- Ez itt édesanyám, édesapám... egy ónokocska ez, a sógoré...
- Amikor édesapám ment katonának és kívánta nagyon a családot... a család minden tagja szépen felöltözködött és kiült a ház elejibe és a fényképész csinált olyan fekete búrát és levette a családot.
- Az édesapám ott maradt a grófnál, mint asztal-inas, mint belsőember, olyan komornyik-féle.
Régi fényképek merev tartású, bajuszos urakkal, fejkendős asszonyokkal.
- Ezeket üsmerjük... fordítja a képet: Terézkének szeretettel...
Az utcáról kürtszó hallatszik, a néni felrebben az emlékeiből:
- Valamit árulnak ott.
Majd újra a képek:
- Ez itt Kondra-bácsi, a férjem. Az esküvőm napján. Olyan szép nap volt, este künn táncoltak...
A ruhám? Az megvan még, adják rám, amikor meghalok - vigyem a földbe. Van kép rólam is...hol tud lenni? Ilyen az öreg - nevet - elfelejti.
Megint egy kép a múlt elsárgult pillanatával.
- Olyan szép karja volt, nem látszott rajta a dolog - mereng a fénykép fölött.
- Nem találom. Ilyen az öreg - sír.
Komolyan, annyira jó volt nézni, hallgatni őket. És különben is: imádom a régi képeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése