondd meg, hogy hova dugtad!" A copfos csészealnyi szemekkel tagadott. Erre  apuka szakértő módon a szemünk láttára átkutatta a feje búbjától a zoknijáig, majd reménykedő tekintete végigsiklott az árusok közötti betoncsíkon: mindhiába. Ekkor dühösen kikapta a kislány kezéből azt a virágforma valamit, amit az eddig olyan féltőn szorongatott, az üvöltő sarj kezébe nyomta, majd elégedetten távoztak. A lányka lehajtott fejjel kullogott utánuk.
 "Szabad?" - léptem oda a hórihorgas emberhez kezemben a telefonnal és az előtte lévő három-négy csészére fókuszáltam. "Persze" - felelte. Majd azonnal: "Míícsinál??!" "Egy képet" - válaszoltam riadtan. "Minek?" - faggatózott tovább emelt hangon. "Gyűjtöm" - gondoltam nem élezem tovább a helyzetet holmi blogbejegyzésre hivatkozva. "Na most azonnal törölje ki azt a képet, vagy szétverem a gépét!" "Bocsánat, már törlöm is..." (Nem akarom magam fényezni: tényleg NEM hangzott el így ilyen formán a kérdés: "Kérem, uram, megengedi, hogy lefotózzam a három bögréjét?", de mégis mire gondolt, amikor megkérdeztem, hogy szabad-e? Hogy táncolni akarok?)  "Szörnyű, milyen atrocitásokat kell még itt elviselnem, a szomszédasszonyom is, az a rohadék..." - folytatta liluló fejjel ( úgy tűnik a liluló fejek napját éljük). Átnéztem a mellette lévő aprócska asszonyra és a tekintetéből világosan kiolvastam, hogy ha én valami módon ártalmatlanná tenném a fickót, akkor ő két perc alatt úgy elásná a közeli fa alá, hogy a legprímább keresőkutyák se szagolnák ki. "Tessék, nézze meg, kitöröltem" - mutattam Nagyhangúnak a telefon képernyőjén a feliratot: törölve. "Még egyszer bocsánat" - mondtam és elindultam. De még hallottam a hátam mögül: "Úgysem hiszem el, hogy kitörölte. Maguk mind egyformák." Ja, és az egész egy rohadt nagy összeesküvés. Ellene.
 Furcsa mosollyal közelített. "Egy olyan pokémontazót akarok. Van?" "Sajnos nincs" - így "Mr. Darcy" - "vegyél labdát" -mutatta a pöttyöst. "Á, én már nem labdázok, nekem már barátnőm van, a teszkónál vár és sütit is szokott nekem hozni. Van ám pénzem: ezer. Papírból, igazi. Ha van rajta címer, akkor igazi?" - kérdezte. Mr. D. komolyan: "Biztosan igazi, a címeres az." "Akkor jó" - mondta s megnyugodva továbbállt. Még láttam, amint odahajol a szomszéd árushoz és titokzatos képpel közli, hogy ő bizony tudja:  Jézus legyőzte Istent. Nyilvánvaló vallási nézetkülönbségünk ellenére legszívesebben megöleltem volna ezt a nagyra nőtt kölyköt. Ott Dorozsmán, a nagyvásárban.
És most képek, értelemszerűen ne várjatok hát porcelánt!
Apró nyuszikák.
Ezt a szépséges 8 kilós nyuszit még ki is vette a gazdája a fotóhoz. Ha felnőtt lesz, akkor 12 kg lesz a súlya (fizikusok kedvéért: a tömege).
Limlom.
Kár, hogy sajnálom a foglyul ejtett madarakat, egyébként biztosan ilyenben tartanám.

7 megjegyzés:

Patrícia írta...

Szia, nézz be hozzám kérlek, ha van egy kis időd, meglepetés vár Rád. :)

Újságíró Világvégén írta...

Jaj, mi is majdnem Dorozsmára mentünk...aztán a Cserepesen kötöttünk ki - de ott nem voltak ilyen édes nyuszik.... :) Egyébként Lánya már olyan régen rágja a fülem néhány madárkáért...

Jutka írta...

Kedves Emberi történetek, hiszen nem vagyunk egyformák!......és mekkora szerencse:)

Cilee írta...

:-)
Ma a főtéren ugyanígy jártam. Olyan szép kézi készítésű portéka volt, mindenfélét fotóztam szerettem volna egy képet a standról is. Nem egy képről, hanem a standról, és a gazdája komolya leteremtett, hogy ő nem fotóztatni, hanem eladni akaja, lenemerjem!
Hát kérem, nem fotóztam.
A többiek örömmel be is álltak a szebbnél szebb holmijuk mellé...
De ennyit erről.
Nagyon bírom ezeket a képeidet!

Altair írta...

Azta ki az az elvetemült, aki Garfieldet elad? :o)

Nekem az első évfolyamból 3, a másodikból egyetlenegy hiányzik, azóta viszont hiánytalanul jön havonta. :o)

Tűzpadka írta...

Még mondja valaki hogy nem tudsz írni:)

Meretei Andrea írta...

Nagyon helyes életképek, köszönjük:) A nyuszikák! Nekem is van egy, de ő felnőtt korában sem lesz több 1,5 kg-nál, bár mindent megtesz érte, mert nagyon falánk:)