2011. március 11., péntek

A mi utcánk


Jelentem: vége a túlélőtábornak! Eljött hozzánk Gázospista (segítőkész és nagyszerű szakember) és szépen megszerelte a bojlert. Nálunk sok ember ilyen ragadványnéven szerepel: szemben velünk Tűzoltózoli lakik, mellette Rendesék (soha nem láttam még olyan elmélyült munkát, amivel ő megépítette a kocsibeállót, szép is lett, takaros) kicsit feljebb az utcában Sárgakatiék (ezt a színt mi akartuk, csak nekik előbb volt pénzük vakolásra) másik szomszédunk Szomszéderzsi és a férje. Valószínűleg többször is hallottuk már az igazi, az anyakönyvi nevüket, nem rögzült. Okozott némi derültséget, amikor a kisboltba betoppant az új postás, hogy megtudakolja XY házszámát, én természetesen mit sem tudtam az illetőről, mire a lányok kiderítették, hogy tőlünk a második házban lakik. Nincs kitéve névtábla, na. Egyébként is Buszoséknak ismerjük őket. Nem tudom mások milyen titkosszolgálati módszerekkel derítik ki ezeket a dolgokat?!  A piacon jártam, szép szalonnát láttam az egyik néninél, jeleztem, hogy több is kellene belőle, mire ő felhívta a férjét: "Szia Papa, Sárgakocsiséknak vigyél már át két darab szalonnát a füstöltből!" Az üzlet megköttetett. Apróság, hogy a sárga autónkat, amivel odaköltöztünk azóta négyszer lecseréltük. Szívmelengető volt, hogy ő megismert. Kedves emberek között élünk.
Ez egy horgolótű-tartó gyönyörűségeket alkotó barátnőnek és egy neszi nekem, tetszik ez az anyag.

8 megjegyzés:

Andicsek írta...

Mi 8 éve lakunk itt.ugyan még ránk ható jelzőt nem hallottam. Tudom mi sem vaígunk tökéletes család, de negatív tapasztalat volt sok. ennek következtében az egyik szomszédom a "megtisztelő" bugyuta jelzőt a másik meg "butáék" jelzőt viselik. mert megérdemlik.

Limara írta...

Igen, mi is ragasztunk jelzőket, de muszájból is, honnan tudhatnám mindenki nevét:))) A gáz az volt, amikor a szomszédainkat keresték a rendes nevükön és fogalmam sem volt kiről beszélnek. A szembe szomszéd homályosított fel. Mentségünkre legyen, alig pár hónapja laktunk itt:)))
A horgolótű tartó nagy sikert aratott biztos forrásból tudom:)))

Újságíró Világvégén írta...

Nálunk csak a gyereket ismerik nevén a faluban: ő Málna, a páromat Főnöknek hívják, én meg A Málna anyja vagyok....

Medora írta...

Andicsek, szívből sajnállak!
Limara, látom tudod, miről beszélek, csak velem sokkal többször megesik, pedig 10 éve itt lakunk.
Világvégi Újságíró, szerintem hamarosan a köszönésedért fognak pitizni.

Macus írta...

Imádom a tartót, néha csak úgy kinyitom, nézegetem, visszatekerem. Annyira szép... Köszönöm itt is.
Ahonnan a tejet hordjuk, ott mi vagyunk a "Tanár úrék". Ez aranyos, olyan régimódi, vidékies. Egyszer véletlenül hallottuk meg, hogy így emlegetnek. Érdekes, mert én a lányukat régen tanítottam, mégsem a "Tanárnőék" vagyunk...

Jutka írta...

:)) ez a város már csak ilyen!

Tetszenek a pöttyös tartókák az a csipkés virágos a kedvencem:)

BirgánAndi írta...

Velünk szembe a Szembelajosék laknak, felesége Lajosnéni (egyébként Éva), az utcában kicsit lejjeb az Újságíróék, feljebb az Ikaruszosék( akik már nem is azok, mert vagy 3 tulaj volt már, csak a név maradt).Utca közepén Marha János, eredeti nevén Varga, de mindenen kiakad, beleszól, fontoskodik...velük szemben Zorróék...ja az utca végén a Fuvaros srác, igaz az a ház meg üres, éppen árulják...

Medora írta...

Valahogy nekem ezek is tetszenek!