2012. július 17., kedd

Megint itt

Eléggé elmaradtam ( nyár,lustaság... ) pedig voltak történések szép számmal. Volt például CSK. (A beavatatlanok számára: csajklub.) Mivel a múltkori olyan jól sikerült, ezúttal is a Maros-partra szerveztük. Elhatároztuk, hogy még a városban találkozunk, onnan együtt megyünk a strandra. (A mi városunk az egyetlen, ahol a fürdő és a strand két homlokegyenest ellenkező helyet jelent és még véletlenül sem keverik össze.) Ilyenkor nyáron virágözönnel, díszburkolattal, kisebb-nagyobb szökőkutakkal valami gyönyörű a városunk! Öröm végigbicajozni a tereken, utcákon még ha egyébként 40 fok körüli is a hőmérséklet. Egy árnyas ligetben vártuk egymást, majd elindultunk és végigbeszéltük, nevettük az utat. Útközben sikerült Kedvesmosolyút lebeszélni egy kidőlt KRESZ-tábla illetéktelen felhasználásáról (esküszöm, tisztára Jekyll és Hyde! mosolyogva tekert mellettünk, egyszer csak megpillantotta a táblát, szemében kis tüzek gyúltak, lepattant a bicajról és lelkes "Lányok, ezt vigyük el! Horgoljuk körbe! Erre szükségünk van!" kiáltásokkal szaladt a kiszemelt áldozata felé - alig bírtuk onnan (táblátlanul!) elrángatni.). Terveztünk ugyanis gerillakötést, valami ilyesmit . Sajnos erre a nagy meleg miatt nem került sor, de a terv nincs elvetve. Volt viszont ajándékozás, fagyi, süti


 jéghideg ásványvíz, megnézhettük Timi Évi menyasszonyi ruháját, húúú, de szép!
Megint eltöltöttünk egy remek délutánt önfeledten, barátokkal, nagyszerű dolog a barátság, nem tudom mondtam-e már?


6 megjegyzés:

Limara írta...

Szuper volt! :)) A menyasszonyi ruha viszont Évié lesz:)
És tegnap is nagyon jó volt, köszönjük! :)

Medora írta...

Hogy én ezt mindig eltévesztem!! Bocs, Évi, számomra örökké Timi maradsz! A gyönyörű menyasszonyi ruhádban is.

Újságíró Világvégén írta...

Bizony jó dolog a barátság - és jó nektek, hogy vagytok egymásnak, ráadásul ilyen szép helyen.... bicajom nincs, de egyszer majd pályáznék egy autós helyre, ha beférek:)

Vera írta...

De jó Nektek! Sok ilyen szép napot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Medora írta...

Újságíró, szeretettel várunk!
Vera, köszönjük szépen.

Jutka írta...

Jó volt nektek....én meg itthon szomorkodtam:((