2012. november 28., szerda

Krokodil

 Az határátkelőnél az egyik plakáton egy krokodil tátotta hatalmas pofáját. Mivel nem láttam jól a szöveget, kérdeztem "Mr. Darcyt":
  - Mi lehet rajta?
Ő odapillantott /ugyanolyan vaksi, mint én, így ő sem látta az írást/ majd közölte:
  - Krokodillal tilos belépni.
Utána meg lökdösött, hogy ne vihogjak annyira, mert a fináncok nem igazán szeretik a féktelen jókedvet. Sőt. Kimondottan késztetést éreznek annak elrontására. Ez be is jött: centiméterre átvizsgálták a kocsit, nem tudták ugyanis megérteni, hogy valaki hogyan tehet kiruccanást a szomszéd országba egy üveg ital és néhány tábla csokoládé miatt. Egy árva porszívócsővel a csomagtartóban. Mondogathattuk, hogy a hozzá tartozó porszívót már leadtuk a szerelőnél /köszönöm az együtt érző sóhajokat: igen, a porszívó is beadta a kulcsot és akkor még nem említettem a javíthatatlan varrógépet, bár ennek a történet szempontjából semmi jelentősége/, hiába. Gyanús. Találtak kisebb résekben némi apróhagymát, a kesztyűtartóban két almát, na meg a mosásra hazaszállított ágyneműt. Fel nem foghatom hogy engedhettek el.

1 megjegyzés:

Jutka írta...

Jól kezdődik a napom:) "Mr. Darcy" beszólása megtette a hatását:))