Szivárványos klubélet

Csajos klubba szólt a meghívóm, most a Maros-partra. Vendégeket vártunk ebédre, így szinte biztos volt, hogy ezt ki kell hagynom:  mégse rugdalhatom ki őket ebéd után! Lélekgondozó tanácsa: "csak pozitívan" (el tudok menni, odaérek). Biztos, ami biztos sütöttem reggel egy kis sütit. Na és mi történt? (Mondjuk a címből lehet következtetni...) Vendégek hajszálpontosan 2-kor elbúcsúztak, szerető családom betuszkolt biciklistől a kocsiba és szépen elfuvarozott a tetthelyre. Nemcsak, hogy ott voltam: időben érkeztem. Varázslat.
Hogy jó volt az magától értetődő: ücsörögtünk az óriásfák alatt a napsütésben, a hófehér abroszon megcsillant a fény és hömpölygött a beszélgetés folyama:  kisbaba születésének örültünk, távollévő szerettek miatt szomorkodtunk, édesanyákról beszélgettünk és róluk, akiknek mi vagyunk azok, elhatároztuk, hogy segítünk, valaki gyógyult és hozta a csibészes mosolyát (pedig a karja elárulta őt) és csapongtunk, terveket szőttünk különféle rendezvényeken való részvételre, hogy hogyan lehetünk újra együtt, mert élvezzük egymás társaságát és ezt a gondtalan délutánt. Ügyeskezűek ajándékkal készültek, sőt, helyben gyártották az ajándékot (Fevi Macusnak: "Te csak kössél!" mire Macus: "Jó, de nem baj, hogy horgolok?")

Ezt a gyönyörűt Macus készítette nekem és a kamasz is kapott tőle egyet, óriási örömére.

Boboce hatalmas tortát sütött, amin mi csajok ücsörögtünk. Mindenki próbálta kitalálni, hogy vajon melyik, én persze elsőre tudtam. Meg is kaptam, köszönöm. Amikor Fevi azt mondta: "Ez én vagyok, csak a szám nem ilyen" a felcsattanó nevetés elhallgattatta, mert ugye egy marcipánfiguráról beszélünk, aminek jó, ha a színei passzolnak, nem Michelangelo mester faragta márványból. És egy csomó fénykép is készült ("nehogy a blogodban találjam!" felkiáltás mellett). Szép emlék lesz. Hazafelé dupla szivárványt láttunk.

Egy benn, egy kinn.