Dorothy

Semmi bajom a "kockákkal". Nekem is vannak dolgaim: a rendrakás mindig meg kell, hogy előzze a porszívózást és amíg nincs elmosogatva, szóba sem jöhet a lefekvés. Mindegy mikor mentek el a vendégek. Szóval, megértem. Csak amikor a rosszindulat is játszik... Álljon itt egy tanulságos történet a messzi Amerikából (úgy tűnik ott is vannak): történt egyszer Kansasban, hogy Dorothy és kispajtásai csoportos kirándulásra indultak a szomszédos nagyvárosba. (Indulás:7.30, érkezés:13.00) Lázasan készülődtek, tervezgettek, szülők kis batyukba pakoltak finom enni-innivalót, amit a két pedagógiával megáldott felnőtt utasítására a csoport szépen lerakott a teremben (ott a helye, ott is marad). Élvezetes kirándulás volt, mondjuk úgy 9.30-ig. Mert a Legfelsőbb Oktatási Hatóság rászoktatta ezeket a zsengéket, hogy 10-kor uzsonna, 12-kor ebéd. És ha ez hétfő-kedd-szerda-csütörtökön így történik, a gyerek nem fog leszokni róla péntekre. Ezek már csak ilyen tökéletlenek. Sűrűn vesznek magukhoz kis mennyiséget. De ezen a napon biztos nem! Körbesétálták a várost, ínycsiklandó illatú pékségek, cukrászdák mellett haladt el a kis csapat. Sok érdekes látnivaló volt, nem élvezték szívből. Hazafelé úton a velük utazó nagyobb társaik (ott is előfordul, hogy több osztály használja egyszerre az iskolabuszt) vígan falatozták az elemózsiájuk maradékát, szegény Dorothy sírt. Szóval ezeknek a pedagógiásoknak voltak Elveik. Utóbb a miértekre ez volt a válaszuk. Engedtessék meg nekem, hogy ne tiszteljem őket ezért.
De szerencsére ez a messzi Kansasban történt és ott ugye minden megtörténhet...
U.i.: Dorothy történeteim nemcsak, hogy egy távoli világban játszódnak, de mind színtiszta kitaláció ergo: bármiféle egyezés (bármivel!) csupán a véletlen műve.