Szeretem az ilyen békés perceket. Amikor csak úgy beszélgetünk, csapongunk, pillanatképeket vetítünk a múltunkból, édesbús történetek bukkannak fel. Olyan jó mindenféle modorosság nélkül egyszerűen csak ott lenni. Ahol egy kisfiú hajtja a hintát a szikrázó napsütésben és fel- felkacag örömében. Egy csöpp madár összes tollát felborzolva élvezi a meleget és ha odahajolsz hozzá nagy titkokat súg neked rekedtes hangján. Ahol a konyhát betölti a zsenge zöldborsó finom illata, mialatt sül a szépen megformázott kenyér. Olyan jó felfedezni, hogy lámcsak kihajtott a gojibogyó, levélkéi szépen sorakoznak a száron, mint apró gyöngyszemek. Hogy hosszú volt, hideg, de túléltük, most megint kicsit jobb lesz, tervezgetünk, álmodozunk. Kicsi tervek, kicsi álmok a mi kis világunkban.
5 megjegyzés:
Nekem is jó volt, hogy itt voltál!:)))
Benned egy író veszett el Medora! :)
Annyira tetszik, ahogy írsz, hogy kedvem lenne megölelni Téged! :)))
Na, mit mondtam a barátokról? Feltétlenül be kell gyűjteni őket!
Ami jól beelőztél a szavaiddal!!!:) Ahogy olvastam Medora szavait komolyan mondom könnybe lábadt a szemem. és olyan virtuális ölelésen gondolkodtam én is.:) hétvégén nosztalgiáztunk a hugommal, elmerengtünk a régesrégi tavaszokon, és közben mosolyogva figyeltük a lányainkat ahogy együtt játszanak kint. Mennyit változik a világ és közben mindég ugyanaz: tél után tuti hogy egyszer eljön a tavasz!:)
Igen, én is szeretem, ahogy írsz.
És miközben Ti szépen elbeszélgettek, én egész nap küzdök az érdektelenséggel, most meg dolgozatokat javítok...
Megjegyzés küldése