Megint

 ilyen pazar dolgokat tudtam szerezni. Vígan kifutotta az a néhány pár cipő, könyv, mezőgazdasági eszköz, amit eladtunk. Mindig megfogadom, hogy nem ítélek előre. Azután simán megteszem. Mert ki gondolná, hogy  a zománcos tepsi, ami még a nagymamám leszármazottja, az kell valakinek, ráadásul egy piros pöttyös kiskant(!)ával együtt. Gyerekkori szomszédaimmal találkoztam, megálltunk a mi lomunknál. Egyikük mutatta nekem a kamasz kinőtt blúzát, hogy az mennyire jó (tényleg iszonyat drága volt újkorában). Alkudozni kezdett. Nem és nem, "Mr. Darcy" hősiesen hárított. Mire én kedvesen mosolyogva (mint tudjuk: a mosoly a legértékesebb értékesítési eszköz!): "Fiatalember, ne legyen már ilyen kőszívű, adja oda ennek az asszonynak!" Megkapta. Eladók, vevők megtapsoltak. Mondjuk utóbbiak nem tudták, miért röhög a sor. Világos: jól jártam ezzel a pasival.

Ezt a pompás sütőt az utolsó pillanatban tudtam kicsavarni Mr.D. kezéből. "Persze, majd jó sok Misa Mackót sütsz vele, mint az elmúlt húsz évben, mióta megvan." Mire a kamasz: "Mi az a Misa Mackó?" Oké, akkor retro, azért nem adjuk el. És vettem még cicakosarat is fillérekért, mert a macskának valami beteges vonzódása van a szennyeskosarunk iránt: napjában többször is belemászik, azután fülsiketítő nyávogással parancsol oda bennünket, tudatván, hogy beszorult és valaki, vagy inkább mindenki azonnal dobja félre azt a hülyeséget, amivel szórakozik és nyomban szabadítsa ki őt!

Gonosz halacska valamisütő és Mr.D. szerint ezek csempék, amiket valaki már nem tudott felhasználni."Hogy lenne csempe, mikor homorú?!" "Hát azért nem tudták használni!" És mellesleg műanyag.

Gyerünk, nézzünk szét!

Kézzel faragott polc. Szép, ugye?

          Sziasztok, pihenjétek ki magatokat a hosszú hétvégén!