Nézzük a kamasszal a tv-t. Ráhangolódunk az ünnepre. Mivel történelmileg épp itt járnak az anyagban mondom neki, akkor nézzünk egy kis archívat. Gyanakvónak kellett volna lennem: az elmúlt 37 évben nem nagyon adták ezt a gyöngyszemet, szemben a Kőszívű ember fiaival, vagy a Föltámadott a tengerrel, a Szirmok, virágok, koszorúkkal, amelyeket szinte minden évben megnézhetünk. Itt épp szüretelnek a legdíszesebb ünnepi ruhában, piros csizmában, ahogy kell. De amikor betoppan egy komplett néptánccsoport gyöngykalárissal, no azt nem tudom kimagyarázni. Szedi a szép lány a térdig érő növényről a szőlőt. Ekkor előpattan három zenész és körbezenélik. Én ugyan még sohase láttam szüretet, de nem így képzelem. Talán régen másképp történt. Akkor kapcsolunk el, amikor a fejkendős nénikék vígan ropni kezdik a táncot és a kamasz megjegyezi: " A mai öregek a postaládáig se tudnak kimenni." Tényleg ennyire ostobának tartanak? Kell nekem tévézni ilyenkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése