Veszprém, Székesfehérvár és mi

Magunk között maradjon, de Veszprém igencsak messze van. Legalábbis tőlünk.
  - Nem kaphatnám meg a navigációt? - kuncsorogtam "Mr.Darcynak".
  - Kizárt - felelte kurtán, majd látván elfelhősödő tekintetemet kedvesen hozzátette - de hiszen olyan egyszerű: M7 Budapestig, majd M0-ás körgyűrű, onnan M5 Szegedig, el sem lehet tévedni!
Na, jó. Nem számoltunk azonban Székesfehérvárral, amiről odafele poénkodva mondogattuk, hogy én még soha az életemben nem láttam. Most bezzeg! Egy teljes órán át köröztem ott egyik utcán le, a másikon fel. Majd sírással a hangomban felhívtam őt és bevallottam, hogy szégyenszemre eltévedtem.
  - Hol vagy most? - kérdezte a Kamasz és villámgyorsan lehívta okostelefonján a térképet, hogy hazanavigáljon. Addig is letettük.
  - Hol vagy most? - kérdezte szülőapja, amikor kihallotta a pánikot a hangomból.
  - Honnan a fenéből tudjam?! Valami OMV kúton.
Lázasan nyomkodta a GPS-t. Majd megadta a lehető leghülyébb útbaigazítást, amit valaha is hallottam:
  - Keresd meg merre van kelet!
( Még jó, hogy nem a fák mohos oldalának a felkutatására utasított... Neveltetésem hiányosságainak egyikeként én tök hülye vagyok annak eldöntésében, hogy az a bizonyos moha a fák északi, vagy épp ellenkezőleg a déli oldalán ver tanyát. Mondjuk itt a panelrengetegben szinte lehetetlen lett volna akár egyetlen fát is találni.)
  - Kelet?! - botránkoztam meg majd hisztérikusan megtagadtam, hogy itt érjen a pirkadat, amiből csalhatatlanul lehet következtetni a keleti irányra.
  - Akkor nézd meg hol a nap - ötletelt Mr.D.
  - Nincs nap, tele az ég felhővel - így én.
  - Az nem lehet, én itt látom a napot - közölte Életem Értelme tőlem x kilométerre.
  - Akkor talán elárulnád nekem, hogy az OMV kút melyik oldalán van hozzám képest?! - már igen cifrán káromkodtam.
  - Jól van, ne legyél ideges - csitított - kérdezd meg a kutast, a lányok mindig kérdeznek, csak a fiúk szégyellik, ha eltévednek.
  - Inkább harapom le a nyelvemet mint, hogy sírástól cipóra dagadt szemmel érdeklődjek.
  - Akkor csak indulj el valamerre a városból kifelé, Fehérvár körül körgyűrű van, úgyis felvisz a pályára.
Ember, nem lehetett volna a csillagászati kurzust átugorva rögtön EZZEL kezdeni?!!
Szóval így már simán kijutottam és pályára álltam. Közben a Kamasz is megtalálta a helyes utat számomra, megnyugtató, hogy ő zenekari próbán is tudja, hogy nekem merre kell mennem, vagyis csak egyedül ÉN voltam navigáció nélkül tök ismeretlen terepen...
Azután már csak akkor izgultam kicsit, amikor a körgyűrűn a megengedett legnagyobb sebességgel döngettem úgy, hogy érzésem szerint csak pár centi választott el balról a betonrámpától, jobbról a szintén a megengedett legnagyobb sebességgel döngető kamionoktól. Hirtelen felrémlett előttem az összes filmes jelenet, ahol a rosszfiúk autóstól felkenik a főhőst a falra/hídpillérre/stb. Azzal igyekeztem magam nyugtatni, hogy az életben ilyet biztosan nem tesznek tisztességben megőszült arany(fogú)lelkű bolgár kamionosok. És így is lett - szépen megúsztam felkenés nélkül. Innentől már tiszta dal, móka, kacagás volt az a pár kilométer hazáig. Mondjuk Szegeden a parkoló(!) autómnak levitte a tükrét egy terepjárós, ám viszonylag kártalanított. Így most itthon vagyok, szerencsére. (Vállveregetés.)

Látványelemek

 Amikor vett egy csúcsszuper cd-s rádiót a kocsijába "Mr.Darcy" a korábbit azonnal átszerelte az én autómba és lelkesen magyarázni kezdte, hogy ezzel a gombbal itt, azután megnyomod azt, meg amazt és így tovább...Persze csak elméletben. Azután, amikor be akartam kapcsolni: semmi. Se fény, se hang. Nem baj, legalább semmi sem vonja el a figyelmemet a vezetésről.
Később szóltam neki, hogy az ablaktörlő nem spriccel.
  - Nem értem - mondta - tegnap töltöttem fel és amikor a városban jártam még működött. Rosszul csinálod - szakaszosan kell nyomkodni.
Rendben, ennyiben maradtunk. Később, amikor Dombiratosra tartottam, kellet volna az a kis folyadék az ablakra - nem jött se szakaszosan, se sehogy. Hazatérve elpanaszoltam neki. Másnap reggel ragyogó mosollyal fogadott:
  - Tudom már mi a baja az ablaktörlődnek : lyukas a tartály.
Szóval feltöltötte, elspiccelgette a városban, a maradék meg szépen elfolyt. Nem baj, legalább semmi sem vonja el...stb. És végül is nem vagyok cukorból - 10-20 kilométerenként ki tudok én hajolni a leeresztett ablakon, hogy egy elegáns csuklómozdulattal lespricceljem a kézi ablakmosó szerkezettel a szélvédőt, amit azután az ablaktörlők fürge mozdulatokkal egykettőre letakarítanak.
Az, hogy a szivargyújtó nem működik végül is csak akkor derült ki, amikor a navigációt be akartuk izzítani róla, mert ugye szivart azt viszonylag ritkán.
  - Semmi gond, csak a biztosíték lehet, azonnal kicserélem - derült fel Mr.D.
Kicserélte. Azóta nem működik a riasztó és a központi zár se.
Végül csak lesett, amikor buzgón ajánlkozott, hogy megnézi mi az a szörcsögő hang a hajszárítóban és én a hónom alá kapva fejvesztve rohantam eldugni a ketyerét.

Szeretem

Szemmel látható büszkeséggel lökte be a lejátszóba a saját válogatás cd-jét. Eléggé változatos volt: meghallgathattuk Smetana Moldváját, volt még Amanda Lear, mert az szól akkor régen a tinidiszkóban, amikor...meg ráírta azt a dalt, amit akkor hallott először, mikor még rövidnadrágos kisklapec korában, nagy nélkülözések árán összekuporgatott forintjait kazettás magnóra cserélte a helyi Keravillnál. Ez szólt, amikor bekapcsolták kipróbálásra. És még emlékszik. Azután, a következő szám előtt így szólt a Kamaszhoz:
  - Ez meg itt Anya.
És akkor megszólalt...A Popcorn Song. Na, ezekért a dolgaiért szeretem.

Szerencse, hogy ha nálunk véletlenül hajszál kerül az ételbe (megjegyzem: nem sűrűn fordul elő, mielőtt még elborzadnátok), az könnyen beazonosítható. Ha hosszú és világos - a Kamasz a tettes, ha hosszú és sötét - akkor én és ha egyáltalán nincs hajszál a levesben - akkor csakis "Mr. Darcy" kopaszsága okolható.

Szenilla

Gyakran hallgatunk komolyzenét. Mert szép. Néha a fiatalkori zenéim is felbukkannak. Most épp az Egy amerikai Párizsban-t hallgattuk. És az Egy kiállítás képeit. És volt még egy orosz zeneszerző valami P..., ám hiába töprengtem, nem jutott eszembe a neve. Nem fogjátok elhinni, de tíz percig keresgéltem a Piroska és a farkast valami orosz zeneszerzőtől, amikor  végre beugrott, hogy PÉTER és a farkas és hogy Prokofjev. Na, EZ a szenilitás.

Ezek a füzetborítók a gyönyörű Aldis papírjaimból készültek. Köszönöm "Mr.Darcy"!

"Egyszer felül, máskor levül"

Csatornázás ürügyén most nálunk rendre fel vannak túrva az utcák, komolyan, mintha valami ütődött vakond garázdálkodna városszerte. Épp a barátnőmhöz tartottam, amikor megláttam, hogy a kerékpárút le van zárva  azzal a bizonyos műanyag szalaggal. Semmi baj, szerencsére a járda itt közvetlenül a bicikliút mellett halad, egy gyors kormánymozdulattal máris gurulhattam tovább. De mivel alapvetően szabálytisztelő vagyok, ezért a lehető leghamarabb visszatértem a kerékpárútra. Azt viszont csak az utolsó (utáni) pillanatban vettem észre, hogy a bicikliút MÁSIK vége is le van zárva és nem tűnt kivitelezhetőnek, hogy én, mint valami helyi Tour de France-os a célszalagot átszakítva vígan elkerekezzek a naplementébe. Szakíthatatlannak tűnt a szalag, no. De a sebességem miatt már megállni sem tudtam, ezért a kavicsokkal felszórt úttestre kellett kanyarodnom, amin meg majdnem elhasaltam. Az útépítő munkások letették a lapátjaikat és kezdtek figyelmesebben szemlélni. Ekkora érdeklődés láttán összeszedtem magamat és valahogy mégis sikerült a nyeregben maradnom, bár a karom rángatta a kormányt rendesen. Majd iszonyú megkönnyebbüléssel (hogy mégsem estem le/ nem járt arra autó, ami elüthetett volna) hangosan nevetni kezdtem, de úgy, hogy a könnyeim potyogtak, szinte semmit nem láttam az útból, így elég sok s-kanyarral haladtam. Tudom, hogy talán le kellett volna szállnom, ám a menekülési kényszer sokkal erősebb volt. Visszapillantva csak annyit láttam, hogy a munkások tátott szájjal, egyesek fejüket csóválva bámulnak utánam és mintha hallottam volna egy távoli hangot:
  - És még MI iszunk, mi iszunk?!

Kutyából nem lesz...

Félnapnyi autózás után végre kiszállunk. Én lassabban. Ő megvár és csak annyit mond:
  - Gyere, galambom!
És most nehogy azt higgyétek, hogy ez a népies romantika maga. Nem, ő a "totyogásomon" derül.

Bruttó

Talán említettem már, hogy töménytelen szabadidőmben kereskedelemmel foglalkozom. Egy kft. termékeit népszerűsítem. Viszonylag stresszmentes munka: talpig bizalomkeltő mosolyban bemegyek a boltba, nem akarok eladni semmit, nekik van szükségük a termékre, én csak hozzásegítem őket a kölcsönös elégedettség reményében. És működik. De azért néha belefutok egybe. Most ez is. Az árakról kérdez.
  - Bruttó árakat mondok... - kezdem, de azonnal félbeszakít:
  - Mi az, hogy bruttó? Hogy csak a gazdaboltoknak adja ennyiért? - nem lehet nem kihallani a gúnyt a hangjából.
  - Hogyne, uram - válaszolok cukrosan - tudja, mifelénk is pont ezt jelenti a "bruttó" kifejezés.