Házasságosdi

 " A legjobb döntés volt az életemben, hogy feleségül vettelek" - állított be "Mr. Darcy" ezzel a gyönyörű csokorral tegnap. Hát, mit mondjak, volt olvadozás... Pedig, ahogy kezdődött... komolyan, tiszta Rómeó meg Júlia az egész, eltekintve attól a csekély különbségtől, hogy mi, mondjuk, élünk. Szóval, megismerkedtünk már nem épp tinikorunkban és ő utazgatott és hordta a rózsákat, melyeket a kulcslyukba rakott annak rendje és módja szerint. A szomszédok el is nevezték Rózsalovagnak. És amikor csak tudtunk együtt voltunk és annyira szeretett, hogy vacsora után a jeges szélben felajánlotta, hogy azt a cigit elszívhatom akár a kocsijában is. Pedig mennyire utálta a dohányzást! Teltek, múltak az évek és egyszer csak megkért.
Tette ezt úgy, hogy a családjaink kölcsönösen utálták a másik felet. Mást-mást választottak nekünk és az a csacska elképzelés élt a jó szülők fejében, hogy ez még a sötét középkor és kötelesek vagyunk végre az ő szándékuk szerint házasodni. Ezért nem a városunkban esküdtünk. Máshol. Bejelentkeztünk és amikor a hölgy a részletekről érdeklődött (hogy például legyen-e díszsortűz meg ilyenek) mi nagyon szerény szertartást kértünk:
  - Legyen-e műsor?
  - Köszönjük, ne.
  - Virágdekoráció?
  - Köszönjük, ne.
  - Legyen-e pezsgő?
  - Köszönjük, ne.
Összehúzta a szemöldökét és szúrósan megjegyezte:
  - Azért két tanút hozniuk kell, remélem tudják.
Na, pont másféllel lettünk többen, mert az ő násznagya hozta a házastársát (szerencsére, mert így valaki videózott is) és ott volt még az Apróság. Hatalmas hóesés után tükörjégen jutottunk el a házasságkötő teremig, szorosan egymásba kapaszkodtunk. A csokrokat én készítettem, sajnos csak rózsa volt, pedig mindenképpen fréziát akartam, de a mostoha körülmények, ugye. Az Apróság olyan meghatottan markolászta a saját rózsaszínjét, hogy elfehéredtek az ujjacskái. Utána meg ebéd volt és ünneplés és boldogság. Ez azóta is tart több-kevesebb sikerrel.
                                               folyt. köv.