Ott voltunk. Végig az úton gyönyörködhettem a pipacsaimban, mert az enyémnek érzem mindegyiket. Volt olyan, aminek a színe fogott meg, vagy a kecses alakja, egyikük egyedül álldogált a tábla tövében és ez a kontraszt tette gyönyörűvé, mások csoportosan festették pirosra a dombtetőt. Nem tudok betelni ezzel a látvánnyal. Az első pihenőnél azonnal kiugrottam a kocsiból és rohantam fényképezni. Rövid idő múlva megéreztem, hogy figyelnek. Felpillantottam: egy hölgy állt a drótkerítés másik oldalán, pár centire tőlem. "Bocsánat, csak a pipacsok..." - kezdtem bele erőtlenül, mire ő: "Látom szereti, azt a hármat fotózza húsz perce." Azzal megnyugodva otthagyott. Lehetett valami igaza, mert "Mr. Darcy" azzal fogadott, hogy épp keresőcsapatot szervezett a helyiekből. Gyorsan visszavette a kiosztott térképeket és haladtunk tovább. Csempés-ragasztós-építőanyagos bolt parkolójában azt láttam, hogy egy férfi dühösen lecsapja az autója csomagtartóját, majd méltatlankodva fordul a társához: " Mondom neki, hogy húsz kilót, erre belepakol egy mázsát!" És feldúltan igyekeznek vissza a boltba. A boltos rosszat sejtve kiszalad eléjük: " Valami probléma van?" " Mondtam neked, hogy húsz kilót, te meg beleraksz egy mázsát?!" " Nem egy mázsát, csak nyolcvan kilót" - helyesbít a boltos. " De én húszat kértem!" - csökönyösködik a vevő. " Nem, te ötvenet mondtál!" - így az eladó. Mire a vásárló: " És az nyolcvan??!" Kereskedőmatek. " Most mi legyen, kivegyem?" " De nagyon gyorsan, aranyapám!" Én meg beszaladtam az első boltba röhögni. Ilyen volt másutt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése