2013. január 13., vasárnap

Házasságosdi 2.

Igen ám, de hiába villogtattam gyönyörű új karikagyűrűmet, a jó szülők nem akarták észrevenni a dolgok ilyetén való megváltozását még egy hónap múlva se. Érthető: disznóvágási, nagytakarítási szezon lévén teljesen elfoglaltak voltak. Mit volt mit tenni, valahogy mégiscsak tudomásukra kellett hozni a változás, lehetőleg úgy, hogy a földrajzi távolságot a magunk javára fordítsuk (értsd: minél távolabbról(?!) kell elmondani, a fizikai/verbális erőszakot elkerülendő). Ezért zseniálisan kitaláltuk és feladtunk egy keretes hirdetést " X és Y ezúton tudatja szeretett rokonaival és barátaival, hogy ekkor és ekkor házasságot kötött." És ezt lehozták, ők meg elolvasták és volt harag meg elképedés és ordítás is mértékkel. És mi azóta is szeretetben és békében. (Nagy rózsaszín szívek...)
                                                                    Vége

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Érdekes volt olvasni:) Milyen jó,hogy humorral kezeled az ilyen helyzeteket is!
De a legjobb,hogy Nektek volt igazatok! És azóta is szeretetben éltek!:)
És így mikor,hogyan költöztetek össze?Az már csak feltűnt a szülőknek??

Nagyon boldog házassági évfordulót ,és még sok-sok boldogságban, szeretetben együtt töltött évet kívánok!

chanson írta...

Az első házasságom előtt el lettem szöktetve...
A mostani esküvőnk, majd ha lesz, valami hasonlóképp fog zajlani, mint a tiétek. Bemegyünk, összeházasodunk, ki mit szól, nem érdekel.
Bár mindkettőt csak anyám ellenezte, ellenzi. Egyiket azért, a leendőt másért. Mi meg úgy döntöttünk nagyok vagyunk már... :-)))

chanson írta...

De lüke vagyok... Nagyon boldog évfordulót! Sok-sok boldog évet együtt! :-)

VRJúlia írta...

:)

Medora írta...

Köszönjük Nektek!
Patrícia, mi rögtön összeköltöztünk a megismerkedés után, ehhez képest 9 év múlva esküdtünk...

Vera írta...

Ezt a történetet elolvasni volt megható ,átélni bizonyára nem..De ahogy leírtad,az,a nagyon jó humorodat dicséri,,

LEGYETEK MÉG NAGYON SOKÁIG ILYEN BOLDOGOK

Gratulálok...

Macus írta...

Gratulálok az évfordulóhoz!
A többihez csak ennyit: :)

Limara írta...

Szeretettel gratulálok! :) Imádom a humorodat! :)

Újságíró Világvégén írta...

mert szeretni és szeretve lenni jó... :) (mr. D-nek meg egy hatalmas pirospont)

Jutka írta...

Gratulálok!
....és nagyon sok hasonló boldog évet!

Medora írta...

Köszönöm, köszönjük Nektek! És igyekszünk kitartani még legalább ennyi ideig.

Editfolt írta...

Általában nem a világra szóló lagzik hoznak életünk végéig tartó szerelmet.:) Gratulálok!

Anikó írta...

Grtaulálok én is!:-)

Andicsek írta...

Nagyon boldog évfordulót és sok-sok boldog évet kívánok!:)

anyus írta...

Gratulálok :)