Rögeszmésen keresem Azt a pillanatot. Amikor még másképp alakulhatott volna. Amikor az a fiú még szeretett és csak a következő percben kérdezte meg (vagány motorján lazán hátrafordulva) a barátnődet: "Elvihetlek?" Amikor még barátod volt aki most elfordul, ha meglát és gonosz terveket sző ellened. Amikor az orvos gondterhelten felnézett rád a papírjaiból, de még nem mondott semmit. Amikor még volt, aki már nincs és elmondhattad volna neki, hogy mennyire szereted. Miért nem érezzük ezt meg akkor? Nem később visszakövetkeztetve, ott helyben miért nem? Ha lenne egy időgépem csak ezekbe a pillanatokba mennék vissza és jól megnézném mi van ott. És miért így alakult, miért nem lehetett jobb? Miért döntünk rosszul, ha egyáltalán mi döntünk? Legtöbbször csak tehetetlen bábként sodródunk az időben. A hívők ezzel magyarázzák: "Próbatétel." De ki dönti el, hogy én alkalmas vagyok-e ezekre a próbákra, hogy nekem nem szakad-e meg a szívem ezek alatt? Többször is.
Szomorúra sikerült.Sajnálom.
3 megjegyzés:
Ajjaj! Ez nekem nem tetszett... ugye jól vagy!!
Köszönöm jól, csak nem mindig vidáman.
Nagyon szépen fogalmaztad meg ezeket a gondolatokat. Mostanában nekem is gyakran jár ezen az eszem. Azt hiszem, tudjátok miért...
Remélem, ez nálad csak egy átmeneti mélypont és csak a rossz idő számlájára írható. :)
Megjegyzés küldése