2011. március 20., vasárnap

Tündérség

Gyerekkoromban borzasztó elragadtatott voltam attól, hogy nekem három nagymamám van. Ma már tudom, hogy milyen szörnyű dolog ez. Elveszíteni egy sosem ismert nagymamát. Kaptam azonban helyette egy csöpp kontyos igazi nagymamatündért. Ami kiskoromban szeretet jutott, az tőle származott, mindig, feltétel nélkül. Ha torkom szakadtából üvöltöttem az óvoda udvarán, hogy én nem maradok itt, neki nem rossz voltam, hanem ragaszkodó. Ki is tépett az óvónő kezéből és rohant velem haza, hogy helyreállítsa lelki békémet egy kis cukrozott málnával. Imádkozni tanított. Dominózott velem. Énekelt nekem és nem bánta, ha az asztal alatt táboroztam a lelógó terítővel függönyözött saját szigetemen. Kedves becenevem is ő adta. Soha nem szólított őutána senki így. Születésemkor városszerte dicsekedett velem és amikor kérdezték, hogy hívnak Mamika előkapta kis erszényét, pár percig kotorászott benne, majd diadalmasan kibökte a nevet, ami nagy ákombákom betűkkel egy újságcsücsökre volt felírva. Csodaszép porcelán étkészlete volt, ünnepnapon damaszttal borított, virággal díszített asztallal várt bennünket. És szép metszett üvegpoharak és likőr. Én csepp kislány, aki az asztalt se értem fel irtó fontosnak éreztem magam, amikor megkaptam tőle a kávéba áztatott kockacukrot. Amiről meg voltam győződve, hogy ő csinálja, sehol másutt nem láttam kocka alakú cukrot. Csak olyan folyósat. Állandó kínom volt, hogy véletlenül se vegyek olyat, ami ki van szakadva, mert hazáig elszórom, ami biztos szidást eredményez, de a boltban mindegyiket kiszóródott cukor borította, hogy tudjam én azt eldönteni, hogy melyik lyukas és melyik nem? Cukrot vásárolni egy kislánynak igen megterhelő dolog. Zsebkendőnyi kiskert tündére volt a Mamám, de annyi mindent megtermelt: gyümölcsöt, zöldséget és csodaszép virágokat. Hatalmas fejű színpompás dáliái voltak, kardvirágai, rózsái. És hintát csináltatott nekem a kertbe és megígérte a zongorát. Sajnos ezt már nem tudta teljesíteni, pedig sohadesoha nem hazudott nekem.

7 megjegyzés:

Macus írta...

Ha én így tudnék írni, biztosan nem azt csinálnám, amit csinálok.

És persze irigylek egy ilyen nagymamát... Olyan mesebeli, gyerekkorunk könyveibe való, igazi nagymamát mindenkinek kívánok.

Patrícia írta...

Az én két nagymamám gyúrták egybe,a végeredmény a Tek apott Nagyid.
Annyira hiányoznak még mindig..Pedig tizenéve már hogy itt hagytak...

Jutka írta...

Csodálatos mese a valóságról!
Minden egyes betűjét imádtam olvasni, sőt többször is elolvastam mert ízleltem mint te a kávés kocka cukrot:))
Köszönöm.

foncsi írta...

igazán szép írás.

néha úgy érzem, hogy már így is túl öreg vagyok, és akkor volt jó dolgom, mikor 3-4-5 évesen csak mamával játszottam. néha hasznos lenne visszatekerni az időt...

Újságíró Világvégén írta...

ugye-ugye...milyen jó is nosztalgiázni... olyan valami ez, amit le lehet írni, el lehet mesélni (mert akarod, hogy mindenki tudhassa), de Te vagy az egyetlen, aki a szíve mélyéig átérzi azt a hatalmas szeretetet, amit kapott, és amit a mai napig viszonozna...

Medora írta...

A mai napig elszorul a torkom, ha róla beszélek, írni könnyebb volt. Köszönöm, hogy meghallgattatok és megosztottátok velem az emlékeiteket!

Boboce írta...

Úgy sajnálom, hogy csak ritkán van időm megjegyzéseket írni ... megint csodaszép történetet olvastam!

Köszönöm, hogy általad felidézhettem én is gyermekkorom emlékeit!