2017. május 17., szerda

Pierre


Egy éve körül családunkba fogadtunk két gyönyörű fehér cicát. Kicsik voltak, rohangásztak, birkóztak álló nap. Ahol az egyik megjelent, tudtuk: rögtön ott lesz a másik is, el nem maradtak egymástól. Legyen szó csibészségről, vagy szundikálásról, mindig együtt, mint a jin és a jang, de inkább két jin, tekintve ugye, a színüket. Lassan megmutatkozott a jellembéli különbségük: a fiú, Pierre, egy vagány, határtalanul bátor, olykor önfejű kis vadóc, míg a kislány, Persze (igazából Perszephoné, de senki nem bajlódik ilyen hosszú névvel)  bájosan néz azokkal a sárga szemeivel és jámborul rácsodálkozik a világra. Továbbra is kergetőztek, vadultak néha, főleg Pierre, aki, ha nyílt az ajtó, rögtön rárontott a papucsunkra is. Simogatni csak Perszét lehetett, míg Pierre ( a Művésznő el is nevezte "higany-macskának") csak úgy folyt ki a kezeink alól. El- elkalandoztak néha, de a reggelire mindig hazatértek és napjában többször is uzsonnát kaptak, hogy ne legyenek messze. Télire meleg búvóhelyet készítettünk nekik, ahol összebújva melengették egymást. Elmúlt ez a kemény, hideg tél, megkönnyebbültünk, mindenki egészségben túlélte. Néhány hete négy szőrös kis gombóccal bővült a család. Persze mint mindenben, ebben is mintacica, szépen ellátja a kicsinyeit. El sem mozdul a kis fészkükből. Pierre viszont továbbra is csatangolt, játszott a kutyánkkal, madarakra vadászott, vagy kéjesen nyújtózott a napon.  Ám egy kedd reggel hiába szólongattam, nem jött. Sem szerdán, sem csütörtökön. És azóta minden reggel fél jin cicával kell beérnem, a mi kis higany-macskánk többé nem jelentkezett.
 Kerestem. Kérdeztem a szomszédokat. Hirdettem a közösségin. Jutalmat ajánlottam. Nyomaveszett. Aztán suttogni kezdtek. Eltűnt cicákról. A környékünkön. Sokról. Egy vállalkozásról. Csapdákból megmenekült, sérülten hazavánszorgó állatokról. Pierre nem volt ennyire szerencsés...
Ha van macskamennyország, remélem ott kergetőzöl a többi valaha volt kedvencünkkel: Selynessel, Bolygóssal, Mossúval, Konddal, Anyacicával, Cukkínivel és talán bevesztek a társaságba egy olyan nagy ló kutyát is, mint Alíz!

1 megjegyzés:

Vera írta...

Sajnálom.Mindig összeszorul a szívem, mikor olvasom, hogy elment egy kedvenc..
Tudom milyen érzés,nem rég megtapasztaltuk,és a cicánk is beteg volt,és féltem ,hogy nem épül fel ..
Bizonyára a többi kedvencetekkel vígan játszik!