2011. június 14., kedd

Első lett.

Ezekről itt valaki váltig állította, hogy orchidea-váza. Rosszul tudja: ez cseresznye-váza. Nálunk.
 Nem dicsekvésképpen mondom (valójában de, csak az vesse rám az elő követ...) a kamasz első lett a debreceni TIT által szervezett levelezős matematika versenyen. Közel 400-an neveztek. Történelemből pedig a második. Itt a barátnőjével holtversenyben végeztek, mert mindketten imádják a történelmet. Ennyi versenyen vett részt a kamasz az idei tanévben:

 mindezt úgy, hogy minden nap délután visszajárt zenélni, ami még 6 km biciklizés naponta. És volt, hogy bőrig ázott, vagy szakadt a hó és korom sötét van felénk télen 5 óra után. De azért gondolkodott és megfejtett, számolt, okoskodott akár hétvégén is, mert szereti ezt is. Nagy dilemma: zene, vagy matek? Nagyszerű pedagógusok segítik mindkét részről, bátorítják, ösztönzik. Jövőre dönteni kell.
És hogy miért mondom ezt el? Az osztályfőnöküknek az a fixa ideája, hogy innen kerül ki a Bolsoj Balett komplett utánpótlása, ezért az osztály honlapjára (nota bene!) kizárólag csak a balettos fellépéseket és a rajzversenyeket engedi kiírni, egy történelem, esetleg matematika verseny még véletlenül sem szerepelhet az Eredményeink között.
De szerencsére egyenlőre vége, nincs több hajtás meg bosszankodás, most három hónapig tutira csak a nyári égen hancúrozó bárányfelhőkről fogok szonetteket írni Petrarca stílusában: "Ó, nyájas táj..."

7 megjegyzés:

Újságíró Világvégén írta...

Az osztályfőnök idióta, meg ezt különben sem neki kell elöntenie. A gyermek ellenben nagyon - de - nagyon ügyes volt....sőt....le a kalappal...

Névtelen írta...

Fantasztikus Kamaszod van! Gratulálok Neki, és Neked is! :)
Nem irigyellek emiatt az iskola miatt..De legalább a matek és zene tanárai nagyon jók. Legyen ez a vigasz:)

Babi néni írta...

Gratulálok, nagyon okos a kamaszod! :o)

Amikor ilyen "okosságokról" hallok, mindig úgy örülök, hogy a mi gyerekeink mennyire jó oviba és suliba járnak. A sulijukban kiadnak minden évben egy kis könyvecskét vagy legalább egy falitablót, ahol összegyűjtik a versenyhelyezéseket gyerekenként és a tanulmányi verseny győzteseket.

Millefiori írta...

Gratulálok az eredményekhez... Büszkék lehettek!!!

Jutka írta...

Gratulálok a lányodnak Nagyon, Nagyon okos, szorgalmas és tehetséges!

Nem értem miért szólsz be az öltözködési stílusába:)

Macus írta...

Én is gratulálok!

Medora írta...

Szívből köszönöm mindenkinek!Tényleg keményen dolgozik egész évben. A rózsaszín harisnyát meg titokban kihajítom...