Miután "kivendégeskedte" magát nálunk (reggel lett) fogtuk a ládát, kocsiba pakoltuk és a határban szélnek eresztettük a sünit. Bár az útirányáról nem tudtunk tájékozódni, reméltük innen elboldogul egyedül. Mai állatmentő jócselekedet letudva,lám milyen jól megoldottuk a dolgot, helyes. A következő éjjelen azonban hajszálra ugyanúgy megismétlődött az egész: kutyaugatás-morgás-vonyítás, süni hősies ki- ill. beszabadítása a lakásba, étel-ital, lexikonok a tetejére (már a ládának, nem a süninek!), másnap reggel könnyes búcsú a határban: pá! És még sok éjjelen. Jöttek sün-papák, sün-mamák, sün-gyerkőcök, néha párosával, néha magányosan, mindig a megfelelő színvonalú ellátásban részesültek, fuvarköltség felszámolása nélkül eljutattak a mező biztonságába. Mondjuk a szomszédos tanya gazdái gyanakodva fürkésztek bennünket, mikor szinte napi rendszerességgel megjelentünk ugyanott, kiszálltunk, kivettünk valami láthatatlan dolgot, merengve álltunk egy darabig
(figyeltük, ahogy elcsámpázik aranyosan) majd beszálltunk és elhajtottunk. Egyik sünit a tanító néni engedélyével bevittük az iskolába: volt öröm! Ahogy mi, ők sem láttak még ilyet élőben ez volt az első találkozásuk. Okozott némi derültséget, hogy őkelme nem tisztelte a tanóra szentségét, folyton izgett-mozgott. Végül ő is ment társai után a határba. Kezdett bennem körvonalazódni a gyanú, hogy ezek titokban adják egymásnak a címet:"Zöld kerítés, piros téglaház, ha odáig eljutsz, onnan már kocsival szállítanak biztonságos helyre." Szeretjük ezeket a kis csoszogókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése