Dorothy (nem) úszik

Kötöttem egy csokrot. És hülyén fényképeztem...

A csoport uszodába készült. Pedagógiából kiművelt felnőtt kihirdette: itt úszás lesz. Dorothy félt a víztől (kiskorában egyszer ruhástól beleesett, majdnem tragédia lett a vége). Pedagógiás megmondta: köttelező! Dorothy napokig reszketett otthon. A felmenő mit tehet ilyenkor? Próbál nyugtatgatni: elmegyek, kikérlek. Jó. Elmegy. Gyerekek várakoznak az udvaron uszodára készen. Pedagógiás késik. Mindig. Majd elviharzik a csoport mellett és indulást vezényel. Csapat elindul. Dorothy és rokona maradnak. "Bocsánat, csak szeretném elkérni a kiskorút, mert..." Pusztába kiáltott szó. Nem, nem kiáltott, elsuttogott, gombóccal a torokban elnyögött szavak. Szóval valaki itt levegőnek nézetett. Vagy tényleg levegővé vált? No, mindegy, gyerünk haza, délután úgyis megmérettetés az ifjoncnak: megyei versenyre jutott be (nem, nem úszó). Az utcán Dorothyék belebotlanak a csoportba. Ezek még nem indultak el? Úgy tűnik nem egységes ez a levegővé válás, mert pedagógiás hangosan (a távolság nem lehet több 10 méternél) számon kéri Dorothyt, miért nincs x órán. Gyerek mondja:"Elkéredzkedtem. Elengedtek." Láthatatlan felmenőnél itt elszakad a cérna, kézen fogja utódját és hazatérnek kies otthonukba. Utóbb kiderült pedagógiás nem úszik, sőt egy megsérült gyerek szintén a parton töltötte az órát. Kérdem én tisztelettel, nem mindegy akkor, hogy egy gyerek ül a parton, vagy kettő? Valami szabály van arra, hogy kettő nem ülhet?
Még szerencse, hogy ez is csak a messzi-messzi Kansasban történhet meg.

Volt egy kis időm vízparton, megtetszett ez a sokszínűség. Emlék.