2011. június 17., péntek

Nem ismertem

Így nézett ki fiatalon. Ugye, szép?
 nála különb háziasszonyt. Hogy patyolat tiszta volt, az csak az alap: mindig valami finom illat vette körül, nem tudom, hogy csinálta, hiszen még illatosított szappant se tartott soha. Ha sütött,főzött: tökéletes lett. Ha mosott, vasalt: hófehér, kikeményített abroszok kerültek ki a kezéből. De a csodavilág nekem, aprócska kislánynak, a kamrája volt. Ott mindig félhomály uralkodott, az ablakot sűrű szövésű függöny takarta: hogy nézne ki, ha valaki csak úgy belesne az utcáról?! Fő helyen trónolt a damaszt szalvétába szépen becsomagolt Kenyér. Talán három kilósan érkezett és egyre karcsúbb lett, míg az utolsó falatkáival kitörlődött a pörköltszaft és megkapta Mizörög, a kutya. És ott sorakoztak a befőttek: a sárgabarackok mindig nyájasan befogadtak egy-egy hófehér magot is, azután feltétlenül meggy, vagy cseresznye pirosa került, lekvárok külön sor, savanyúság szintén. Hosszú sorokban szépen elrendezve. Hozzányúlni nem volt szabad, de naponta többször megnézni azt igen. Abban a korban, amikor dúlt a konzervláz és szinte megkövezték a háziasszonyt, aki nem mirelitet főzött, az én nagyanyám rendre rakta el a csodaszép befőttjeit, hogy a téli ebédekhez legyen valami csemege. Nem emlékszem, hogy láttam volna, hogyan csinálja, ezért a befőzés nekem valahol a dél-amerikai esőtáncok varázslatával volt egyenértékű...
Túl sok cseresznye.
 És most tessék: termett egy gyerekkádnyi cseresznyénk. Világosan elmagyaráztam "Mr.Darcynak", hogy tök jól el tudom rakni a fagyasztóba, úgyis hulla üres és így télen minden nap tudok majd isteni cseresznyés lepényt sütni, nem és nem, tántoríthatatlan volt: itt befőzés lesz! Jaj. Próbáltam elszabotálni a dolgot: eldugtam az üvegeket - megtalálta. Ő, aki egyébként az orra előtt lévő sótartót se veszi észre, most Sherlock Holmest megszégyenítő módon kinyomozta! Azután munkabeszüntetéssel sztrájkoltam - leszedték maguk. És végül a megrendítő csapás: elhozta az édesanyukáját, aki mosolygósan, lelkesen levezényelte az egész hadműveletet: röpke 3 óra alatt el volt rakva az ipari mennyiségű cseresznyebefőtt. Hűű. Köszönetet rebegtem, Anyuka hazatért én meg csak néztem ki a fejemből: ez a nagy varázslat? Ki is pánikolt itten?

4 megjegyzés:

Újságíró Világvégén írta...

:) és felakasztva lógott mindig kolbász meg sonka. a viaszosvásznas asztalon harmincas tálcán sorakoztak a tojások, a földön, az asztal alatt a görögdinnye. És mindig vastagra vágta a kenyeret, és vastagon kente a maragarint, amit egyébként meg nem ennék, de nála annyira finom volt... attól félek, az én kisányomnak, már nem ilyen lesz a nagymamája - pedig milyen jó is volt...

Altair írta...

Az én nagymamám meg az anyukám már lakótelepen csinálta ugyanezt. :o)

Ó azok a végeérhetetlen meggymagozások és paradicsompasszírozások! Az én unokáimnak már csak ipari befőtt fog jutni. ;o)

Tuti lefagyasztottam volna én is, ahogy van az egész hóbelevancot. :o) Igaz, már gyerekkoromban megutáltam a lekvárt és a befőtteket. A gyümölcsöt csak nyersen vagy sütiben eszem.

Nagymamák respect!

kökörcsin írta...

Nálunk is nagymama hangulat van, csak a borsó miatt.:) Idén először van kiskertem, esküszöm könnyeztem, amikor az első adag borsót szedtem.

Medora írta...

Azok a régi szép idők! Vagy lehet, hogy csak öregszem. Ami mondjuk tutira biztos.