2011. május 30., hétfő

Fekete farmertáska


Ez a táska Katikának készült, aki egy helyes kis szöszke édesanyja, így mindig komoly mennyiségű pakkal közlekedik. Véletlenül volt egy kinőtt farmernadrágja és a duriban került hozzá egy szoknya is - bélésnek. Ez utóbbira virágok voltak (varrva?) nem, inkább kivágva - rojtozva, sajnos mindenütt, így elkerülhetetlen volt, hogy valahol ki fog látszani (a tetején látszik is), de annyira összeillőnek találtam az anyagokat, hogy megalkudtam a rojtokkal. Külön kérés volt, hogy legyenek zsebek kívül is, így tehát a legtöbbet megmentettem a farmerból. Az más téma, hogy alig bírt vele szegény Brother. A csíkos anyagból rózsákkal díszítettem. Méretei: 34 x 38 cm. Tépőzárral záródik, ill. az első zsebet begombolhatóvá tettem egy szép strasszos gombbal. Tetszett neki nagyon. Szépen mosolygott.

2011. május 29., vasárnap

Garfield és csapata útra kel

 Szeretem a gyerekeket. A sajátjaimat mindennél jobban. Az anyatigris doromboló kiscica hozzám képest, fél kézzel sutba dobom akár az életösztönömet is, de nem hagyom őket bántani! Védenem kell őket. Ez valami genetikai kód lehet nálam. Talán némelyek túlzásnak tartják, azt kell mondjam: ebben a kérdésben nem számít a véleményük. És minden gyerek megérdemelné valakinek a szerető gondoskodását. Mert, mint tudjuk, a gyerek nem akar megszületni, mi felnőttek döntünk így, akkor pedig kutya kötelességünk szeretni őt. Élelmet, ruhát, játékokat venni neki, meg olyan csacskaságokat, mint hajpánt, meg színes cipőfűző. Egy reggeli rádióműsorban hangzott el a felhívás: játékokat kérnek gyermekotthonban élő kicsinyeknek. Nem kell mást tenni, mint eljuttatni egy Euronics áruházba, onnan ők küldik tovább. A kamasznak nagyon jó szíve van, azonnal lázas keresgélésbe kezdett: adjuk ezt is, meg ezt is. Végül ezt a kis csomagot vittük szeretettel. Nem világmegváltás - egy mosoly csupán.
"A gyermek az a lény, aki a családban ott áll a szülő és a televízió között." Murpy

2011. május 28., szombat

Cso-ki-cso-kor


Mátyás kinőtte az óvodát és úgy döntött, hogy vagy tűzoltó lesz ezentúl, vagy iskolás. És ezt közölte is nagy komolyan. Na, ezért bírom én így a gyerekeket. Kizárólag csokoládét akart, meg egy új kistestvért, de erről több szó se essék!  Formabontóan négyzet alakú alapot csináltam, erre került a hálószerű műanyag lap kicsit elforgatva, a csokoládét egyenként becsomagoltam kék tüllbe és világoskék szalaggal átkötöttem (a képen nem látszik a színe) egyenként feldrótoztam, majd az alaphoz rögzítettem és már csak pár barna dísz került rá: tollak, dekordrót, tüllmasni és a Pókember járgánya. Egy rusztikus hatású pici facsipesz tartja a névjegyet, nehogy a nagy kavarodásban véletlenül összecseréljék (a hajszálra ugyanilyen másik húsz óvodáscsokorral :)) Íme a csokis - kocsis csokra.
Mivel Mátyás akár jégtörő is lehetne a fizikai adottságai miatt (talán még álmában is futkos) olyan rögzítéstechnikai megoldásokat voltam kénytelen alkalmazni, ha a Pattex megtudná, rögtön reklámszerződést ajánlana! Az más, hogy kibontani sem lesz egyszerű. De szétverni sem, Matyi komám!
A gyerek olyan, mint a szúnyog: ha elhallgat biztos lehetsz benne, hogy készül valamire.

2011. május 27., péntek

Félreértés ne essék...


én szeretem a tanárokat. Több barátom is van közöttük: hihetetlenül okos, gyerekszerető, türelmes emberek. És nekem is voltak nagyon jó tanáraim. Tisztelettel és szeretettel gondolok rájuk, tudom, sokat köszönhetek nekik. És büszkén tudom mondani, hogy: "Kezit csókolom, Tanárnő!" most, amikor már én is "kezit csókolom"- korú vagyok. Mert kiérdemelték a tiszteletet. Vannak nagyszerű tanárok. Sokan. Akik nem azért kerültek erre a pályára, mert máshova nem vették fel őket. Akiknek nem áldozat a tanítás, akik nem Jeanne d'Arc-ként lépnek a katedrára és nem panaszolják a diáknak saját elrontott életüket. Mert mindig van más lehetőség. És annak pedig külön örülök, hogy olyan iskolába járhat a kamasz, ahol férfitanárok is vannak. Akiknek más a stílusuk. Jó fej angol, német tanár is van itt. Tapasztalat: nem kell a tanárembernek mázsával nehezebbnek, fél méterrel magasabbnak lennie a diákoknál, hogy kimagasodjon közülük, hogy legyen tekintélye. Egyszerűen ez van. Van egy másik férfi pedagógus is, ő versenyre kísérte a kamaszt. Mert az mennyire jó, hogy nem "eztmárasajáttanáraisleírta" - módon ücsörgött ott, hanem együtt drukkoltak. Sőt a párja is elkísérte, teljesen ingyen a szabadidejükben. Ezúton is szeretném megköszönni! No ez nem férfidolog, ismerek néhány lelkes tanárnőt is, aki kíséri, felkészíti a diákokat szintén a saját idejében. Hála és köszönet ezekért a dolgokért, amit nap nap után megtesznek a pedagógusok, az igaziak, a gyerekeinkért!

2011. május 26., csütörtök

Hiába


mondtam már el neki ezerszer: gyűlölöm a "bezzeg"-eket! Mert mindig ott voltak. És vannak. De könyörgöm, tessék végre tudomásul venni: én én vagyok és ha nem vagyok így jó barátnak, ellenségnek, testvérnek - el lehet húzni innen!! Mert épp eleget nyeltem már, nem akarom ezt tovább. És ha szembejön velem egy az utcán én biztosan belerúgok. Ilyen kis antiszociális vagyok ma. És akkor nem írom ide le (dehogynem!), hogy értéktelen, kevés, tehetségtelen, buta. Mert ezek vannak itt. Szerintem ennyi bőven elég.

2011. május 24., kedd

Ez most haragos

Lemegyek az agyamról! Most komolyan. Szikrázó napsütésben, fényes nappal két tizenhárom éves leányka ül az iskola előtti padon és dohányzik. Mint később kiderült: nem fehér hollót láttam, többen így tesznek az osztályból. És nem csak itt. És mit tesz ilyenkor a tanár? Akire bízva vagyon az a 34, azaz most már 35. Ő, aki tavaly "rajtakapott" három diákot, akik nyári szünetben(!) egy internetes játék során olyan csúnya szavakat használtak (horribile dictu!), mint "szemét,dög,csaló, áruló" - egymásra. Ezt a fenn nevezett úgy büntette meg példásan, hogy kiállított az osztály elé a háromból kettőt és 40 kerek percig szidta a magatartásukat. Ennyi ideje volt, no, eddig tartott a tanóra. Hogy miért kettőt? - jó kérdés. Azután a következő héten (nyilván elfelejtette, hogy ezt már megtette korábban) egy magyar órát kellett feláldoznia arra a célra, hogy ezt a bűnöző életmódot újra csak elítélje. Majd az elkövetkezendő szülői értekezleten elmesélte a történetet az egybegyűlteknek, de olyan körülményesen, hogy szinte senki sem értette miről beszél, a szülők dermedten vették tudomásul, hogy az osztályból valakik főbenjáró bűnt követtek el, viszont senki nem tudta, hogy most hazatérve konkrétan agyon kell-e ütnie élete virágjában a leszármazottját, vagy ölelje a keblére, mert mégsem alapította meg újra a ku-klux-klant. Mint tudjuk a bűn mindig elnyeri méltó büntetését.

2011. május 23., hétfő

Minden rosszban van valami kezdet... de szerencsére ez már a vége

Kérdezem tőle: "Minek nevezted magad az előbb? Milyen tehetségnek?" Mire ő:" Nem tudom... mindenfajta!" Bimbózó tehetséggel nem könnyű együtt élni. Ordítva vonyít a kádban.(Szerinte énekel.) Mi aggodalmasan rohanunk az ajtóhoz: "Megsérültél?" Erre ő : "Csak jókedvem van, na." Ekkor szoktuk neki javasolni a futkosást a virágos réten, mint az öröm legjobb (és főleg csendesebb!) kifejezési formáját.
De azért le a kalappal előttük: mindketten hősiesen segédkeztek az elmúlt napokban. Félretették az egyéb elfoglaltságaikat és súroltak, porszívóztak, töröltek, rendezgettek velem, lelkesítettek, amikor kicsit lesántultam és elkeseredtem a káosz miatt. Köszönöm. És végre kész. Most már csak a lakás egyéb helyiségeit kell a rontás előtti állapotba hozni, azután bárkit szívesen látok.
Halak száműzetésben.
Halak az otthonukban.

Szépen berendezkedtünk.

2011. május 21., szombat

Kincsvadászat

Lomcserén voltunk a hétvégén. Ezt úgy kell érteni, hogy mi összepakoljuk a saját lomunkat (nem, nem mindet, valami lom otthon is kell legyen) eladjuk jutányos, száz forintos átlagáron, amin sürgősen beszerezzük másokét és a legnagyobb elégedettséggel térünk haza. No meg azzal a tudattal, hogy megcsináltuk az évszázad üzletét, mikor azt a málnazöld izét elhappoltuk az ellenszenvesen visító emberpalánta dühös apukája elől. Rengeteg mindent lehetett kapni. Örömmel csaptam le egy ... (tésztacsinálógépre?), amiről hamarosan bebizonyosodott, hogy kézi malom. A férfi ezután még megkérdezte, hogy mennyit adok érte? Nyilván semennyit, ha még csak fel sem ismerem...Móra Ferenc ezt írta: " A reneszánsz az, ami meztelen, de sovány és sok gyümölccsel van körülvéve. Ami még meztelenebb,de kövér, az leginkább barokk, ha sisakja van, akkor egészen biztosan az." Nem szeretnénk azt hinni, hogy becsaptunk valakit, de összességében mégiscsak mi jártunk legjobban a tenger látogató közül. Meg milyen jó érzés, mikor ketten bizonygatják neked, hogy nagyszerű ítész vagy, kiválasztottad a legtutibb ketyerét az univerzumban és még prímán le is alkudtad, mert annyira kedves a személyed, hogy a kőszikla is megolvadna tőled. Hiába, no, ilyen vagyok. Többen is említették a nap folyamán.
Ja, tudtátok, hogy a kakas a tojás apja?

2011. május 20., péntek

Hű, de mennék!

Ezt eddig csak a kamasz látta fekve.
Hozta a formáját - Tigrisesen rám ugrott és közölte: " Ma kifestünk." Jó, jó, beszéltünk már erről korábban, de velünk simán előfordul, hogy tervezünk, tervezünk, azután semmi sem változik. Mint például az udvaron a fa. Gyűlik, gyűlik és csak nem akar előkerülni az a fanyűvő ember, aki ezt a káoszt felszámolná. Mindegy, addig nem nevezünk a "Tiszta udvar, rendes ház." - címre. Szóval a csík már megvan, a szín is eldöntődött, de mégis ilyen hirtelen?! Még nem vagyok rá felkészülve. Megijedni sem volt időm, már ki volt pakolva a szoba. A mellette lévőbe. Mivel az ágy mellett csupán egy keskeny csapáson lehet közlekedni, "Mr. Darcy" azonnal tett néhány kört és felváltva skandálta: "Ga-ga-ga-gazsibácsi, kitört a há-há-há-háború!" meg azt, hogy "Gazsi bácsi lótetű!" Megtorpantunk egy picit röhögni. Utána aggodalmasan megkérdeztem, hogy mennyit alszunk másutt. Erre ő: " Most komolyan azt kérdezed, hogy mennyit alszunk a MÁSIK szobában, az ágy eredeti helyétől két méterre??!" Igen. Mert nem vagyok egy survivor-alkat, gondolom ez már átjött. Hamarosan érdekes tapasztalatokra tettem szert (mint A.Bloch megjegyezte: " A tapasztalat olyasvalami,amihez csak közvetlenül azután jut az ember, hogy szüksége lett volna rá."):
 - megtudtam például, hogy nem vagyok az a minden pöszre rárepülő háziasszony, pedig meggyőződésem volt
 - ha valahol nem látsz pókot, hálót attól az még nagyon is ott van, ha ezt az állatvédők látták volna, azonnal természetvédelmi területté nyilvánítják!
 - a dolgok mindig más dolgok alá gurulnak
 - a cicának annyi labdája és egere van, amennyivel egy cicahadsereget el lehetne látni
 - a kamasznak ugyanez hajgumira és körömlakkra cserélve.
A cicák, mint a gyerekek imádják a felfordulást, a mienk is békésen szunyókált minden lehetséges helyen, ahol láb alatt tudott lenni. Valamint, mivel ugyanezen idő alatt főzni is próbáltam, álljon itt egy Murphy-törvény: " A nyers és a megégett állapot között eltelt idő éppen egyenlő azzal az idővel, mely alatt közlöd a becsöngető ügynökkel, hogy nem kérsz hőszigetelést a nyílászárókba." Siralmas állapotunkról ennyit.

(Gazsi bácsi idézetek a Le a cipővel! című gyerekkori kedvencből.)

S.O.S

Festés van. És rendetlenség. Nem csövezhetnék Nálatok az elkövetkezendő pár napban? Kevéssel is beérem - bizonyíték  itt .
Egy bácsika kerekezett el a házunk előtt, a szájában egy ceruza lógott. "Talán leszokóban van" - tippeltem. Erre "Mr. Darcy" :  "Talán a tollról."
Egy kedves barátnőm ajándékát csomagoltam be. Szép lett?

2011. május 19., csütörtök

Az a bizonyos tíz

Nem kell aggódni, nem lesz minden blogbejegyzésem előtt egy pipacs. Csak még egy.
Verdenbelle gondolt rám. Azután most Renée is. Nem lehet ennyi szeretetnek ellenállni. Akkor most álljon itt 10 dolog, amit szeretek:
1. ahogy már írtam, a legeslegfontosabb a családom, velük vagyok egész és bármit megtennék értük
2. barátok nélkül is elképzelhetetlen az életem, szerencsés vagyok: vannak évtizedes barátaim, meg rövidebb ideje megszeretettek, jó, hogy együtt lehetünk, segítjük egymást, sírunk/nevetünk közösen
3. könyv nélkül sem tudnék élni, imádok olvasni, állandó látogatója vagyok a könyvtárnak és a könyveken kívül mindig megérint az ottaniak figyelme
4. gyerekek - szívesen nézem, hallgatom, ahogy élik a kis mindennapjaikat, rendezgetik nagy komolyan a dolgaikat, becsülendően őszinték és ártatlanok
5. a házakat is szeretem, ha elutazunk mindig kíváncsian lesem őket, találgatom a történetüket: kik lakhatnak ott, milyenek a szobák, a színek, a hangulat
6. állatok, növények, virágok, természet a civilizáció keretein belül (ha Isten azt akarta volna, hogy hangyák között egy pokrócon ülve ebédeljünk, nem engedte volna, hogy asztalt, széket tudjunk csinálni)
7. versek - milyen jó, hogy egyeseknek megadatott az a képességük, hogy szavakat pakolnak egymás mellé és ezzel egy új világot teremtenek
8. virágkötészet, ami már évtizedes szenvedély (soha nem múló hála érte valamikori mentoromnak!)
9. varrás, ami csak pár éves hóbort (ennek ellenére akkora terveim vannak...)
10. amikor elkezdtem írni, úgy gondoltam, hogy sose lesz meg a tíz, most meg annyi mindent akarok még írni : hogy szeretek segíteni, meg nevetni, rajzolni, idős emberek régi történeteit hallgatni, családi fényképeket nézegetni és a hozzájuk fűzött sztorikat is szeretem (ha egyszer meghívsz, feltétlenül készítsd elő az albumodat!) szeretek moziba járni és még rengeteg más dolgot is. Köszönöm Fevi és Renée, hogy kaptam lehetőséget ezeket elmondani magamról! És mindenki mást is erre buzdítok, ha van kedved, kérlek Te is írd le a saját 10 dolgodat! Akár ide is, én szívesen elolvasom.

2011. május 14., szombat

Másutt

Ott voltunk. Végig az úton gyönyörködhettem a pipacsaimban, mert az enyémnek érzem mindegyiket. Volt olyan, aminek a színe fogott meg, vagy a kecses alakja, egyikük egyedül álldogált a tábla tövében és ez a kontraszt tette gyönyörűvé, mások csoportosan festették pirosra a dombtetőt. Nem tudok betelni ezzel a látvánnyal. Az első pihenőnél azonnal kiugrottam a kocsiból és rohantam fényképezni. Rövid idő múlva megéreztem, hogy figyelnek. Felpillantottam: egy hölgy állt a drótkerítés másik oldalán, pár centire tőlem. "Bocsánat, csak a pipacsok..." - kezdtem bele erőtlenül, mire ő: "Látom szereti, azt a hármat fotózza húsz perce." Azzal megnyugodva otthagyott. Lehetett valami igaza, mert "Mr. Darcy" azzal fogadott, hogy épp keresőcsapatot szervezett a helyiekből. Gyorsan visszavette a kiosztott térképeket és haladtunk tovább. Csempés-ragasztós-építőanyagos bolt parkolójában azt láttam, hogy egy férfi dühösen lecsapja az autója csomagtartóját, majd méltatlankodva fordul a társához: " Mondom neki, hogy húsz kilót, erre belepakol egy mázsát!" És feldúltan igyekeznek vissza a boltba. A boltos rosszat sejtve kiszalad eléjük: " Valami probléma van?" " Mondtam neked, hogy húsz kilót, te meg beleraksz egy mázsát?!" " Nem egy mázsát, csak nyolcvan kilót" - helyesbít a boltos. " De én húszat kértem!" - csökönyösködik a vevő. " Nem, te ötvenet mondtál!" - így az eladó. Mire a vásárló: " És az nyolcvan??!" Kereskedőmatek. " Most mi legyen, kivegyem?" " De nagyon gyorsan, aranyapám!" Én  meg beszaladtam az első boltba röhögni. Ilyen volt másutt.

Mi öten + másfél

Nem tudom felfogni, hogy ezen a kis piacon valaki, aki már elmúlt három, hogyan tud elveszni?! Bohókás barátnőnket veszítettük el, vagyis nem talált meg bennünket. Az jó volt, amikor "Bree" és a Mókás telefonon navigálták egymást - három lépés távolságból. A piacozók, úgyis mint közönség, velünk együtt kacagtak, mikor megtörtént a nagy találkozás, tartottam tőle, hogy egyesek táncra perdülnek, mint a szirupos amerikai filmekben.  Azután kávézni mentünk, ahol csatlakoztak a többiek: Horgolótündér és Kedvesmosolyú. Ő még meglepetést, illetve egy csöpp kis unokát is tartogatott, gyönyörű kék szemekkel. Megismertük az anyukáját is, pont olyan szelíd, mint a felmenője. Kicsit örültünk a társaságnak, de hamar elröpült az idő. Visszafelé Hóbortos ismét elveszett, majd megkerült, üdvözült mosollyal és négy csodaszép rózsaszín tányérral. A lomisoknál találta. Ahol mi semmi értékeset nem tudtunk fellelni a legtüzetesebb vizsgálat után se. Neki tutira sikerült.

2011. május 9., hétfő

Egy icipici mosoly

A legfontosabb dolog az életemben a családom. Minden nap hálát adok Istennek, hogy őket nekem juttatta. Azért is, hogy van két gyönyörű, egészséges gyerekem. Tudom, hogy nincs mindenütt így. Hiszem, hogy azért vagyunk, hogy valamit jobbá tegyünk. Védjük, segítsük az elesetteket, szóljunk azok helyett, akik nem tudnak. Van, aki az állatokért, van, aki a természetért áll ki. Már nem tudom, hol bukkantam , de rögtön tudtam, hogy csatlakozni akarok. Amikor kiderült, hogy két blogbarátnő is készül, biztos voltam abban, hogy az én munkám is benne lesz a csomagban. Csak még elképzelésem sem volt, mi az, amit én adni tudok, ami másoknak érték. Macus könnyítette meg a dolgomat, amikor célzást tett rá, hogy  valószínűleg nem köveket fogok pakolni a postázandók közé. Ekkor beugrott: pontosan köveket fogok, festek apró tündérházikókat, talán másoknak is tetszeni fog. Így készültek ezek nagy szeretettel és a segíteni akarás komoly szándékával. Mert a gyermek érték, akár egészséges, akár nem. Ha nem, akkor meg főleg segítenünk kell, nekünk kell az ő kis világához alkalmazkodnunk, kötelességünk boldogabbá tenni őt. És a mai bölcsesség: "Zavard össze a külvilágot: mosolyogj hétfőn!"

2011. május 8., vasárnap

Híres Komárom

Ezek nem az én képeim, mert a kábel sajnos nem kirándul velünk, majd lecserélem hivatalosra.
Valódi védműben jártunk. Nem vár ez, inkább sánc, a szállások is a föld mélyén voltak és csak az óratorony emelkedett ki jelentékenyen. Szép nagy területet jártunk be, ragyogó napsütésben, majd pénzt vertünk (inkább préseltünk) és megnéztük a kiállított katonai egyenruhákat. A kenyérmúzeum érdekelt volna, de sajnos nem nyitott ki. A kamaszt meg a vár-bolt, az meg szerencsére nem nyitott ki. Van ott egy pazar török étterem, ahol megebédeltünk, utána az Erzsébet-hídon át Szlovákiába. Fergeteges jókedvünkben többször elénekeltük: „ Híres Komárom be van véve, Klapka György a fővezére, büszkén kiáll...” „Mr. Darcy” sürgősen feltekerte az ablakomat, mondván:” Tutira megvereted magad ezzel a nacionalista dallal: Komárom be van véve, ti is bevehetitek... itt mindent félreértenek és könyörgöm, ne harsogd már ezt a hülyeséget!” Pedig nem is igaz, mert jól énekelek és ott is csak pont olyan embereket láttam, mint mi: anyukák tologattak babakocsikat, kamaszok őgyelegtek csoportosan, háziasszonyok loholtak a cekkereikkel vacsorát főzni. Mi a különbség a határ két oldalán? De biztonsági szempontok miatt mégis átváltottam úttörő dalokra, mert uticélunk egy néhai úttörő tábor. Indulás, cél: kalandos szállás keresés! Ja, kaland az volt. Másnap a Csodák palotájába látogattunk el, az tényleg egy csoda! Már a parkban hasra estem: szalmabálák voltak kirakva egy kisebb körben. Azt hittük valami állat-simogató. Mikor közelebb mentünk kiderült: semmi állat, a pesti kisklapecok olyan önfeledten másztak a szalmabálákra, mintha a legnívósabb játszóházban lennének. Mosolygó szülők figyelték, ahogy a hűdemárkásruhák szépen megtelnek szalmaszálakkal, apró és fölöttébb drága cipellők beleakadnak, lepottyannak. Színtiszta demokrácia. Benn sokat játszottunk mi is: forgattunk, csúsztattunk, gurítottunk, kukucskáltunk. Két fergeteges előadást néztünk meg fizika témában: a humorban bővelkedő fiatalember a szemünk láttára tört el egy lufit, gőzölögve folyt a szárazjég és gyönyörű karikákat fújt belőle, miközben mesélt, mesélt és a fizika csodálatosan kiterjedt, kilépett az osztályteremből a mindennapjainkba és annyira élveztük. Utána ördöglakatoztunk: itt is egy jóhumorú ifjoncot találtunk, segített, bonyolított, magyarázott, mondta: ezt még ő sem tudja megoldani, nagyon bonyolult, azután mikor a kamasz kis idő múlva előállt, hogy megcsinálta, ifjonc majd' leesett a székről. Utána még nagyobb figyelmet kapott a lányka, hiába, no, ennyire okos. Meg az a csodálatos apja is. Ördöglakatokban nagyon ott vannak! Én megtudtam magamról, hogy nagyon jó a reakcióidőm és a monotónia-tűrő képességem. Világos, amennyit gyakorolok a porszívóval! Az egyensúly-érzékem viszont pocsék. A kamasznak ez is annyira jól ment:  98% lett az eredménye, a tesztelő is igen meglepődött. Jó, hogy ilyen is van: játszóház felnőtteknek. Utána ettünk egy finom fagyit és kies szállásunkra tértünk. Jól sikerült nap volt, örülök, hogy valami vidámat írhattam végre.

2011. május 7., szombat

Elveszve

Úgy tűnt térképpel sem találunk oda. Úttalan utakon, kihalt épületek mellett köröztünk,de a B/Vll az nem volt sehol. Végül feladtuk, kocsit hátrahagyva gyalogosan vágtunk neki az erdőnek. Még akár hangulatos is lehetett volna: óriásfák álltak körül bennünket, vadvirágok a fák alatt, madárcsicsergés. Csak az a kihaltság, ami még nappal is borzongató, bele nem tudok gondolni, mi lehet itt éjszaka. És akkor megpillantottam azt az épületet és szédítő időutazásba kezdtem. 1980-at írtunk és én, kitüntetett diák, épp itt álltam piros nyakkendővel, táskámban a következő két hét túléléséhez szükséges holmival. És bemutatkoztunk és bepakoltunk. Máig nem tudom, hogy a bőröndnyi cuccot hogyan tudtuk elhelyezni a postaláda méretű szekrényekben, az biztos, hogy szinte mindenki gyűrött volt. És ez így demokratikus. És akkor jött az örök dilemma: alsó, vagy felső? Mármint ágy. Az alsó: klausztrofóbia + a felső és az összes látogatója a te takaródról mászik fel. Felső: tériszony klausztrofóbiával, mert a plafon annyira alacsony, hogy felülni alig tudsz. Vizesblokk táboronként egy, étkező dettó. És ezt ki kellett érdemelni. És visszatért az első reggel, ahogy felharsant a mindenütt jelen lévő hangszórókból: „Egy, kettő, három, négy, mély lélegzetet végy! Rajta, pajtás, terpesz állás, térd hajlítás, törzsfordítás, helyben jársz és karlendítés! Egy...” És ha nem voltál elég gyors, hogy magadra rángasd a melegítődet, kíméletlenül kizavartak szégyenszemre pizsamában a tömegbe bohóckodni. Nem, nem akarom azt sugallni, hogy rossz volt, akkor és ott alkalmazkodtunk, mert azt már jól belénk nevelték. És legtöbbször élveztük az együttlétet, a kalandokat. De most és itt NEM. Nem vagyok hajlandó ilyen nomád körülmények között eltölteni egyetlen percet sem. Én igazán nem vagyok válogatós, én a zalakarosi sport-szállón szocializálódtam (aki ismerte, tudja milyen volt: csillagot még az ulánbátori bányászküldöttség sem ítélt volna neki két hét tárnafogság után sem!) de ez itt mindennek a teteje, illetve az alja. Sohadesohadesoha és tessék engem azonnal hazafuvarozni!! Családom már ismer: tudják, ha jó mélyre jutok a kétségbeesésben, elég csak egy fokkal jobbat mutatni, már örömmel egyezem bele, mert alapjában véve szeretem őket és mégiscsak kirándulás meg családi program. És nem vagyok hülye: világosan látom, hogy a hangyás sátorhoz képest a hangyás kőház igen pazar alternatíva, amit illik azonnal elfogadni! Így találtam magam a kőház kőszobájában, sírni csak akkor kezdtem el, amikor a penészes fürdőszobaajtó szomorúan málló festésére tévedt a tekintetem. Volt ott minden: 70-es évek trendi bútorhuzata a falra applikálva, úgyis, mint falvédő, de az ágy közepénél igényesen körbevágott konnektorral. Mi a bánatot kezdtek ezekkel a konnektorokkal? Minden ágyhoz tartozik ugyanis egy, derékmagasságban. A linóleumot magára valamit adó népkonyha már harminc éve kidobta volna, a falfestés koszos, a szekrényekbe nemhogy bepakolni nem engedtem, de szigorúan megtiltottam a megközelítésüket is! Lámpabúra mondjuk csak a fürdőszobában nincs, így a rozsdás tusolóból szétfröccsenő víz teszi igazán kalandossá az ittlétünket. Komolyan fontolgatom a tisztátalanságot. Így jelen időben, mert ez a jelenem. Kalandos élménybeszámolómat később folytatom. Ha ugyan valaki még bírja cérnával.

2011. május 5., csütörtök

Éjjeli őrjárat 3.

Mi mást köthet bele az ember egy 18 éves fiúgyermek csokrába?
 A sün-klán előszedhette a régi térképeit, mert megint idetalált egyikük. Kutyus nem konfrontálódott, csupán figyelemfelkeltő ugatással jelezte jöttét. Mondjuk hajnali fél háromkor a hangos pisszegés is elég figyelemfelkeltő lett volna, bár lehet, hogy azzal kezdte. Kikászálódtunk az ágyból (mi ilyen jól összeszokott család vagyunk, este 10 után csakis együtt mozdulunk ki. "Mr. Darcy" próbált erről leszoktatni: " Hagyjál már, majd elhallgat, mi a csuda lenne az udvarukban egy ekkora jószág mellett?!" Mindhiába. Most már nem morog, hanem szó nélkül kászálódik.) és odakinn megpillantottuk Ősüniségét, amint elégedetten lakmározott a kutya táljából. Esküszöm még csámcsogott is. Az eb távolabbról figyelte, nagy dicséretet kapott, amiért nem háborgatta a kisebbet. Szerintem a süni maga a tétovaság, ahogy ott áll azokon a hihetetlenül vékonyka lábain, vaksin hunyorog közben mozgatja a kabátgomb orrocskáját. A mienk szemmel láthatón jóllakott és elégedetten elcsámpázott a fahasábok alá. Lehet, hogy nálunk marad? Utána kell néznem a süntartás feladatainak. Kíváncsi vagyok jönnek-e holnap a rokonok? Lelki szemeim előtt látom, amint az eddigi béka-veteményt (locsoláskor a szépen soroló zöldségeket kéne látnunk, nálunk azonban csak sűrű sorokban elugráló békák vannak) felváltja a mindenhonnan előguruló sünik hada. Nem lenne rossz!
Ezt a sütit én vittem a klubba. Szép, nem?

2011. május 3., kedd

Fagyasztott probléma

Egy fél szárnyú angyal...
Íme a bizonyíték, hogy mindkettő megvan neki. Hogy csinálta?
Kinéztem azt a jó kis pipit. Ebédnek. Ám a fagyasztó nem engedte. Nosza, elő a húsklopfolót! Gyakorlati tapasztalat kezdő háziasszonyok számára: egy háztartásban mindentazégegyadtavilágon meg lehet szerelni klopfolóval és pillanatragasztóval. Medora kiegészítése: esetleg még a ragasztópisztoly is játszik.(Murphy: " Ha valami darabokra esik a kezedben, óvatosan helyezd vissza, már előtted is megnézte valaki.") Jelen esetben világos, hogy az ütőszerszám használatos. Odacsaptam néhányat: semmi. Próbáltam újra, oldalról: meg se moccant. Másik oldal: mindhiába. Ekkor zseniálisan kitaláltam, hogy hátulról sózok rá egy párat: mire a pipi katapultált végre, de bemosott nekem egy akkorát! Jó nagy monokli készülődik. Nem gond, majd a tetemmel borogatom! (Végül is jeges.) Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy szuper képességeim kezdenek kifejlődni: nemcsak az esővarázsláshoz értek, nálam még az is előfordul, hogy a fagyasztott csirke kirepül a hűtőből! Egyébként "Mr. Darcy" nem osztja ezt a klopfoló-pillanatragasztó elméletet (az más, hogy ő meg mániásan fúr és csavaroz, de annyira ferdén mindent) és amikor itt járt a barátnőm Mr. D. panaszos hangon ecsetelte neki a problémamegoldó képességemet, erre a barátnőm elkerekedett szemmel: "Miért, nem így kell?" Mr. D. lemondóan legyintett és magunkra hagyott bennünket.

2011. május 1., vasárnap

Szivárványos klubélet

Csajos klubba szólt a meghívóm, most a Maros-partra. Vendégeket vártunk ebédre, így szinte biztos volt, hogy ezt ki kell hagynom:  mégse rugdalhatom ki őket ebéd után! Lélekgondozó tanácsa: "csak pozitívan" (el tudok menni, odaérek). Biztos, ami biztos sütöttem reggel egy kis sütit. Na és mi történt? (Mondjuk a címből lehet következtetni...) Vendégek hajszálpontosan 2-kor elbúcsúztak, szerető családom betuszkolt biciklistől a kocsiba és szépen elfuvarozott a tetthelyre. Nemcsak, hogy ott voltam: időben érkeztem. Varázslat.
Hogy jó volt az magától értetődő: ücsörögtünk az óriásfák alatt a napsütésben, a hófehér abroszon megcsillant a fény és hömpölygött a beszélgetés folyama:  kisbaba születésének örültünk, távollévő szerettek miatt szomorkodtunk, édesanyákról beszélgettünk és róluk, akiknek mi vagyunk azok, elhatároztuk, hogy segítünk, valaki gyógyult és hozta a csibészes mosolyát (pedig a karja elárulta őt) és csapongtunk, terveket szőttünk különféle rendezvényeken való részvételre, hogy hogyan lehetünk újra együtt, mert élvezzük egymás társaságát és ezt a gondtalan délutánt. Ügyeskezűek ajándékkal készültek, sőt, helyben gyártották az ajándékot (Fevi Macusnak: "Te csak kössél!" mire Macus: "Jó, de nem baj, hogy horgolok?")
Ezt a gyönyörűt Macus készítette nekem és a kamasz is kapott tőle egyet, óriási örömére.
Boboce hatalmas tortát sütött, amin mi csajok ücsörögtünk. Mindenki próbálta kitalálni, hogy vajon melyik, én persze elsőre tudtam. Meg is kaptam, köszönöm. Amikor Fevi azt mondta: "Ez én vagyok, csak a szám nem ilyen" a felcsattanó nevetés elhallgattatta, mert ugye egy marcipánfiguráról beszélünk, aminek jó, ha a színei passzolnak, nem Michelangelo mester faragta márványból. És egy csomó fénykép is készült ("nehogy a blogodban találjam!" felkiáltás mellett). Szép emlék lesz. Hazafelé dupla szivárványt láttunk.

Egy benn, egy kinn.