2015. október 5., hétfő

Végre

 sikerült elérni (2 év után), hogy egy kőműves (számszerileg az ötödik) eljöjjön megnézni a kéményünk helyét. Na most azon, hogy bakancsban végigtrappolt a kérón, viszonylag könnyen túltettem magam, pánikolni akkor kezdtem amikor a tetthelyre ért, nagyon vakarta a fejét és közben ilyeneket mondott:
  - Azta, tetőszerkezet!
  - Jé, kémény!
  - Nicsak, egy ikszni!
(Mintha valami néptánctanárral akadtunk volna össze.)
Négyen álltuk körbe várakozón, hogy mondjon végre valami biztatót.
  - Neem, ezt nem lehet felállványozni.
  - Ó, ez itt meg pala, nem bírja el.
  - Hogy fogjuk felvinni az anyagot?!
(Mondjuk, az is benne volt a pakliban, hogy négyen csak le tudjuk fogni, nehogy elmeneküljön.) Végül téglaszámolás, homok, mész, (szerencse, hogy van betonkeverő!) cilinder és bádogos felemlegetésével kaptunk egy körülbelüli, ám nem túl távoli időpontot. Amiért is kezdhetek viharosan aggódni. A változás meg én, ugyebár...
Tényleg, nem fogadna be valaki arra a pár napra?

5 megjegyzés:

Kavics írta...

Huh, nagy kéménybe vágtátok a fejszét...
Gyere, Németország még mindig fogad be menekülteket. Ha azt vallod, hogy üldöznek igen jók az esélyeid... ;-)

Patrícia írta...

:D Huh, de nem irigyellek! :) Kitartás! :)

Mamka írta...

Kavics.:))))))) Közben meg . :(((
Üldözi a renoválás.

Medora írta...

Kavics, én mondjuk a szomszéd utcára gondoltam.
Patrícia, köszönöm.
Mamka, engem is elszomorít ez a helyzet. Nemzetközileg és helyileg egyaránt.

Kavics írta...

Próbáltam mosolyt fakasztani az ügyedben, ugyanakkor belül én is aggódom ezért a helyzetért, ami most itt kialakult. :-(