Virág...volt

A fényképezkedés után beültünk egy hideg szörpre. A Művésznő (friss diplomás) szórakozottan forgatta kezében a virágot. - Látod, mégis kaptál virágot - mondtam ( ő ezt határozottan megtiltotta korábban, de egy hirtelen jött ötlet hatására vettünk egyet a kézműves sátorban) - egyedi, kézzel készített üv... - eddig jutottam el a mondatban, mikor is ő egy elegáns varázspálcás mozdulattal megsuhintotta vele az előtte álló poharat. Elszabadult a pokol. A kislány előóvakodott a pult mögül és kikerekedett szemmel nézte, ahogy mi hárman visítva röhögünk szegény kis virág maradványai felett. Percek múlva, mikor már kaptunk levegőt, a Művésznő csak annyit szólt halkan: - Mondtam, hogy ne hozzatok virágot.

Mosógépes

Szóval: elromlott. Már eleve használtan vettük egy megbízható szerelőtől és néhány éven keresztül tökéletesen működött. Mivel ez egy prémium márka. A szerelő meg elkötelezetten márkahű. Most felhívtam, hogy baj van. Megkérdezte, hogy mit csinál a gép és mit csináltam én (ilyen sorrendben!).
Tudom, hogy ő egy tökéletes melankolikus típus, ezért igazán meglepett, hogy magából kikelve rámförmedt:
  - Akkor most rontottad el, ez egy intelligens gép, ennek okos programja van, amit most gallyra vágtál, ezt nem lehet tenni vele! Most rontottad el saját kezűleg... és így tovább.
Csak hallgattam és borzasztóan szégyelltem magam. Majd felülkerekedett a kisördög és belesóhajtottam a telefonba:
  - Jó, jó, okos a gép, de azért mégis csak én fizettem érte és nem fordítva.
Hallottam a hangján, hogy legszívesebben megfosztana tőle, mint arra érdemtelen személyt, végül abban maradtunk, hogy lesz olyan kedves, kijön és megnézi. Amikor szólt, hogy elindult, biztos, ami biztos, én leléptem "Mr. Darcyra" hagyva a kínos magyarázkodást ( tartottam tőle, hogy a szerelőguru megver a személyes találkozás alkalmával, amiért így elbántam a kis kedvencével). Mikor már nem tudtam tovább húzni a távolmaradást, végül is hazatértem. Meglepően nyugodt volt a hangulat, mivel kiderült, hogy egy hibás alkatrész miatt romlott el a szuper mosógép, így elkerültem az inkvizíciót. Nem kerül többe 10 ezernél, de a becsületemen legalább nem esett folt.

Zsebtücsök

biciklizik. Már kinőtte a háromkerekűt, sőt a kisebb kétkerekűt is. Most kapott egy igazán csajosat. A Papája mondja:
  - Imád biciklizni, csak megállni nem szeret.
Szerintem meg kimondottan aranyos, ahogy féloldalasan leugrik.


Fotó:Google képkereső

Szenilla

Megint utaztunk. A szokásos útvonalunkon van egy város, amit magas hegyoldalból, lenyűgöző panorámával pillantunk meg.
 - Ez a lábosos város? - fordultam "Mr. Darcyhoz".
 - Igen, Bonyhád - felelte.
Mire én: - Sosem fogom elfelejteni.
Mire ő: - Ja, pont, mint most.

Hm

"Mr. Darcy" mondta, hogy ha nem lennék a felesége, első lennék a névlistáján. Azért kicsit örülök, hogy inkább a házassági anyakönyvi kivonatára kerültem fel.

" Borbás Marcsi műsorában kolbászformát öltenek a lovak."
Na, lehet tippelni kinek a mélyenszántó gondolatát osztottam meg?

Ásatáson

Nos, miután sikerült minimum egy (de inkább több) bordámat is leamortizálni a lépcsővel való közvetlen találkozás útján, nyugodtan kijelenthetem: kripli vagyok. Ennyi és ne tovább: erre az évre tervezett töréseket, zúzódásokat magasan túlteljesítettem az első hónapban! "Mr. Darcy" megjegyzése:
  - Ha majd a régészek megtalálják a csontjaidat, megállapítják, hogy "nagy harcos lehetett".

Baráti beszélgetés

Hogyan iktassuk ki kártékony embertársainkat? (Szigorúan elméleti megközelítés!)
Tűzoltózolinak  erre is van megoldása: be kell idomítani a kutyát. Legyen egy titkos szó, amire az állat fenevaddá változik. Mondjuk:
  - Ül! - Nem öl!! Süket ez a kutya, vagy mi?!...

Főzős

Úgy éreztem eljött az ideje, hogy kilépjünk a megszokás húsleves-pörkölt-sült bermuda háromszögéből és valami trendi kajával dobjam fel szeretteim életét. Ez különösen időszerűnek tűnt, mivel a Művésznő ajvár-készítésre adta a fejét és "Mr. Darcy"-t is többször rajtakaptam, amint étteremben sütőtök krémlevest kanalazott. Ezeket én a nyitottság jeleként értelmeztem. Zseniálisan kitaláltam, hogy aszpikos zöldséges húst fogok készíteni tormás sonkatekercsekkel. Nem kevés idő/pénz ráfordításával összehordtam a szükséges hozzávalókat, daraboltam, szeleteltem, pároltam, fokozott összpontosítással kiraktam a méregdrága (ám pont erre a célra kitalált) műanyag koszorúformát, betöltöttem a sonkatekercseket vigyázva, hogy a két végükre kerülő krémrózsa is tökéletesre sikerüljön és már ment is minden a hűtőbe, alig vártam a másnapi ebédet! Kiborítottam a formából még a gyönyörű üveg tortatartómat is beáldoztam a látványért, tényleg szép volt. Felvágtuk, eszegettük, mit mondjak, mérsékelt lelkesedéssel. Másodszorra senki sem vett belőle. Én picit szomorúan a tekercseket kezdtem el kínálgatni, mondván, hogy sajnos kevés lett bele a torma, ami volt itthon, mire megkóstolták és mondták, hogy az is túl sok...Szóval a történet vége ez a szégyenteljes facebook bejegyzés lett:

"Halihó, ilyen aszpikos- csirkemelles-zöldséges cuccot csináltam nem kevés ráfordítással, ám a családom szemérmetlenül megtagadott: kitagadták. Kérlek, ha Nálad épp buli van és elfogadnátok ezt, én szívesen elviszem, csak ne kelljen kidobnom, annyit dolgoztam vele! Nem kérek érte semmit."

Na, gondoltam, akkor ma térjünk vissza a jól kitaposott útra: gulyáslevest csináltam, hozzá fasírtot és krumplifőzeléket. "Mr. Darcy" megjegyezte:
  - Ez a leves finom, csak kicsit sűrű.
Mire én (még a tegnapiak hatása alatt):
  - Cserébe viszont a főzelék meg híg lesz.
Művésznő is bekapcsolódott a diskurzusba:
  - De jó, krumplileves, gulyásfőzelékkel! Kicsit szeleburdian főzöl mostanában Anyukám!

Ez van

Persze, jó ötletnek tűnt, hogy amikor nálunk szakadni kezdett a hó, én még elugrom a boltba biciklivel, mert azután pár napig nem kell menni sehová... Begipszelték, illetve sínbe rakták a másik ujjammal együtt, hogy biztos ne tudjam használni a bal kezemet semmire. A sín végét visszakanyarították, így kaptam egy fordított S-t a kezemre alumíniumból. A családom szívesen szólított Kampókéznek és Tűzoltózoli is megállapította, hogy milyen praktikus: rá lehet akasztani a bevásárlószatyrot. A Művésznő megkért a hétvégén :
  -  Valamit meg kéne vakarni. Kampókéz?
Így vagyunk mi itt.

Fotó:Google képkereső

Záras

Történt, hogy a Művésznőék beszorultak. Letört a kilincs a szobaajtóról. Azon nyomban felhívta a Nagyonöregfőbérlőnénit, hogy legyen kedves lakatost keresni és kiszabadítani őket. Miután kiderült, hogy Szegeden egyetlen egy lakatosmester, segéd, inas sem dolgozik péntek délután 5-6-ig, a néni saját erőből próbálta megoldani a feladatot: felkapta kulcsait és egy kedves unokaöccsel legott a helyszínre sietett. A bejárati ajtónál tétovázott kicsit: vajon az ő kulcsai nyitják-e, vagy a nővéréi, naná, hogy nem nyitották. A nővér nem volt elérhető. Megszületett a döntés: be kell törni. Azért a közbiztonságot igen jól leképezi, hogy egy belvárosi, zárt, többlakásos ingatlanba megérkezett a folyosószomszéd, egy Erasmusos diáklány és megpillantotta, amint egy vén spiné és évtizedekkel fiatalabb pasija épp felnyomja a szomszéd lakást, ő csak ennyit mondott:
  - Please... - vagyis legyenek szívesek odaengedni a saját ajtajához és szépen beslisszant. Benn sem lehetett állampolgárilag túl aktív, hiszen sem a rendőrök, sem a TEK, de még csak egy csóró lakatos sem jelentkezett a továbbiakban. Javaslat: ha valaha lakást kell feltörnötök, feltétlen vigyetek egy kötögető-horgoló nagymamát alibinek.
Miután a bejárati ajtóval végzett, az ifjú rokonnak csuklógyakorlat volt csupán a beltéri ajtó pozdorjázása és már ki is szabadultak az albérlők. Ezután megszögelte a bejárati felső részét, így, jobban megszemlélve, nem először történhetett ilyesmi, de főként a rutinja buktatta le. Majd a jövő hétre egy lakatos-asztalos kombó megjelenésének ígéretével elégedetten hazatértek. A szobaajtót pedig javasolták egy hokedlivel betámasztani...

A jövő

"Face: Ezt hozza neked a 2018: egy kisfiú!"
Na most holnap hazatér a moszkvai turnéról a Művésznő. Elbeszélgetek vele.

Fotó: Internet

Ők ketten

Enyhe célzásként bevittem a vizes ruhát, kinyitottam a szárítót és otthagytam őket. Benézek, látom, hogy "Mr. Darcy" ( békés flegmatikus lévén nem vitatkozik, csak csendben elszabotál...) óvatosan közelít a kanapé felé, ami nem épp a szárító iránya. Ez feltűnik az éles szemű Művésznőnek is (aki, mint a lentiekből kiderül: full kolerikus) és  kérdi finoman:
 - Te meg mit csinálsz?!!
 - Lefekszem - így "Mr. Darcy" ártatlanul.
 - Hát egy f.szt fogsz te itt nekem lefeküdni, mikor ennyi a teregetnivaló!! - ordít magából kikelve a művészlélek.
Meggyőzte.

A boldog új év

Megyek a szomszédba, Tűzoltózoli invitál:
 - Gyere be!
Belesek mellette, ott fekszik az udvar közepén egy b.szott nagy patkány a hátán.
  - Az ott egy patkány?!!!
Mire ő udvariasan:
 - Kell?

P.S. Igen, jól látjátok, ez valóban Tűzoltózoliék  udvara.

Pierre

Egy éve körül családunkba fogadtunk két gyönyörű fehér cicát. Kicsik voltak, rohangásztak, birkóztak álló nap. Ahol az egyik megjelent, tudtuk: rögtön ott lesz a másik is, el nem maradtak egymástól. Legyen szó csibészségről, vagy szundikálásról, mindig együtt, mint a jin és a jang, de inkább két jin, tekintve ugye, a színüket. Lassan megmutatkozott a jellembéli különbségük: a fiú, Pierre, egy vagány, határtalanul bátor, olykor önfejű kis vadóc, míg a kislány, Persze (igazából Perszephoné, de senki nem bajlódik ilyen hosszú névvel)  bájosan néz azokkal a sárga szemeivel és jámborul rácsodálkozik a világra. Továbbra is kergetőztek, vadultak néha, főleg Pierre, aki, ha nyílt az ajtó, rögtön rárontott a papucsunkra is. Simogatni csak Perszét lehetett, míg Pierre ( a Művésznő el is nevezte "higany-macskának") csak úgy folyt ki a kezeink alól. El- elkalandoztak néha, de a reggelire mindig hazatértek és napjában többször is uzsonnát kaptak, hogy ne legyenek messze. Télire meleg búvóhelyet készítettünk nekik, ahol összebújva melengették egymást. Elmúlt ez a kemény, hideg tél, megkönnyebbültünk, mindenki egészségben túlélte. Néhány hete négy szőrös kis gombóccal bővült a család. Persze mint mindenben, ebben is mintacica, szépen ellátja a kicsinyeit. El sem mozdul a kis fészkükből. Pierre viszont továbbra is csatangolt, játszott a kutyánkkal, madarakra vadászott, vagy kéjesen nyújtózott a napon.  Ám egy kedd reggel hiába szólongattam, nem jött. Sem szerdán, sem csütörtökön. És azóta minden reggel fél jin cicával kell beérnem, a mi kis higany-macskánk többé nem jelentkezett.
 Kerestem. Kérdeztem a szomszédokat. Hirdettem a közösségin. Jutalmat ajánlottam. Nyomaveszett. Aztán suttogni kezdtek. Eltűnt cicákról. A környékünkön. Sokról. Egy vállalkozásról. Csapdákból megmenekült, sérülten hazavánszorgó állatokról. Pierre nem volt ennyire szerencsés...
Ha van macskamennyország, remélem ott kergetőzöl a többi valaha volt kedvencünkkel: Selynessel, Bolygóssal, Mossúval, Konddal, Anyacicával, Cukkínivel és talán bevesztek a társaságba egy olyan nagy ló kutyát is, mint Alíz!

Előrelátó

Osztálytalálkozót szervezünk. Kérdezi a srác, hogy mi a forgatókönyv. Mondom:
  - 2 órakor találkozó a gimiben, rendkívüli osztályfőnöki óra, majd 5-kor vacsora a Borházban.
Meglepett arckifejezés.
  - Ti a kórházba szerveztétek a vacsorát, milyen előrelátó!
Hiába, no, öregszünk.

Hivatalos

Villanyórát kellett átíratnunk. Mivel fogyasztás minimális lesz ezen a helyen, így évente egyszer olvassák csak le. "Mr. Darcy" kérdezte az ügyintézőt, hogy ez mikor lesz.
  - Szeptember végén.
  - De jó, ezt nem felejtjük majd el - így én.
  - Néhány napig - morogta Mr.D.
  - Dehogy, írd csak rá a papírra, hogy Petőfi - javasoltam zseniálisan.
Mire ő : - Persze aztán majd nézzük egy hónap múlva, Anyám tyúkja... na, ez vajon mit jelenthet?!

Zs.

Most láttam az egyik tv csatornán vicces videókat az uborkától megrémült macskákról. De Zsebtücsök már hetekkel korábban informált:
  - A maszkák félnek az uborkától.
  - ???
  - Mi kipróbáltuk: odaraktunk egy uborkát, de a maszka nem csinált szemmit.
Mostmár értem.

Most szomorú

Nem könnyű velem, tudom. Meg az a sok együtt töltött év... a statisztika szerint mások már harmadszor válnak. De, hogy a születésnapomat (ami, lássuk be: nem túl gyakori) ilyen hanyag csuklómozdulattal a szőnyeg alá söpörni ("tudod, hogy NEKEM nem jelent semmit")...szóval, most szomorú.

Mester

Fotó:Google képkereső

Pénteken beszéltünk a Mesterrel: nincs állványotok? nincs. nem tudom, hogy lesz akkor felállványozva...sajnos mi sem...akkor vasárnap délután elugrok néhány dologgal, lesz otthon valaki? csörgess meg előtte légyszíves! Ehhez képest szombaton 3-kor jött és no telefon. Kapásból letolt, hogy még semmi anyagot nem vettünk, én rutinosan "Mr.Darcyra" kentem a dolgot, aki ugye, elutazott 3 napra, de ez szemmel láthatóan nem nyugtatta meg a Mestert: nincs semmi anyag?! pedig mi jönni akartunk reggel 7-kor, akkor csak 8-kor jövünk (nem akartam még jobban fölzaklatni azzal, hogy a Tüzép is csak 8-kor nyit, ergo: 9-nél korábban itt malter keverés tuti nem lesz) ez KŐMŰVES munka, ehhez idő kell! nem lehet csak úgy összecsapni! nem is akarjátok ti ezt a kéményt! akkor most kell, vagy nem?!  Na most Mr.D. beszélt egy haverjával kémény ügyben, nála reggel 9-17-ig két kőműves dolgozott, ezalatt az idő alatt építettek egy komplett kéményt, ugyanakkor elbontottak másik kettőt. Az is kőműves munka volt valószínűleg. Szóval morgott a Mester, meg szentségelt, kifelé menet még rámförmedt:
  - Mért nem szeditek föl a diót, nem szeretitek?!
Én próbáltam menteni magam:
  - Szedem én, ez csak frissen potyogott le, a szél...
És akkor már távolabb álltam, nehogy kiosszon egy pár pofont elmenőben.
Ma lesz egy nagy csatám: fel fogom hívni, hogy csak 10-re jöjjenek, mert hamarabb nem lesz anyag...ha merem.