Tündérség

Gyerekkoromban borzasztó elragadtatott voltam attól, hogy nekem három nagymamám van. Ma már tudom, hogy milyen szörnyű dolog ez. Elveszíteni egy sosem ismert nagymamát. Kaptam azonban helyette egy csöpp kontyos igazi nagymamatündért. Ami kiskoromban szeretet jutott, az tőle származott, mindig, feltétel nélkül. Ha torkom szakadtából üvöltöttem az óvoda udvarán, hogy én nem maradok itt, neki nem rossz voltam, hanem ragaszkodó. Ki is tépett az óvónő kezéből és rohant velem haza, hogy helyreállítsa lelki békémet egy kis cukrozott málnával. Imádkozni tanított. Dominózott velem. Énekelt nekem és nem bánta, ha az asztal alatt táboroztam a lelógó terítővel függönyözött saját szigetemen. Kedves becenevem is ő adta. Soha nem szólított őutána senki így. Születésemkor városszerte dicsekedett velem és amikor kérdezték, hogy hívnak Mamika előkapta kis erszényét, pár percig kotorászott benne, majd diadalmasan kibökte a nevet, ami nagy ákombákom betűkkel egy újságcsücsökre volt felírva. Csodaszép porcelán étkészlete volt, ünnepnapon damaszttal borított, virággal díszített asztallal várt bennünket. És szép metszett üvegpoharak és likőr. Én csepp kislány, aki az asztalt se értem fel irtó fontosnak éreztem magam, amikor megkaptam tőle a kávéba áztatott kockacukrot. Amiről meg voltam győződve, hogy ő csinálja, sehol másutt nem láttam kocka alakú cukrot. Csak olyan folyósat. Állandó kínom volt, hogy véletlenül se vegyek olyat, ami ki van szakadva, mert hazáig elszórom, ami biztos szidást eredményez, de a boltban mindegyiket kiszóródott cukor borította, hogy tudjam én azt eldönteni, hogy melyik lyukas és melyik nem? Cukrot vásárolni egy kislánynak igen megterhelő dolog. Zsebkendőnyi kiskert tündére volt a Mamám, de annyi mindent megtermelt: gyümölcsöt, zöldséget és csodaszép virágokat. Hatalmas fejű színpompás dáliái voltak, kardvirágai, rózsái. És hintát csináltatott nekem a kertbe és megígérte a zongorát. Sajnos ezt már nem tudta teljesíteni, pedig sohadesoha nem hazudott nekem.