2013. február 21., csütörtök

Veszprém, Székesfehérvár és mi

Magunk között maradjon, de Veszprém igencsak messze van. Legalábbis tőlünk.
  - Nem kaphatnám meg a navigációt? - kuncsorogtam "Mr.Darcynak".
  - Kizárt - felelte kurtán, majd látván elfelhősödő tekintetemet kedvesen hozzátette - de hiszen olyan egyszerű: M7 Budapestig, majd M0-ás körgyűrű, onnan M5 Szegedig, el sem lehet tévedni!
Na, jó. Nem számoltunk azonban Székesfehérvárral, amiről odafele poénkodva mondogattuk, hogy én még soha az életemben nem láttam. Most bezzeg! Egy teljes órán át köröztem ott egyik utcán le, a másikon fel. Majd sírással a hangomban felhívtam őt és bevallottam, hogy szégyenszemre eltévedtem.
  - Hol vagy most? - kérdezte a Kamasz és villámgyorsan lehívta okostelefonján a térképet, hogy hazanavigáljon. Addig is letettük.
  - Hol vagy most? - kérdezte szülőapja, amikor kihallotta a pánikot a hangomból.
  - Honnan a fenéből tudjam?! Valami OMV kúton.
Lázasan nyomkodta a GPS-t. Majd megadta a lehető leghülyébb útbaigazítást, amit valaha is hallottam:
  - Keresd meg merre van kelet!
( Még jó, hogy nem a fák mohos oldalának a felkutatására utasított... Neveltetésem hiányosságainak egyikeként én tök hülye vagyok annak eldöntésében, hogy az a bizonyos moha a fák északi, vagy épp ellenkezőleg a déli oldalán ver tanyát. Mondjuk itt a panelrengetegben szinte lehetetlen lett volna akár egyetlen fát is találni.)
  - Kelet?! - botránkoztam meg majd hisztérikusan megtagadtam, hogy itt érjen a pirkadat, amiből csalhatatlanul lehet következtetni a keleti irányra.
  - Akkor nézd meg hol a nap - ötletelt Mr.D.
  - Nincs nap, tele az ég felhővel - így én.
  - Az nem lehet, én itt látom a napot - közölte Életem Értelme tőlem x kilométerre.
  - Akkor talán elárulnád nekem, hogy az OMV kút melyik oldalán van hozzám képest?! - már igen cifrán káromkodtam.
  - Jól van, ne legyél ideges - csitított - kérdezd meg a kutast, a lányok mindig kérdeznek, csak a fiúk szégyellik, ha eltévednek.
  - Inkább harapom le a nyelvemet mint, hogy sírástól cipóra dagadt szemmel érdeklődjek.
  - Akkor csak indulj el valamerre a városból kifelé, Fehérvár körül körgyűrű van, úgyis felvisz a pályára.
Ember, nem lehetett volna a csillagászati kurzust átugorva rögtön EZZEL kezdeni?!!
Szóval így már simán kijutottam és pályára álltam. Közben a Kamasz is megtalálta a helyes utat számomra, megnyugtató, hogy ő zenekari próbán is tudja, hogy nekem merre kell mennem, vagyis csak egyedül ÉN voltam navigáció nélkül tök ismeretlen terepen...
Azután már csak akkor izgultam kicsit, amikor a körgyűrűn a megengedett legnagyobb sebességgel döngettem úgy, hogy érzésem szerint csak pár centi választott el balról a betonrámpától, jobbról a szintén a megengedett legnagyobb sebességgel döngető kamionoktól. Hirtelen felrémlett előttem az összes filmes jelenet, ahol a rosszfiúk autóstól felkenik a főhőst a falra/hídpillérre/stb. Azzal igyekeztem magam nyugtatni, hogy az életben ilyet biztosan nem tesznek tisztességben megőszült arany(fogú)lelkű bolgár kamionosok. És így is lett - szépen megúsztam felkenés nélkül. Innentől már tiszta dal, móka, kacagás volt az a pár kilométer hazáig. Mondjuk Szegeden a parkoló(!) autómnak levitte a tükrét egy terepjárós, ám viszonylag kártalanított. Így most itthon vagyok, szerencsére. (Vállveregetés.)

9 megjegyzés:

ky orsi írta...

Zajlik az élet:) most képzeld el, ha nem lennének ilyen esetek, hogy hiányozna:)

Patrícia írta...

:))) De ismerős a helyzet:)
Csak én 2 gps és 4 térkép mellett is eltévedek:) (Ennyi van a kocsim kesztyűtartójában, vészhelyzetre, ha a VÁROSBAN eltévednék :)))))

Lényeg, hogy hazaértél:)

Anikó írta...

Most írhatnám megnyugodtam! Négy gyerek mögöttem, egy férj az anyósülésen, és én. Laza hazavezetés az Őrségből, gyorsabb, ha nem autópálya..aha, Móka kacagás Székesfehérvárig, még én is viccelődtem, soha nem jártam itt! Na most minden kis utcát megtekinthettünk, mert nem találtunk az útra, és telefonos segítség sem volt! Kínunkban egy rendőrt kérdeztünk meg, aki nem tudta merre menjünk, de azt bizton kijelentette, szeretné ha nem a záróvonalon fordulnék meg! Na kössz a segítséget. 300km, hat óra alatt, csúcsot döntöttünk!!!:-)

Lényeg hogy épségben megérkeztél!:-)

Altair írta...

Jaj, hát miért nem adta kölcsön a gps-t? Nálam mindig van (a telefonomra telepítettem egy alkalmazást), és azzal együtt is el tudok tévedni. :oD

Sőt, még vonaton is el tudok. Egyszer Szolnok helyett Szegeden kötöttem ki, azóta se értem hogyan. Ráadásul az utolsó vonat volt.

Micska Ma írta...

Mindnek egy apja volt csak a nevük más! :)

Vera írta...

Nekem még autóba se kell ülnöm ahhoz hogy eltévedjek...Történt hogy az SZTK parkolója tele volt, apa mondta menjek addig fel xy emeletre és ott találkozunk...Mit mondjak ő ott volt, de én nem találtam oda...
De még jó hogy hazataláltál és volt segítség!
Szép hétvégét!

Újságíró Világvégén írta...

Hős vagy. komolyan - én még azt is elfelejtem néha, hogy milyen színű autót keresek a parkolóban, vagy, hogy melyiknek a forgalmiját keressem ki a táskámból az igazoltató rendőrnek (pedig bazinagy embléma virít a kormány közepén...) én el se indultam volna, az tuti... (a GPS-ről meg annyit, hogy a férfi mindig félrehallja, hogy balra vagy jobbra, így még azzal is eltévedünk olykor...)

chanson írta...

Minden elismerésem... Nálunk Z. vezet, de ha kijövünk egy üzletből, számomra már az gond, hogy az autót megtaláljam... nemhogy kutak, meg körgyűrűk... :-)))

Medora írta...

Köszönöm, csajok,hogy megosztottátok, most már kicsit kevésbé érzem magam bénának!