Ennyi volt. Elment. Pici szíve megszűnt dobogni. Párja csodálkozó szemekkel körbetotyogta: Miért nem szalad? Mi könnybe lábadt szemekkel néztük: Nem szalad. Szeretném remélni, hogy egy jobb helyre került, ahol önfeledten futkározhat egész nap, vagy teheti, amihez kedve van. Az a baj ezzel az aprónéppel, hogy hozzá kellene szoknunk a veszteséghez. De mi egyszerűen nem vagyunk hajlandók! Mi eltökélten hisszük, hogy az állataink velünk együtt öregszenek meg békében és szeretetben. Mi simán el tudjuk képzelni, hogy a hörcsögünk 40-50 évig fog élni, a cicáról, kutyáról nem is beszélve. Ilyenkor meg állunk ledermedve, mintha nem tudtuk volna előre, hogy ez is bekövetkezik: egyszer mindenki itt hagy minket, vagy mi hagyjuk el őket örökre. Megint szomorú, megint esik, biztos ezért.
8 megjegyzés:
Igen, az idő is megsiratja...
Nagy vigasztaló ölelést küldök Medora!
puszi
Ami
Sajnálom!:(
:((
Nekem is akadt mára gyász meg veszteség. csak talán én nem tudom ilyen szépen kiadni magamból. Adott volt egy japánkakas meg két tyúk,. múlthéten az egyik tyúk vetette magát a szomszéd kutyája karmaiba, ma a másik. pedig már tojtak. bossszant, mert hiába a 2méteres kerítés. ezeknek az sem akadály.éjjel az 4méteres bodzafa tetején aludtak. Szegény szomszédasszony hívott sírva, hogy a másik tyúk is kutyamartaléka lett... az ösztönöknek nem lehet parancsolni, én meg csak széttárom a karjaimat...
Sajnálom!:((
szegényke...annyira lehet őket szeretni, rengeteg örömet okoznak, csak, hát, ilyenkor nagyon rossz....
Köszönöm, hogy ilyen cím ellenére mégis elolvastátok. És velem éreztek.
Sajnálom ...........
Megjegyzés küldése