2013. november 28., csütörtök

Őszi csajklub

 Barátnőim búcsúzkodtak a piacon:
  - Akkor szombaton fél háromra ott vagyok érted és megyünk.
  - Rendben.
Mire én (enyhe sértődöttséggel a hangomban):
  - Hová mentek ti szombaton fél háromkor nélkülem?!
  - Hozzád! Meghívtad a csajklubot szombatra.
 És eljöttek.
Összehordtuk az enni-innivalót, körülültük a hatalmas asztalt és annyit, de annyit nevettünk! Örültünk annak, hogy Évi hamarosan Anyuka lesz és Jutka pedig Nagymama megint. Hogy Marcsi egyre-másra kapja a felkéréseket, mert szeretik és tisztelik a munkáját. Egyébként ő egy hatalmas tál tápióka pudinggal érkezett, amit nekem kellett megfejtenem, viszont én csak a gránátalmát ismertem fel belőle. Egy kis segítség után (a tápióka és manióka rokonságán korábban igen jót derültünk a piacon) végül sikerült beazonosítani. Sziszi megmutatta a csodaszép őszi színű kendőt, amit köt, Macus pedig babatakarót horgolt, amit a kismama sok-sok jókívánság mellett átvett. És tényleg nem tudom, hogy került szóba, hogy valaki mindig tart friss galangát a hűtőjében, mire Marcsi pironkodva bevallotta, hogy neki csak szárított van otthon. Mi többiek pedig egy emberként esküdtünk, hogy vígan leélhettük volna az életünket anélkül, hogy egyáltalán hallottunk volna erről az izémicsodáról. Ami egyébként a tápiókapudingba is jó (ha jól értettem). Marcsi, lássuk be: kisváros -  kis gasztronómia.
( Pár nap múlva azt mondja nekem a piacon:
  - Miért nem főzöl egy jó kis levest a családodnak a zsenge reteklevélből?
  - Mert, mondjuk, szeretem őket?
  - Észre sem vennék miből van.
  - Ááá, fel sem tűnne nekik az a sok zöld levél a trutyiban!
  - Na, főzök én neked egyszer, hogy megkóstold, a tápióka puding is bejött!
Ekkor figyelmeztettem, hogy a barátságunk határait feszegeti...)

10 megjegyzés:

Anikó írta...

Milyen jó lehet, az ilyen csajos nap!:-)

chanson írta...

Ó, én is szeretnék ilyen csajos izéket...

Rébék-Nagy Jutka írta...

Vidám délután, jó társaságban :) köszönöm!

Vera írta...

ÉÉn is szeretnék ilyen csajos izét....Szombathelyen van még ilyen jó kis tere -ferés összejövetel....
Vagy én vagyok a hibás, vagy bennem van a hiba ..... hogy itt nincs.... vagy én nem tudok róla...
Jó hogy újra itt vagy!!!!!4

Macus írta...

Legközelebb ott leszek én is!
(a babatakaró kötött...)

Medora írta...

Anikó, chanson, Vera, mi is kincsként kezeljük ezt a kis társaságot, amit Marcsi hozott össze.
Jutka, köszönöm, hogy itt voltál!
Macus, látod a szakértelem... Kábé, mint a galanga esete.

Limara írta...

Imádtam minden percét...:D a galangal nem igazán való a tápióka pudingba, annál inkább a Tom Kha gai levesbe :))))

dortimcsi írta...

esetleg egy kis tonkabab kerülhetne a tápiókapudigba... ;)
Egy nagy tányér tom kha gai levest úgy megennék :)

Medora írta...

Ország-világ láthatja: nem hazudtam, ők így beszélgetnek...

Limara írta...

Évi! Ha megérkezik végre a trónörökös, és mondjuk cseperedik is egy kicsit, akkor főzünk a csajoknak egy jó levest, hagy tudják meg ők is...! :D